Közélet

Le akarta dobni feleségét egy hídról

De végül a férfi volt az, akit ki kellett menteni a vízből.

A 47 éves férfi a San Francisco-öblön áthaladó, 11 kilométer hosszú San Mateo-Hayward hídról akarta lehajítani feleségét egy veszekedés után – közölte a CBS a helyi hatóságokra hivatkozva. A házaspár az autóban kezdett el perlekedni egymással, és egy ponton az autót vezető férj a híd széle felé kormányozta a járművet, az ügyészség közlése szerint azért, hogy belezuhanjanak az öbölbe.

Terve azonban nem vált be, mert az autó összetörve a hídon maradt. Xavier Jarel McClinton ekkor kirángatta a feleségét az autóból, majd a korláthoz vonszolta, és megpróbálta lehajítani – mondta el egy helyi ügyész. A nő zuhanását a jelenetre megállt autósok akadályozták meg, akik a lábánál fogva tartották meg. Férje azonban majdnem öt méter zuhanva a vízben kötött ki. A férfi tűzoltók mentették ki a vízből, a rendőrség pedig letartóztatta.

McClinton a hét elején állt bíróság elé, ahol emberölési kísérlet valamint családon belüli erőszak vádjával indult eljárás ellene. A nyomozók szerint az elmúlt hetekben a férfi a paranoia jeleit mutatta, állítólag több embernek is azt állította, hogy valakik be akarnak törni a házába és meg akarják ölni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik