Élő Nagyvilág

Célpontnak tekinti az amerikai és brit hadihajókat a jemeni húszi milícia

Mohammed ABED / AFP
Mohammed ABED / AFP

Keddi hírfolyamunkat ide kattinva találja meg.

Netanjahu: Meg kell szüntetni az ENSZ palesztinokat segítő ügynökségét

Elérkezett az ideje, hogy a nemzetközi közösség és maga a világszervezet is megértse, meg kell szüntetni az UNRWA (az ENSZ palesztinokat segélyező ügynöksége – a szerk.) megbízatását

– ismertette a kormányfő hivatala Netanjahunak az ENSZ Izraelbe látogató küldöttségéhez intézett szavait.

Mint mondta, a Hamász iszlamista terrorszervezet „beszivárgott” az UNRWA-ba. Megjegyezte, hogy mindezt mély sajnálattal mondja, mert Izrael azt szeretné, ha az ENSZ ügynöksége „pártatlan és hasznos szervezet legyen a segélyezésben” . „Az UNRWA nem ilyen, így olyan szervezetnek kell felváltania, amely teljesíti a célul tűzött feladatot” – tette hozzá.

Több ország, köztük az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország és Kanada is felfüggesztette az UNRWA támogatását, miután izraeli vizsgálatok szerint az ügynökség több munkatársa közvetve vagy közvetlenül részt vett a Hamász Izrael elleni terrortámadásában tavaly október 7-én.

Az ENSZ fő humanitárius szervezeteinek vezetői mindemellett arra kérték a nemzetközi közösség tagjait, hogy folytassák az UNRWA  finanszírozását, amely a humanitárius segélyezés gerincét adja a Gázai övezetben.

Kapcsolódó
Egyre több ország vonja meg a támogatást az ENSZ palesztin menekültekkel foglalkozó ügynökségétől
Élő hírfolyamunk az Izrael-Hamász háborúról és a közel-keleti válságról.

(MTI)

Irán: következményei lesznek annak, ha az USA megtorló csapást hajt végre

Az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka azzal fenyegetőzött szerdán, hogy következményei lesznek annak, ha az Egyesült Államok megtorló csapást hajt végre Irán ellen a vasárnapi jordániai támadás miatt.

„Semmiféle fenyegetést nem fogunk válasz nélkül hagyni. Irán nem akar háborút, de nem is riad meg tőle” – idézte Hosszein Szalamit a Farsz és a Tasznim iráni hírügynökség.

Vasárnap három katona meghalt és több mint harmincan megsebesültek abban a dróntámadásban, amelyet Irán által támogatott radikális fegyveres csoportok hajtottak végre Jordánia szíriai határának közelében egy amerikai katonai bázis ellen. A Pentagon közlése szerint a támadás a Kataib Hezbollah nevű, iraki síita milícia „kézjegyét viselte magán”.

Irán ENSZ-képviselete hétfőn leszögezte, hogy Teheránnak semmi köze nem volt az amerikai támaszpont elleni támadáshoz.

Tavaly október óta iráni támogatású iraki fegyveres csoportok fokozták támadásaikat az amerikai erők ellen Irakban és a szomszédos Szíriában válaszul a Gázai övezet ellen indított izraeli katonai műveletekre, egyúttal követelve minden külföldi katona kivonását Irakból.

A Kataib Hezbollah kedden este közleményben jelezte, hogy felfüggeszti az amerikai csapatok elleni katonai műveleteit a közel-keleti térségben, hogy elejét vegye annak, hogy az iraki kormány „kínos helyzetbe kerüljön”.

Kapcsolódó
Három amerikai katona vesztette életét a szíriai-jordániai határon egy dróntámadásban
Három amerikai katona életét vesztette az amerikai erők elleni dróntámadásban Szíria és Jordánia határvidékén. Joe Biden amerikai elnök vasárnap kiadott közleményében kijelentette, hogy bár még vizsgálják a történteket, az Egyesült Államok szerint Irán által támogatott, Szíriában és Irakban működő radikális fegyveres csoportok hajtották végre az akciót. Biden hozzátette, hogy sokan megsebesültek.

(MTI)

Megközelíti a 27 ezret a halottak száma Gázában

Folytatódtak az Izrael és a Hamász palesztin terrorszervezet közötti harcok a Gázai övezetben, a leghevesebb harc Hán-Júniszban és térségében zajlik. Az izraeli hadsereg szerdai közlése szerint a hadsereg legalább 35 terroristával végzett szerdán különböző műveletekben, míg a halottak száma a gázai egészségügyi minisztérium közlése szerint 26 900-ra emelkedett a háború kezdete óta, írja az MTI.

