Nagyvilág

Szerbiában már az albán pékségeket verik szét

Kedden nagyalbániás zászlót reptettek a pálya fölé a szerb-albán EB-selejtezőn. A szerbek berágtak, már a miniszterelnöknek is meg kellett szólalnia, hogy hagyják békén a pékségeket.

A szerb média szerint egyértelműen a meccsen történt incidensre adott válasz, hogy a Vajdaság több településén albán tulajdonú pékségeket támadtak meg szerda éjjel. Volt, ahol a kirakatokat törték be, egy boltot pedig fel is gyújtottak. A támadások pénteken hajnalban folytatódtak.

A kedden Belgrádban megtartott EB-selejtező mérkőzésen egy ismeretlen személy távirányítású drónnal Nagy-Albániát ábrázoló zászlót reptetett a pálya fölé, mire a két csapat játékosai összeverekedtek. Ezután a balhéba a szurkolók is beszálltak, a meccset pedig le kellett fújni.

Pénteken Aleksandar Vucic miniszterelnök a szerb közszolgálati tévében szólalt meg. Elmondta, hogy a szerb hatóságok határozottan fellépnek az albán pékségeket megrongáló vandálok ellen, egyben kitért arra, hogy a szerbek nem viselkedhetnek úgy, ahogy azok a provokatőrök, akik „azon az estén megpróbáltak zavargásokat kirobbantani, lángra gyújtani Szerbiát, és nyugtalanságot kelteni az egész régióban” – idézte szavait az MTI.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik