Nagyvilág

A Benes-dekrétumok megerősítése válasz volt Csáky Pál agresszív viselkedésére, a szélsőséges Jan Slota politikai súlyát pedig az adja, hogy Gyurcsány az ultranacionalista Orbánt akarja felülmúlni – nyilatkozta a szlovák miniszterelnök. Az európai szocialisták nyomására Robert Fico tárgyalásra hívta Gyurcsány Ferencet.
2007. 10. 10. 10:46
Egy éven belül immár második alkalommal tüntettek a Teheráni Egyetem diákjai az iráni elnök ellen. A diákok, akik Ahmadinezsád tanévnyitó beszéde közben vonultak az épület elé, azt állítják, hogy az elnök kritizálása miatt három társuk börtönben sínylődik.
2007. 10. 09. 16:42
Afganisztán története eddigi legnagyobb ópiumtermésének betakarítása után az amerikaiak úgy tűnik, hogy megszerezték az afgán elnök támogatását az ültetvények vegyszerrel való irtásához. Szakértők szerint azonban a döntésért könnyen nagy politikai árat fizethet az afgán kormány, az amerikai gyártmányú növényirtók bevetését ugyanis a tálib vezetők az Egyesült Államok által biológiai fegyverekkel indított vegyi támadásnak tekintenék.
2007. 10. 09. 15:13
Az Európai Néppárt (EPP) nem támogat független jelölteket, jelentette ki a tömörülés szóvivője arra reagálva, hogy Orbán Viktor szombaton Nagyváradon azt mondta: az – egyébként az RMDSZ-t is tagjai között tudó - EPP támogatja Tőkés Lászlót a romániai EP-választáson. Markó szerint hiba volt a kijelentés.
2007. 10. 09. 12:04
A Nyugat-barát ukrán pártok hétfőn jelezték, hogy készek megosztani a hatalmat fő ellenfelükkel, Viktor Janukovics miniszterelnökkel, miután az államfő kompromisszumra szólította fel a parlamentbe bejutott erők vezetőit.
2007. 10. 09. 11:13
Negyven éve hunyt el Che Guevara, aki máig meghatározza Kuba életét. Az 1959-es forradalom szívének ugyanis Fidel Castrót, a tőrjének Raúl Castrót, az agyának pedig Che Gueavarát tekintik.
2007. 10. 09. 07:00
Gordon Brown brit miniszterelnök a nyár folyamán bekövetkezett válságok sorával - terrortámadási kísérletekkel, árvízzel, száj- és körömfájás-járvánnyal, pénzügyi felfordulással – magyarázta szombati döntését, mely szerint a korábbi találgatások ellenére mégsem lesznek előrehozott választások az országban. Brown tagadta, hogy döntésében szerepett játszott volna, hogy a Munkáspárt népszerűsége az utóbbi időkben jelentősen visszaesett.
2007. 10. 08. 17:40
Az iráni Forradalmi Gárda vezetőjének közvetlen felelőssége van a Bagdadban történt erőszakos cselekményekért – jelentette ki Petraeus, az amerikai erők iraki főparancsnoka. Gordon Brown brit miniszterelnök biztonságpolitikai tanácsadója szerint a Fehér Házhoz közel álló amerikai neo-konzervatív csoportok kemény kampányba kezdtek, hogy meggyőzzék a közvéleményt egy Irán elleni háború szükségességéről.
2007. 10. 08. 17:10
A NATO jövőjére nézve nagy kockázatot jelent, hogy a szövetség számos tagja újraértékelte a tálibok elleni harcban betöltött szerepét, és a kivonulást fontolgatja – nyilatkozta a NATO-erők afganisztáni főparancsnoka. Az ENSZ által közzétett legfrissebb felmérés szerint a tálibok által elkövetett öngyilkos merényletek száma 69 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest.
2007. 10. 08. 13:59
Tizenhat külföldi fegyveres felkelő halt meg Afganisztán keleti részén egy légitámadásban, amelyet a NATO stabilizációs ereje intézett a felderítési adatok szerint támadásra készülő lázadók ellen - jelentette be vasárnap az afgán rendőrség.
2007. 10. 07. 17:29
Legkevesebb hetven ember életét vesztette vasárnap felkelők és biztonsági erők közötti harcokban Pakisztán északnyugati, törzsek uralta vidékén, közel az afgán határhoz - közölték a hatóságok és helyi lakosok.
2007. 10. 07. 17:26
Szinte teljesen leromboltak egy várost a nyugat-szudáni Dárfúr tartományban feltételezhetően megtorlásul az Afrikai Unió (AU) békefenntartóit a közelmúltban ért támadásért - közölték vasárnap a térségben tartózkodó ENSZ-erők.
2007. 10. 07. 17:04
Olvasói sztorik