Nagyvilág

Több mint 1100 halott Ukrajnában

Az ENSZ aggódik a harcok hevességének fokozódása miatt.

A kelet-ukrajnai harcokban április közepe óta már legalább 1142 ember vesztette életét, és közel három és fél ezren sebesültek meg – közölte hétfőn az ENSZ emberi jogi főbiztosa.

Navi Pillay genfi nyilatkozata szerint rendkívül riasztó a harcok hevességének fokozódása Luhanszk és Donyeck térségében. Mindkét fél nehézfegyvereket – tüzérséget, rakétákat, harckocsikat – vet be lakott övezetekben – hívta fel rá a figyelmet. A maláj utasszállító repülőgép lelövése pedig háborús bűncselekmény lehet.

 A jelentés szerint az oroszpárti szeparatista csoportok “professzionalizálódtak”, és közös parancsnokság alá kerültek. Az élükön gyakran Oroszországból származó vezetők állnak, akik kiképzettek, és a csecsenföldi és a Dnyeszter menti fegyveres konfliktusokban harci tapasztalatokat szereztek.

Ezek korábban anarchista fegyveres csoportok voltak, különféle kötődésekkel és célkitűzésekkel, de most központi parancsnokság alatt egyesülnek – írta.

A főbiztos szakértői úgy vélik, hogy a következő hónapokban menekülthullám indulhat el az Oroszország által márciusban megszállt Krím félszigetről “az ukránokat, tatárokat és általában a kisebbségek tagjait sújtó szigorú korlátozások, zaklatások és diszkrimináció miatt” E csoportoknak korlátozzák a gyülekezési jogaikat, egyesülési szabadságukat és a szólásszabadságukat – állapítja meg a dokumentum.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.