A politikus a katari Dohában, a Gázai övezetben folyó háborúnak szentelt rendkívüli arab csúcsértekezleten fejtette ki a szervezet álláspontját. Megismételte, hogy a Hamász Izrael gázai offenzívájának leállítását, a katonák kivonulását, az övezet blokádjának feloldását és az összes gázai határátkelő megnyitását szabja a tűzszünet feltételéül. Egyben felszólította a jelenlévőket, hogy szakítsanak meg minden kapcsolatot Izraellel.
A Hamász álláspontja aláássa a felek között közvetítő Kairó tűzszüneti javaslatát. Az egyiptomi elképzelés szerint a harcokat 10 napra felfüggesztenék, de az izraeli erők továbbra is a Gázai övezetben maradnának. A határátkelőket mindaddig nem nyitnák meg, amíg nem biztosítják, hogy a Hamász nem jut újabb fegyverutánpótláshoz.
Szíria is bezáratná a nagykövetségeket
A szíriai elnök ugyancsak felhívta az érintett arab államokat az értekezleten, hogy szakítsák meg a kapcsolataikat a zsidó állammal, és zárják be izraeli nagykövetségeiket. Basár el-Aszad nem említette név szerint a címzetteket. Egyúttal annak a véleményének adott hangot, hogy a gázai tűzszünetet célzó “arab kezdeményezés halott”. Ezzel egyértelműen Egyiptom javaaslatára utalt.
Izrael Egyiptommal, Jordániával és Mauritániával áll diplomáciai viszonyban, míg Katarral kereskedelmi képviselet útján tart fenn kapcsolatokat.
Meglepetést okozott a Hamász
Az Arab Liga pénteken kezdődött rendkívüli csúcsértekezletén a 22 tagországból mindössze tucatnyi államnak a képviselői jelentek meg. A szervezet így nem határozatképes, mert ahhoz legalább 15 tagállam jelenléte lenne szükséges.
A csúcstól távol maradt Egyiptom és Szaúd-Arábia államfője, és feltehetően az ő nyomásukra még további arab országok. Üresen maradt a Palesztin Hatóság elnökének, Mahmúd Abbásznak a széke is. Részt vesz viszont a tanácskozáson a perzsa állam elnöke, Mahmúd Ahmedinezsád, valamint a Hamász magas rangú vezetői. Meglepetésszerű megjelenésükkel valószínűleg azt kívánják demonstrálni, mekkora súlyuk van a gázai válság rendezését célzó diplomáciai erőfeszítésekben.