Nagyvilág
Élő
A Balti-tenger felett repülő orosz felderítő gép miatt riasztották kedden a német légierő készültségi géppárját a mecklenburg-elő-pomerániai Laage támaszpontról.
Élő
Görögország értékesítheti feleslegessé vált, illetve lejáró szavatosságú lőszereit, hogy azokat Ukrajnának adhassák – közölte kedden Níkosz Déndiasz görög védelmi miniszter a Real Fm rádiónak adott interjújában.
Élő
Oroszország új típusú fegyvereket telepít a Japán által visszakövetelt Kuril-szigetekre az orosz Távol-Keleten – jelentette ki Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese a közösségi médiában.
2024. 01. 30. 20:50
Élő
A délkelet-ukrajnai (Tavria) szektorban az orosz erők egy nap alatt ötször használtak mérgező anyagokat tartalmazó lőszert, valószínűleg klórpikrines gránátokat, mondta el Olekszandr Stupun ezredes, a térségben harcoló ukrán erők közös sajtóközpontjának szóvivője egy keddi tévéműsorban.
2024. 01. 30. 20:06
Élő
Vízzel árasztották el izraeli katonák a palesztin Hamász iszlamista szervezet több alagútját a Gázai övezetben, jelentette be az izraeli hadsereg kedd este.
Élő
Az izraeli hadsereg (IDF) nem vonul ki a Gázai övezetből, és Izrael nem tárgyal palesztin rabok ezreinek elengedéséről, jelentette ki kedden Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
Élő
Az orosz hadsereg robbanóanyagot dobott le egy humanitárius központ mellé kedd reggel a Herszon megyében lévő Beriszlav városban, aminek következtében egy ember megsérült, közölte a dél-ukrajnai régió kormányzói hivatala a Telegramon.
2024. 01. 30. 15:26
Élő
Visszalépett az elnökjelöltségtől kedden Szergej Baburin, az Orosz Össznépi Unió elnevezésű párt vezetője, és a hivatalban lévő államfő, Vlagyimir Putyin támogatására szólított fel.
Élő
Az ATV arról kérdezte Szijjártó Pétert, mikor kerülhet sor Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij találkozójára, a külügyminiszter pedig azt mondta:
Élő
Most már nem választ el minket hosszú időszak attól, hogy a parlament rendes ülése megkezdődjön, a jövő hónap, február végén.
2024. 01. 30. 13:25
Élő
A legfelsőbb szintekig, az ukrán vezetéshez is elértek Toroczkai László szavai, aki a Mi Hazánk hétvégi évértékelőjén azt mondta, hogy adott esetben igényt formálna Kárpátaljára, hétfőn az ATV stúdiójában pedig arról beszélt, elképzelhető az is, hogy Putyinnal kell majd egyezkedni a területről.
2024. 01. 30. 11:25
Élő
Új-Zéland személyében újabb országgal gyarapodott azon nemzetek listája, amelyek felfüggesztették az ENSZ főbb gázai segélyszervezete, az UNRWA finanszírozását, miután Izrael megvádolta annak néhány munkatársát azzal, hogy részt vettek a Hamász október 7-ei izraeli vérengzésében.
2024. 01. 30. 09:54
Élő
Izraeli kommandósok palesztinoknak álcázva jutottak be egy helyi kórházba, három fegyverest megöltek
Magukat palesztinnak álcázó izraeli kommandósok egy ciszjordániai kórházban öltek meg kedden három palesztin fegyverest, akik közül gyanújuk szerint az egyik éppen terrortámadást készült elkövetni, a másik kettő pedig korábban vett részt valamilyen támadásban – írja az MTI az izraeli hadsereg és a rendőrség közlése nyomán.
2024. 01. 30. 09:36
Élő
A Hamász visszatért a Gázai-övezet északi részére, ahol mozgósítanak és új offenzívát készítenek elő az izraeli hadsereg ellen, valamint újraépítik a kormányzási rendszert is, közölték egybehangzóan a segélyszervezetek, a helyi lakosság, az elemzők és több izraeli tisztségviselő.
2024. 01. 30. 09:09
Élő
Január 29-én kora este több Telegram-csatornán is olyan információk jelentek meg, melyek szerint elmozdíthatták a pozíciójából Valerij Zaluzsnij t, az ukrán csapatok főparancsnokát.
2024. 01. 30. 08:51
- 12:15 Ellopta az összes jégkrémet, majd tüzet akart rakni a benzinkúton az esztergomi randalírozó
- 12:09 Hátulról direkt felrúgta az ellenfelét, tömegverekedés lett belőle
- 11:59 Fényképezőgéppel a katódsugárcső előtt – az analóg print screenek korszaka
- 11:41 Véget ért a sukorói bérletidíj-vita: új szerződést kötöttek a Kovács Katalin Akadémiával
- 11:39 Olaj szivárgott ki egy horvát kőolajvezetékből
- 11:12 „Én azóta vagyok alkoholista, mióta nem iszom” – felépülők mesélnek arról, hogy nem elég letenni a poharat
- 11:02 Egy hónap alatt egymilliárdért reklámozták az Erzsébet-táborokat – Kátai-Németh Vilmos feljelentést tett
- 10:55 21 milliós végkielégítést kaphatott a HUN-REN előző vezetése
- 10:54 Ennyi jutalomfalatot kaphat a macska naponta
- 10:43 9 milliárdot kell visszafizetnünk az EU-nak egy olyan program miatt, amiről az ÁSZ kimondta, hogy hemzseg a szabálytalanságoktól
- 10:41 Saját gyűrűjébe dobott kosarat az utolsó percben, mégse kapott ki a csapata
- 10:11 Közeleg a visszaváltási határidő: milliárdok lapulnak még a magyaroknál egy régi bankjegyből
- 09:46 Ez az olcsó vitamin csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát
- 09:10 24/7: 37 évet vártunk rá, most miért ne kapkodnánk el?
- 09:01 Leáll a BudapestGo: nem lehet jegyet és bérletet venni szombat estétől
- 07:00 Kvíz: ismerd fel a 70-es évek magyar slágerét a kezdősora alapján!
- 06:59 Egy államtitkár és négy helyettes államtitkár távozik posztjáról
- 06:00 Jó vagy a háborús filmekben, ha 8-ból legalább 6-ot felismersz ebben a képes kvízben – 2. rész
- 08:05 90 évesen újranősül Müller Péter
- 08:02 Török Gábor: Mintha Magyar Péter retorikai stratégiaváltáson gondolkozna
- 10:11 Közeleg a visszaváltási határidő: milliárdok lapulnak még a magyaroknál egy régi bankjegyből
- 07:00 „Soha nem bántam meg, hogy eljöttem Magyarországról” – Nobel- és Wolf-díjas kutatókat is elvesztettünk 1956-ban
- 08:01 „Építettek egy kis légvédelmi rendszert, amit mi kiütöttünk 15 perc alatt” – jelentette Trump, miután ismét csapást mértek Iránra
- 06:39 Eltűnt két fiatal lány Budapest XVII. kerületéből
- 09:46 Ez az olcsó vitamin csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát
