Nagyvilág
Élő
„Nagyon komoly problémákhoz vezethet” – ezekkel a szavakkal kommentálta Vlagyimir Putyin külföldi újságíróknak azokat a fejleményeket, hogy több nyugati ország is áldását adja arra, hogy az ukránok nyugati fegyverekkel támadjanak Oroszországon belüli célpontokat.
2024. 06. 06. 07:31
Élő
Letartóztatott a francia rendőrség egy 26 éves orosz-ukrán férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy erőszakos cselekményt tervezett Franciaországban.
2024. 06. 06. 07:03
Élő
Oroszország hadműveleteinek 2014-es kezdete óta több mint 800 gyereket ölt meg Ukrajnában, ebből 551-et a 2022-es teljes körű invázió kezdete óta, továbbá legalább 1368-at megsebesített a támadásaival, közölte Andrij Kosztyin ukrán főügyész szerdán a Telegramon.
2024. 06. 05. 21:53
Élő
Az Ukrajnát támadó orosz erők négy irányban is igyekeznek előretörni az ország keleti részén, de van esély rá, hogy az ukrán hadsereg a maga javára tudja fordítani ezt a helyzetet - közölte Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka szerdán a közösségi médiában.
2024. 06. 05. 21:39
Élő
Tizenhárom embert őrizteben vettek a rendfenntartók, miután szerdán reggel elfoglalták az egyetem egyik épületét, és károk keletkeztek az elnöki és dékáni hivatalnak otthon adó épületben – közölte Stanford Egyetem
2024. 06. 05. 21:16
Élő
A libanoni síita Hezbollah milícia támadó drónja megsebesített tizenegy embert, egyiküket életveszélyesen Észak-Izraelben, a határhoz közeli, drúzok lakta Hurfis faluban, jelentette be az izraeli mentőszolgálat szerda este
Élő
Ittas vezetőktől elkobzott járműveket küld Lettország Ukrajnába, hogy ilyen módon is segítse Kijevet az Oroszországgal szemben vívott háborúban, írja az MTI,
2024. 06. 05. 19:08
Élő
Orosz légi és tüzérségi csapások semmisítettek meg az ukrán Horticja hadműveleti-stratégiai csoporthoz és az idegenlégióhoz tartozó fegyver- és hadfelszerelés-raktárokat, közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.
2024. 06. 05. 18:39
Élő
Kínába látogatott szerdán Ukrajna első külügyminiszter-helyettese, aki azt kérte Pekingben, hogy Kína is menesszen küldöttséget a júniusi bákecsúcsra Svájcba.
2024. 06. 05. 17:18
Élő
Szélsőjobboldali izraeli tüntetők randalíroztak a Jeruzsálem-napi zászlós felvonulás előtt.
2024. 06. 05. 16:30
Élő
Az Egyesült Államok nem tervez amerikai katonai kiképzőket küldeni Ukrajnába – mondta Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója még kedden a Reuters szerint.
2024. 06. 05. 14:13
- 18:25 A román elnök az AfD-vezér románellenes megnyilvánulásának visszavonását kéri
- 18:04 „Nem akarok mentegetőzni, borzalmasan dühös vagyok az akkori önmagamra” – Gyurgyák János elismerte, hogy beszervezték
- 18:02 Kádár ’56-ról: Nemzeti tragédia volt
- 18:01 Az első Orbán-kormányban lehetett a legtöbb értintett – régi és új nevek bukkantak föl a most megnyílt ügynökaktákban
- 17:44 „Illene egyéni csúcsokat úszni” – Kós Hubert nagy dobásra készül a vébén
- 17:34 Katolikus főpapok 6-os kartonjai is előkerültek
- 17:32 Trump a baráti Fox News-t okolja a választási vereségért
- 17:09 dr. Tóth M. Gábor: Hankó fodrásza, avagy miért sértheti egy letartóztatott jogát, hogy fogvatartása részletei az ügyészségi tájékoztatásban kötnek ki
- 17:08 Elérhetővé vált a HIV-injekció, ami 99,9 százalékkal csökkenti a fertőzés esélyét
- 16:56 Rafael Nadal elnökségi tag lesz a Real Madridban
- 16:47 Ókovács Szilveszter a 24.hu-nak: Harácsolónak akarnak bemutatni, és ha nem lenne igazam, nem is perelnék
- 16:43 Akció közben csaptak le a Bűnvadászokra, megtudtuk, miért vittek be kilenc tagot a rendőrök
- 16:34 A Karthago együttes vezetője az útlevele átvételekor kapott egy megbízást, így lett 6-os kartonja
- 16:30 Mindent elvett az állam a pécsi autógyártótól
- 16:23 Döntött a bíróság a győri Zólyom utcai tömegszállás ügyében
- 13:19 Szikora Róbert: Nem jelentettem senkiről
- 05:27 Trump brutális pofont kapott: a demokraták visszavették a kongresszust
- 11:00 Igazi sztárparádé volt az első Harry Potter világpremierje 25 éve: a királyi család tagjai is ott voltak
- 13:54 Nyilvános a Szita Károly beszervezését bizonyító 6-os karton, ami a kaposvári polgármester szerint manipulált
- 13:10 „Egész éjjel az amerikai elnökválasztást néztem, nem foglalkozom magyar belpolitikával” – mondta Nógrádi György, akinek nyilvánosságra került a hatos kartonja
- 06:23 Szerb kormánytagok voltak azon a Moszkvába tartó gépen, amelyet visszarendeltek Belgrádba
- 13:50 Patyi András alkotmánybírót hazafias alapon 1988-ban szervezték be
- 06:47 Ügynökakták: többnyire kocsmárosok, buszvezetők, vasutasok és gazdák nevei kerülhetnek ma nyilvánosságra
- 12:21 A Nemzeti Nyomozó Iroda bizonyítékokat foglalt le a Külügyminisztériumban a lélegeztetőgép-biznisz kapcsán
- 15:39 Szijjártó közzétette apja és nagyapja adatait, mert az ügynökaktákban felbukkant egy Szijjárto