Az izraeli hadsereg szerdán több mint 15, a Hamászhoz tartozó palesztin fegyveressel végzett a Gázai övezet északi részén, míg egy másik műveletben az Iszlám Dzsihád 10 tagját tartóztatták le, akik egy iskolában rejtőzködtek. Az izraeli erők légi és szárazföldi támadást intéztek az as-Sáti menekülttábor közelében tartózkodó palesztin fegyveresek ellen – áll az izraeli hadsereg szerdai beszámolójában.

Az izraeli erők legalább 10 terroristával végeztek a Gázai övezet központi részén, ahol a művelet során a hadsereg a Hamász tulajdonában álló katonai eszközökre, köztük nagymennyiségű fegyverre bukkantak.

A leghevesebb harcok továbbra is az övezet déli részén fekvő Hán-Júniszban és térségében zajlik,

ahol az izraeli hadsereg egy „fegyveres terrorista sejt” és egy a Hamász katonai létesítmény ellen intézett támadást. Az izraeli hatóságok feltételezése szerint a föld alatti alagútrendszerben magasrangú Hamász tisztviselők rejtőznek.

A Hamász irányította egészségügyi minisztérium közlése szerint az elmúlt 24 óra izraeli támadásaiban 150 ember meghalt, további 313-an pedig megsebesültek az övezetben, így

a halálos áldozatok száma 26 900-re emelkedett a háború kezdete óta.

Irán nem akar háborút az USA-val, de „nem fél a lehetőségétől”

Hoszein Szalami vezőrőrnagy, az iráni Forradalmi Gárda vezetője kijelentette, hogy az országa nem fél egy esetleges háborútól az Egyesült Államok ellen. A Pentagonban jelenleg mérlegelik, az USA hogyan reagáljon a három amerikai katona halálát okozó dróntámadásra, amit egy Iránhoz köthető milícia követhetett el Jordániában, írja a Guardian.

Halljuk az amerikai tisztviselők Irán ellen irányuló fenyegetéseit. Már teszteltetek minket, ismerjük egymást. Nem hagyunk semmilyen fenyegetést megválaszolatlanul, és nem várjuk a háborút, de nem is félünk tőle. Ez a közismert igazság

– fogalmazott Szalami.

Várhatóan több Irán által támogatott iraki milícia követjeti a Kataib Hezbollah példáját – amelyet az amerikai bázis ellen elkövetett dróntámadásért okolnak –, és felfüggesztik az amerikai támaszpontok elleni műveleteket annak érdekében, hogy megelőzzék az esetleges amerikai válaszcsapásokat. A Kataib Hezbollah, az iraki Iszlám Ellenállás csoport legerősebb szervezete kedden jelentette be erről szóló döntését.

Mindeközben Grant Shapps brit védelmi miniszter Washingtonba repült, hogy megbeszéléseket folytasson a helyzetről. Shapps tárgyalást folytat arról is, hogy állomásoztassanak-e brit repülőgép-hordozót a Vörös-tengeren, amely az amerikai USS Dwight D Eisenhower helyettesítését szolgálná, amely egyelőre meg nem határozott időpontban fejezi be szolgálati útját a Közel-Keleten.

ENSZ-szervezetek: a világ nem fordíthat hátat Gázának

Az ENSZ fő humanitárius szervezeteinek vezetői kedden arra kérték a nemzetközi közösség tagjait, hogy folytassák a szervezet palesztin ügyekért felelős ügynökségének (UNRWA) finanszírozását.

A világ nem hagyhatja magára Gázát!

– áll a közös nyilatkozatban, amelyet tucatnyi ENSZ-ügynökség vezetője írt alá, köztük a menekültügyekért felelős ügynökség (UNHCR) főbiztosa, Filippo Grandi és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) igazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz is.

Azon vádak, hogy az UNRWA több alkalmazottja is részt vett az október 7-i Izrael elleni kegyetlen támadásokban, egyszerűen borzalmasak

– áll a közleményben.

Mindazonáltal nem szabad akadályoznunk egy egész szervezetet abban, hogy teljesítse a megbízatását, és olyan embereket szolgáljon, akiknek kétségbeesetten szükségük van rá.

Az ENSZ-ügynökség dolgozóiról szóló feltételezések megjelenése után számos ország jelentette be, hogy felfüggeszti támogatását. Az Egyesült Államok mellett a többi között Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, Japán és Kanada hozott ilyen értelmű döntést. Néhány állam viszont azt közölte, hogy az UNRWA-nál zajló vizsgálat idején is folytatja a gázai palesztinok segélyezését, így Norvégia, Törökország, Írország, valamint szervezetként az Európai Unió is így döntött.

