Nagyvilág

Kamasz fiút erőszakolt a homoszexualitást „gyógyító” pap

Azzal zsarolta áldozatát a lelkész, hogy ha beszél, használni fogja ellene a boszorkányhatalmát.

Letartóztattak, és nemi erőszak vádjával őrizetbe vettek egy vasárnapi iskolában tanító lelkészt Ketucky államban – írja egy helyi hírportál. A férfi hat hónapon át, rendszeresen kényszerített szexuális aktusra egy tizenhat éves fiút. Áldozatát azzal zsarolta, hogy a „varázshatalma” segítségével megöli, ha bárkinek beszél a történtekről. Azt mondta magáról, hogy egy ősi boszorkánynemzetség leszármazottja. Az áldozat végül mégis kitálalt a rendőrségnek.

 Rex Allen Murphy rendőrségi fotója

Rex Allen Murphy gyakran nevezte a homoszexualitást a gonosz művének, és azt állította magáról, hogy ki tudja belőle gyógyítani az embereket. Amikor letartóztatták, a rendőröknek azt mondta, hogy ő csak segíteni akart az áldozatnak, hogy legyőzze a benne rejlő homoszexualitást. Az áldozat a rendőrségen elmondta, hogy Murphy valósággal terrorizálta őt, többek között azt állította, hogy elég hozzáérnie, hogy megérezze a fiú lelkét terhelő bűnöket, amikről beszámol majd a szüleinek, ha nem fogad szót neki.

A rendőrség gyanúja szerint a férfinek nem csak ez az egy áldozata volt, ezért arra kérték az embereket, hogy jelezzék, ha bármiről tudomásuk lenne a lelkész ügyeivel kapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik