Megsebesült az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat iraki vezetője egy összecsapásban Bagdadtól északra - jelentették arab televíziócsatornák pénteken az iraki belügyminisztériumra hivatkozva.
Kezdetét vette csütörtökön Madridban a 191 halottat követelő, 2004 márciusában vonatok ellen elkövetett robbantássorozat 29 vádlottja áll bíróság előtt. Az egyik fővádlott máris tagadta a terhére rótt cselekményeket.
Élőben közvetíti Izrael csütörtöktől a templomhegyi ásatásokat,ily módon próbálva meg lecsendesíteni az amiatt aggódó muzulmánokat, hogy a munkálatok esetleg kárt tehetnek a közeli iszlám szent helyekben.
Vlagyimir Putyin orosz elnök előléptette bizalmi emberét, Szergej Ivanovot első miniszterelnök-helyettessé, egyben felmentve őt a védelmi miniszter posztjáról egy részleges, de fontos kormányátalakítás keretében, egy évvel az elnökválasztás előtt.
Benyújtotta lemondását Iszmáil Haníje palesztin miniszterelnök csütörtökön, hogy ezzel megnyissa az utat a palesztin nemzeti egységkormány megalakulása előtt.
Az EU szomszédságpolitikája, kisebbségi kérdések és az energiapolitika ügye is szerepelt a napirenden a magyar és a lengyel külügyminiszter tárgyalásán. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök várhatóan 2007 második felében utazik Varsóba.
Megszigorították a prágai Ruzyne nemzetközi repülőtér őrzését, mert a hatóságok terrortámadásra utaló jelzéseket kaptak - erősítette meg a Nova kereskedelmi televízió korábbi értesülését csütörtökön Ivan Langer, cseh belügyminiszter.
A kiszabható legsúlyosabb büntetésre, öt év börtönre ítélték csütörtökön Németországban Ernst Zündel közismert holokauszttagadót, 14 rendbeli gyűlöletkeltés, náci és antiszemita propaganda miatt.
A kanadai parlament ellenzéki frakciói szerdán olyan törvénytervezetet fogadtak el, amely rákényszerítené a kormányt a kiotói jegyzőkönyvben a globális felmelegedés megakadályozására vállalt környezetvédelmi szabályok betartására.
Törökország konzultációra hazarendelte Buenos Airesből nagykövetét, miután az argentin parlament úgy döntött, hogy április 24-ét az örmény népirtás emléknapjává nyilvánítja „a népek közötti kölcsönös tisztelet és tolerancia előmozdítása érdekében”.
George Bush amerikai elnök szerdán leszögezte: nincs bizonyíték arra, hogy a teheráni kormány rendelte meg az amerikai erők ellen Iránból származó fegyverekkel végrehajtott támadásokat.
A Magyar Koalíció Pártja (MKP) ragaszkodni fog a tavaly Nyitrán megvert egyetemista, Malina Hedvig esetének maradéktalan kivizsgálásához, a teljes igazság felderítéséhez.
Az Egyesült Államokat szolgáló olajlelőhelyek megtámadására buzdított egy szerdai üzenetében az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet szaúd-arábiai szárnya, olyan országokat felsorolva célpontként, mint Kanada, Venezuela és Mexikó.
Az RMDSZ parlamenti jelenlétét is veszélyezteti, hogy az utóbbi hónapokban a liberális román kormányfő és a demokrata államfő viszonya olyannyira megromlott, hogy a román kormánykoalíció fő erejét alkotó liberális-demokrata szövetséget a felbomlás fenyegeti. Könnyen lehet, hogy Romániában az EP-képviselői választás mellett hamarosan szavaznak az államfőről, és az országgyűlési képviselőkről is.
Miközben az EU nagyszabású korlátozásra készül a dohányzással szemben, az uniós parlamenti képviselők alig másfél hónap alatt visszavonták azt a szabályt, amely megtiltotta a dohányzást az Európai Parlamentben.
Megszavazta az Európai Parlament az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) feltételezett illegális európai tevékenységét vizsgáló ideiglenes bizottság végjelentését, amely több európai uniós tagországot azzal vádol, hogy szemet hunytak a titkos repülések és foglyul ejtések fölött. Hazánkat semmilyen gyanú nem érte.
Döntés született a norvég fővárosban az idei Nobel-békedíj jelöltjeiről. A Norvég Nobel-díj Bizottságnak a február elsejei jelölési határidő lejárta után két héttel megjelent közleménye szerint 167 jelölés történt, ebből 35 szervezetekre vonatkozik. Az előző évben 191 volt a jelöltek száma.
Sokkal több büntetett előéletű újoncot fogad fel az amerikai szárazföldi hadsereg és a tengerészgyalogság, mint az iraki háború kezdete előtt, mert egyre kevesebb az önkéntes jelentkező.
Núri al-Máliki iraki kormányfő szerdán bejelentette, hogy érvénybe lépett a Bagdad közbiztonságának megszilárdítását célzó terv, amelynek keretében a fővárosban szélesebb jogkört kapnak a fegyveres erők, meghosszabbítják az éjszakai kijárási tilalmat, és 72 órára lezárják a szíriai és az iráni szárazföldi határt.