Nagyvilág

A kormányfő állítja: Magyarországon befektetni kiszámítható és biztonságos. Az Európa-Ázsia találkozón a szabadkereskedelem kiterjesztése mellett tört pálcát a maga módján.
2014. 10. 17. 12:49
Negatív a lelete annak az Ebola gyanújával kórházba szállított nigériai férfinak, aki az Air France Párizsból induló járatán csütörtökön érkezett Madridba és még a fedélzeten lázra és hidegrázásra panaszkodott.
2014. 10. 17. 12:43
A helyi önkormányzat csaknem húsz tagja szavazott meg magának díszpolgári címet egy kelet-romániai községben, Erbiceniben, de nem feledkeztek meg a közösség más "kiemelkedő" személyiségeiről, így a pópáról és a kocsmárosról sem.
2014. 10. 17. 12:30
A donyecki szakadárok nem tartják meg a Kijev által törvényben előírt december 7-i a helyhatósági választást, hanem egy hónappal korábban, november 2-án fognak szavazni - jelentette be Olekszandr Zaharcsenko, az önhatalmúlag kikiáltott donyecki népköztársaság miniszterelnöke.
2014. 10. 17. 11:22
Újabb összetűzésre került sor izraeli katonák és palesztin tüntetők között csütörtök este Ciszjordániában. Értesülések szerint a katonák egy 13 éves palesztin fiatalt lelőttek.
2014. 10. 17. 08:04
Olvasói sztorik