Ukrajna fölött lelőttek egy maláj utasszállítót, Tajvanban landolás közben földhöz csapódott egy repülő, egy algériai gép pedig Mali fölött zuhant le – merjünk-e ezentúl repülőre ülni?
Míg a Sme című pozsonyi lap arról ír, hogyan végez a magyar miniszterelnök a nyugati típusú demokráciával, az ugyancsak szlovák Pravda szerint az uniónak nagyon komolyan kell vennie Orbán Viktort.
Az új „reklámadó" megmutatta, hogy a demokratikus tradíciók és a szabad társadalom még mindig fenyegetve van Magyarországon – írta hétfői bejegyzésében Neelie Kroes, az Európai Bizottság alelnöke a testület blogján.
A 32 halálos áldozattal járó baleset után több mint két évvel a világ egyik legdrágább mentőakciójával emelték ki és vontatták el az óceánjárót Genovába.