Nagyvilág
Jozef Petrovicről a médiában olyan információk jelentek meg, hogy két évvel ezelőtt része volt egy több millió eurós csalásban, amelyet állami pénzekkel követtek el.
Még aznap elkapták az amatőr nindzsát.
2,4 milliárd embernek kell kijönnie havonta körülbelül 14 ezer forintból.
Sierra Leonéban, Libériában és Guineában az Ebola-áldozatok gyermekeit sokszor megbélyegzik, a rokonok is félnek őket magukhoz venni.
2014. 10. 18. 06:35
A feleségének kellett kisegíteni, miután nem fogadták el a bankkártyáját, mert azt hitték, hogy csalásról van szó.
2014. 10. 18. 06:26
A 2012-es felbocsátása után pénteken sikeresen leszállt az amerikai légierő X-37B típusú kísérleti űrrepülőgépének. De vajon mit művelt a Föld körüli pályáján?
A harcok kezdete óta majdnem tízezren sebesültek meg és csaknem egymillióan menekültek el lakhelyükről – tárta fel az ENSZ.
A szélsőségesek bázisait fényképezte. Az internetre is kirakták – elrettentésül – a holttestét.
2014. 10. 17. 21:37
Kedden nagyalbániás zászlót reptettek a pálya fölé a szerb-albán EB-selejtezőn. A szerbek berágtak, már a miniszterelnöknek is meg kellett szólalnia, hogy hagyják békén a pékségeket.
Törvényben tennék kötelezővé a brit EU-tagságról döntő népszavazás megtartását. A felsőház még visszadobhatja a kezdeményezést.
2014. 10. 17. 20:29
Rosszul lett Tóásó Előd a bolíviai Santa Cruz bíróságán, ahol a terrorizmus gyanúja miatt zajló csoportos per egyik vádlottja.
2014. 10. 17. 20:11
A Velencei vízibusz egy másik hajónak ütközött az egyik központi csatornában, heten megsérültek.
Hivatalosan ebolamentes országnak nyilvánította Szenegált az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteki közleményében.
2014. 10. 17. 19:24
Több százezer Jetta és Beetle modellt hív vissza a Volkswagen a hátsó kerékfelfüggesztés ellenőrzésére Németországban, Észak-Amerikában és Kínában.
2014. 10. 17. 19:20
Kézzel fogható közelségbe került a megállapodás az ukrán elnök szerint. Egymással tárgyalt Porosenko, Putyin, Merkel és Hollande.
2014. 10. 17. 19:01
Az eddigi hat helyett két napig fog tartani a Moszkva-Peking út, ha megvalósul a terv.
A nigériai hadsereg megállapodást kötöttek a Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezettel egy leendő tűzszünetről, valamint az idén áprilisban elrabolt több mint 200 iskolás lány szabadon engedéséről.
Mickey egér, egy panda és egy sárga medve is nyert már a lottón.
Nem könnyű az autósok élete az orosz fővárosban sem. Egy férfi több órán keresztül kuporgott tilosban parkoló autójában, nehogy elszállítsák azt. Hiába.
MiG-eket zsákmányolhattak Szíriától. Az iraki hadsereg egykori pilótái képzik ki embereiket – állítja egy emberi jogi szervezet.
2014. 10. 17. 17:19
Egy tengerjáró sétahajón helyeztek karanténba a dallasi kórházi alkalmazottját.
2014. 10. 17. 16:55
Németországban így akarják megakadályozni, hogy a szélsőséges iszlamisták Szíriába vagy Irakba utazhassanak.
2014. 10. 17. 16:00
„Hahó, Waterstones, két órája vagyok bezárva a Trafalgar téri üzletükbe! Kérem, engedjenek ki!" – írta az amerikai férfi.
- 18:31 Orbánon eluralkodni látszik a stratégiai hisztéria
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 18:29 Amanda Seyfried művégbélnyílással forgatta le új filmje meztelen jelenetét
- 17:56 Szandi a fia által tervezett ruhában zsűrizik majd A Dal következő adásában
- 17:48 Idén is több mint 200 választási megfigyelő érkezik Magyarországra
- 17:09 Le kellett cserélni a kapust, miután lehányta a mezét
- 17:05 Ennél „ütősebb” játék nem nagyon jelent meg az utóbbi időben
- 16:59 Reuters: Ukrán olaj is érkezett Magyarországra a Barátság vezetéken
- 16:53 Több mint húszszorosára emelkedett szolidaritási hozzájárulás Újbudán 10 év alatt
- 16:35 Görögországot vette célba a magyar agrármulti
- 16:20 Szijjártó szerint az „ukrán zsarolás” miatt építünk új olaj- és dízelvezetéket Szerbiával
- 16:05 Ligeti: Orbán bűncselekményt követhet el, ha nem tett feljelentést az ukrán fenyegetés miatt
- 15:41 Halottak „írhattak alá” a Mi Hazánk egyik budapesti jelöltjének, feljelentést tesz a választási bizottság
- 15:15 A kiszámíthatatlanság diadala – így ejtette ki a Fradi a Ludogorecet
- 15:15 Két hónapra bezárják az Arzenált a hatóságok
- 07:33 Orbán Viktor: Megtámadtak bennünket
- 14:42 Sorra kapcsolja le a Facebook a kormánypárti megyei lapok oldalait
- 11:12 Brüsszelben bekészítették a fegyvert Orbán leszerelésére
- 10:42 A rendőrség kijött, és nemzeti szalaggal lefoglalta a lómenhely szénabáláit
- 05:50 Ez a Star Wars-kvíz megmutatja, Sith nagyúr vagy Jedi mester lennél
- 13:57 Megnyílt az ország egyik legnagyobb Lidl-áruháza, megrohanták a vásárlók
- 15:09 Találkozót kért Orbántól, erre a 4iG visszavonta a győri polgármester meghívását – a cég szerint azonban más történt
- 10:26 „Leszophatjátok Putyin faszát!” – újabb rendszerkritikus dallal jelentkezett Molnár Tamás
- 13:14 „Kissé megkönnyeztem” – megérkezett Galambos Lajos első nyugdíja
- 13:18 Kényszerleszállás miatt Győrtől nem messze engedte ki a kerozint egy vancouveri járat
