Kárpótlási pert indított a malajziai légitársaság és a kormány ellen két tizenéves fiú, akiknek édesapja a márciusban eltűnt MH370-es járat utasa volt. Ez az első alkalom, hogy valaki pert indított a tragédia nyomán.
25 ezer dollárt ajánlott az Iszlám Állam egyik dzsihádistája annak a 14 éves fiúnak, aki a gyanú szerint robbantásos merényleteket tervezett az osztrák fővárosban.
Meghalt az Iszlám Állam dzsihadista szervezet legalább 21 fegyverese amerikai légi csapásokban a török határ mellett lévő szíriai Kobaniban - jelentette pénteken az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet.
Néhány órával kihirdetése után feloldotta a szükségállapotot a Burkinai Köztársaság (Burkina Faso) elnöke, Blaise Compaoré, és bejelentette, hogy kész tárgyalni az ellenzékkel az átmeneti kormány megalakításáról.
Végeztek azzal a palesztin férfival, aki előző nap rálőtt egy ismert szélsőjobboldali zsidó aktivistára. Lezárták a Mecsetek terét, de később újra megnyitották.
Zavargások törtek ki az 1987 óta hivatalban lévő államfő hatalmának tervezett meghosszabbítása miatt. Szükségállapotot vezettek be. Halálos áldozatok is vannak.
A kínai kormány több mint 400 milliárd forintnyi összeget költött el egy autópálya építésére, ami az olcsósága miatt életveszélyesen rossz minőségű lett.