Az ügynökségek vezetői a mostani nyilatkozatban kifejtették; amennyiben az UNRWA-t finanszírozás nélkül hagyják, az a humanitárius rendszer összeomlásához vezetne a Gázai övezetben. António Guterres ENSZ-főtitkár kedden New Yorkban 35 tagállam és az Európai Unió képviselőivel találkozott, hogy megpróbálja bebiztosítani az UNRWA munkájának folytonosságát, amelytől palesztinok milliói függnek.

Linda Thomas-Greenfield, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete hangsúlyozta, hogy „át kell tekinteni a szervezetet és annak működését Gázában, valamint az alkalmazottakkal kapcsolatos eljárásokat”. Hozzátette, hogy azokat, akik bűncselekményt követtek el – köztük azt a 12 személyt, akit az Izrael elleni Hamász-támadásban való részvétellel vádolnak – el kell számoltatni annak érdekében, hogy az UNRWA folytathassa a szükséges tevékenységét.

Az UNRWA már megszüntette az Izrael elleni támadásban Tel-Aviv szerint érintett emberek szerződését, és vizsgálatot is kezdeményezett – jelentette be az szervezet.

Az ügynökség a Jordániában, Libanonban, Szíriában, Ciszjordániában és a Gázai övezetben regisztrált mintegy 5,6 millió palesztin menekült támogatásán, védelmén és legalapvetőbb szükségleteik fedezésén dolgozik.

Célpontnak tekinti az amerikai és brit hadihajókat a jemeni húszi milícia

Önvédelmi akciónak nevezett támadásokat folytnak a húszik az amerikai és brit hadihajók ellen a Vörös-tengeren – közölte szerdán az Iránnal szövetséges jemeni csoport. A katonai szóvivő állítja:

a Jemen elleni „agresszióban” részt vevő valamennyi amerikai és brit hadihajó célpont.

Mint ismert: az Egyesült Államok és Nagy-Britannia csapásokat mér húszi célpontokra Jemenben, magát a milíciát pedig újra felvették terrorista csoportokat tartalmazó jegyzékeikre.

A Jemen legnépesebb részeit uraló húszik a Vörös-tengeren és környékén közlekedő hajókat támadják, állításuk szerint így vállalnak szolidaritást a gázai háborúban megtámadott palesztinokkal.

A konfliktus időközben a Közel-Kelet más részeire is átterjedt. Az Iránnal szintén szövetséges libanoni Hezbollah többször tűzharcba keveredett az izraeli csapatokkal a határ mentén, iraki fegyveres csoportok pedig amerikai erőket támadtak Irakban – és viszont.

A Vörös-tengeren elkövetett húszi támadások gazdasági értelemben is súlyos aggodalomra adnak okot, mivel a milícia elsősorban a Vörös-tengeren és környékén megforduló kereskedelmi hajókat vett célba.

A húszik a szerdai közleményükben azt is rögzítették, hogy rakétákat lőttek ki az USS Gravely amerikai hadihajóra. Az amerikai hadsereg központi parancsnoksága kedd este tett nyilatkozatot ez ügyben. Eszerint lelőttek egy cirkálórakétát, amelyet Jemenből lőttek ki a Vörös-tenger felé. Károkról ezzel összefüggésben nem érkezett jelentés.

A húszi támadások jellemzően inkább konténerhajókat, tankereket érintenek, de sok üzemanyag-tartályhajó továbbra is használja az útvonalat.

A Vörös-tengeren való közlekedést időközben több hajózási társaság is felfüggesztette, a támadások elkerülése érdekében vállalva az Afrika megkerülésével járó többletköltségeket.

(Reuters)

Három izraeli katona meghalt Gázában

Három izraeli katonát öltek meg hétfőn a Gázai övezetben – közölte az izraeli hadsereg. A közleményben az áldozatokat név szerint említik.

Az izraeli hadsereg ismertette, hogy közülük mindhárman harcokban haltak meg. A hadsereg közölte azt is, hogy öt katona súlyosan megsebesült.

(The Guardian)

Komoly tűzszüneti javaslatról tárgyal a Hamász vezetője Egyiptomban

Kairóba utazik a Hamász kulcsembere, Iszmail Haníje, hogy a legfrissebb tűzszüneti javaslatról tárgyaljon – írja a Reuters. Az iszlamista szervezet egyik vezetője a hírügynökségnek azt mondta, tanulmányozzák a tűzszüneti javaslatot, amely a gázai túszok szabadon bocsátására is vonatkozik.

A javaslat az izraeli, amerikai és egyiptomi hírszerzési vezetők, valamint a katari miniszterelnök részvételével Párizsban folytatott megbeszéléseket követően született meg. A tárgyalások komolyságát jelzi, hogy Iszmail Haníje közölte, Kairóba utazik tárgyalni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik