Közélet
Fényes nappal, egy templom parkolójában támadt a nőre.
2013. 12. 16. 18:24
A fiú javító-nevelő intézetben tölti idén a karácsonyt.
A vevőköszöntő egy lángoló autót oltott el, de jótettének meglett a büntetése.
Kaszinózni ment a terepjáróval, miután kirángatta az idős hölgyet a sofőrülésből.
Késésekről, kimaradó járatokról, a vonalat nem ismerő buszvezetőkről írt nekünk – pontosabban eredetileg a BKK-nak – Márta. Az lenne a
2013. 12. 16. 17:16
Egy gyakorlaton történt a baleset North Bendben – az állami hatóság vizsgálatot indított.
A fiú megcsúszott és elsült a kezében lévő fegyver. Ezután a gyerek magával is végzett.
2013. 12. 16. 15:16
A férfi azt elmondta, hogy lopni ment a házba, ám arra már nem tudott választ adni, miért gyújtott tüzet.
A négyfős társaság legidősebb tagja 15, míg a legfiatalabb mindössze 11 éves.
Három napot dolgozott megállás nélkül Mita Diran, a Y&R Indonesia szövegírója. Belehalt a hajtásba.
Az építési területen maradt autót most már nem lesz olyan egyszerű arrébb vinni.
A fiatal áldozata mögé settenkedett, majd hátulról leütötte. A rendőrök negyven percen belül elfogták.
2013. 12. 16. 12:06
A lángoló járműre egy földúton találtak rá, nem volt benne senki. Az ügyben tűzvizsgálat indult.
A férfit ásóval a kezében kapták rajta Sántoson.
2013. 12. 16. 10:58
Autóvezetés közben találta fejbe egy nagy erejű fegyverből kilőtt lövedék, de pár öltéssel megúszta.
- 06:05 Lecsaptak a rendőrök a nagymamára, aki élőben gamerkedik – unokája orvosi számláira gyűjti a pénzt
- 05:45 Kvíz: a papucstól a cipőig – tudod, hogy melyik nyelvből erednek ezek a magyar szavak?
- 05:30 Kopaszodik a levendula? Két fő oka lehet
- 05:30 Ilyen volt Budapest 75 éve – újabb kvíz, újabb fővárosi terek régi képeken
- 03:59 Neuer a vb miatt nem kockáztat, vádlisérülés miatt kihagyja a kupadöntőt
- 03:33 Csütörtökön vett egy klubot, pénteken visszavonult a világbajnok futballista
- 22:19 Szoboszlai nem tudja, mivel érdemelte ki Szalah barátságát
- 21:41 A Mol két hetet kapott a NIS ügyében zajló tárgyalások lezárására
- 21:29 „A döntés a Mészáros-csoport kezében van, amely nem kívánja folytatni az együttműködést” – helyzetkép a sportban a választás után
- 20:37 Napi hírösszefoglaló – 2026. május 22.
- 20:20 Lannert Judit vizsgálatot rendelt el egy állami tankönyvellátó cég keretszerződése ügyében
- 20:12 Lemondott az Országos Vérellátó Szolgálat éléről Bayer Zsolt felesége
- 20:06 Lemondott Trump hírszerzési igazgatója
- 20:06 „Sziasztok, magyarok! Európa-bajnok lettem!” – Érdi Mária a teljes világelitet maga mögé utasította
- 05:00 Halk nyöszörgés törte meg a Börzsöny csendjét, a látvány a természetőröket is elbűvölte
- 19:49 Megjelent a határozat: a kormány visszavonja Magyarország kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból
- 20:12 Lemondott az Országos Vérellátó Szolgálat éléről Bayer Zsolt felesége
- 21:29 „A döntés a Mészáros-csoport kezében van, amely nem kívánja folytatni az együttműködést” – helyzetkép a sportban a választás után
- 14:27 „Elképzelhetetlen lett volna” – megszólal Sólyom László volt munkatársa Novák Katalin és Kónya Endre kegyelmi ügyéről
- 16:44 Meghalt a NASCAR-legenda, aki egy hete még versenyt nyert
- 13:04 Rolleres baleset Óbudán: a zebrán elütött, válságos állapotban lévő idős férfi gyermeke szerint nem jók az apja esélyei
- 15:42 Ókovács Szilveszter saját költségén készíttetné el Forsthoffer Ágnesnek a házelnöki szék replikáját
- 19:09 30 év után visszatért Nigériába Fekete Pákó, édesapját is megmutatta
- 14:08 Kinevezték a Tisza-frakció sajtófőnökét
- 18:06 Nincs jó napja az FTC-nek: nagy a baj a férfi kézilabdacsapatnál
