Nagyvilág

Végrehajtották a halálos ítéletet Szaddám Huszein volt iraki elnökön. A volt diktátor elszántan, nyugodtan ment a halálba. Utolsó szavaival óva intette népét az iráni koalíciótól.
2006. 12. 30. 09:32
Nyolc évvel az euróövezet megalakulása és öt évvel az euró készpénzként való megjelenése után elhalványult az európai közös pénz népszerűsége az azt használó nagy tagországokban. Ám a kritikáknak csak egy része jogos, és a kontinens egységesedésének érdekében felül kell emelkedni azokon, vélte a témával foglalkozó pénteki vezércikkében a La Libre Belgique című belga napilap.
2006. 12. 29. 13:16
A Fehér Ház arra számít, hogy igen hamar, feltehetően már szombaton kivégzik Szaddám Huszein volt iraki diktátort - közölte egy nevének elhallgatását kérő magas rangú amerikai kormányilletékes. Az iraki kormány szerint a kivégzésre január végéig nem kerül sor.
2006. 12. 29. 08:07
Több mint kétszáz embert, köztük több külföldi turistát kellett kimenekíteni a hó fogságából csütörtökön Jordániában.
2006. 12. 28. 19:12
Lemondásra kényszerült Szata Genicsiro közigazgatási reformokért felelős államminiszter, mivel kiderült róla, hogy adófizetők elsikkasztott pénzét pártfinanszírozási célokra használta fel.
2006. 12. 28. 15:13
Sólyom László köztársasági elnök véleményezésre megküldte az Alkotmánybíróságnak (Ab) az Országos Érdekegyeztető Tanácsról szóló törvényt, valamint az ágazati párbeszéd bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről szóló törvényt.
2006. 12. 28. 14:51
Egy bukaresti lap címoldalon számol be arról a kis ünneprontó tényről, hogy szilveszter éjszakáján Románia uniós csatlakozását Bukarestben egy, illetve két órával hamarabb ünneplik majd, mint például Párizsban vagy Londonban.
2006. 12. 28. 13:40
A zarándokok úgynevezett ikrámot viselnek a háddzs során, amely két varratlan fehér gyapjúból vagy vászon lepelből áll. A zarándoklat ideje alatt nem fésülködhetnek, nem borotválkozhatnak, nem használhatnak illatszereket, és a nemi élettől is tartózkodniuk kell.
2006. 12. 28. 10:39
Virtualizált állatlevágás, korszerűsített híd az újabb tömegszerencsétlenség megelőzésére, kuponvásárlás a birkák egyszerűbb beszerzéséért, terrorfenyegetettség – az idei mekkai zarándoklat nem mellőzi a modern kor vívmányait, ám az aggályok továbbra sem múltak el.
2006. 12. 28. 10:34
Az orosz főügyészség szerdán Leonyid Nyevzlint, a csődbe taszított Jukosz olajcég izraeli emigrációban élő volt főrészvényesét gyanúsította meg Alekszandr Litvinyenko Londonba dezertált egykori állambiztonsági (FSZB) tiszt halálos megmérgezésének megrendelésével, új nyomozati eredményekre hivatkozva.
2006. 12. 28. 08:09
Olvasói sztorik