Közélet
A kerékpáros egy pillanatra sem állt meg, magára hagyta a földön fekvő gyereket.
2014. 02. 03. 14:16
A férfi egy centrifugát próbált kicsempészni az éj leple alatt egy nő házából.
Ezzel a hihetetlenül hangzó történettel lepte meg a világot egy amerikai televízió. Hogy ez lehetetlen?
2014. 02. 03. 13:27
A fiút két rendőrkapitányság is kereste, az egyik garázdaság, a másik pedig eltűnés miatt.
A mentők egy embert súlyos állapotban vittek el a helyszínről.
A balesetben ketten sérültek meg, egyikük állapota súlyos. A rendőrség az érintett útszakaszt lezárta.
A német juhászt valaki szabályosan felakasztotta egy fára. Kis társa ott maradt, őrt állt mellette.
2014. 02. 03. 11:36
Az áldozat egy 52 éves férfi és 81 éves édesanyja.
A fiatal ütötte, rúgta áldozatát, ásóval is többször lesújtott rá. A tettes már az ügyészek markában van.
A kislánynak elege lett, hogy alig van lánylegófigura, a fiúbábuk meg csak henyélnek.
Az egykori pártfőtitkár hívei állítják: tudják, ki lopatta el a csontokat és megpróbálják visszaszerezni.
2014. 02. 03. 09:04
A férfi nagyobbik lánya azt mondta, apja a szeme láttára verte össze az akkor mindössze hároméves kishúgát.
2014. 02. 03. 09:02
Az anya és a nagymama huzakodnak, és mindennek egyvalaki issza meg a levét.
2014. 02. 03. 08:45
A tűzijáték címzettje épp ötvenéves volt és a Nemzeti Galériában fogadta a vendégeit.
A verés, megalázás, szexuális zaklatás a „beavatás” része volt – így védekeznek a fiúk, akik 15 éves társukat kínozták a nevelőotthonban.
Ha az idei téli olimpián esik elég hó, azt a szibériai táltosoknak köszönhetjük.
2014. 02. 03. 06:30
Lebukott és beismerő vallomást tett a 66 éves halkereskedő.
A 4-es főúton Hajdúszoboszlónál történt a baleset.
2014. 02. 02. 20:53
A Hír24 esti hírműsora - 2014.02.02.
2014. 02. 02. 20:34
Mezőkövesd határában történt a tragikus baleset.
Megrugdosott egy nőt majd ököllel megütött egy másikat a IX. kerületben – a 24 éves támadó már előzetes letartóztatásban van.
2014. 02. 02. 15:43
Komárom-Esztergom megye 2014. február 3-16.
A településen tovább zajlik a rendőri akció, összesen 11 embert állítottak elő, elszámoltatás jelenleg is tart.
- 05:57 Felkutattuk az NKA-botrány rekorderét: a fideszes anya falujában a DPK-s csemete kulcsfontosságú dolgot árult el Hankóék pályázatáról
- 03:33 Meghalt Don Nelson, az NBA egyik legnagyobb hatású edzője
- 23:45 „Nem tudtuk a teljes mérkőzésen át fenntartani a kívánt szintet” – megint kétgólos vezetésről kapott ki a Liverpool
- 22:01 „Ha valami olyat mondasz, nem eltiltanak, hanem lecsuknak” – a Nyíregyháza edzője majdnem nekiment a bírónak a lefújás után
- 21:45 Videó: A Dunát átúszva juthatott el a Kossuth térig a belvárosba tévedt vaddisznó
- 21:30 Minisztériumi főosztályvezető volt az Óbudán halálra gázolt kerékpáros
- 20:57 Tovább pusztítanak az erdőtüzek Európában: Spanyolországban nyolcezer hektár lángol – videó
- 20:56 Karácsony Gergely: A legrosszabb az volna, ha évekig üresen állnának az új zuglói irodaépületek
- 20:15 „Életem első fejesgólja volt” – a 39 éves Dzsudzsák döntötte el a keleti rangadót
- 20:13 Lezárták az M6-os autópályát Szekszárdnál egy kigyulladt gépkocsi miatt
- 20:06 Este 6 után drágul a sör a Szigeten, és a gyrostál is 6000 forint fölött: megnéztük az árakat
- 20:00 „A forró levegő ólomsúllyal feküdt rá mindenre” – hogyan túrázzunk nyári melegben?
- 19:39 Sebestyén Balázs ritka betekintést adott a magánéletébe: 17 éves fiával az oldalán lépett színpadra
- 05:00 Terjed a mediterrán nyitvatartás a Balatonnál
- 19:15 Két gyerek elkötött egy autót, majd elütöttek egy kutyát sétáltató nőt Kaliforniában
- 17:47 Több beszámoló szerint is kábítószert csempészhettek italukba Dj Oti koncertjén, az esetek kezelését a mentők is vizsgálják
- 21:30 Minisztériumi főosztályvezető volt az Óbudán halálra gázolt kerékpáros
- 19:39 Sebestyén Balázs ritka betekintést adott a magánéletébe: 17 éves fiával az oldalán lépett színpadra
- 20:06 Este 6 után drágul a sör a Szigeten, és a gyrostál is 6000 forint fölött: megnéztük az árakat
- 13:48 Különleges biztonsági intézkedések közepette vasárnap délután szállítják Írországba a Kinahan klán vezetőjét
- 16:08 Ezen a környéken van esély esőre jövő héten
- 17:59 Meghalt egy nő a Vác és Verőce közötti autóbalesetben, teljes útzár a 12-esen
- 15:33 Vitézy Dávid: „Valóban ültem egy vonaton” – ezért futott nosztalgiakocsi a még át sem adott belgrádi vonalon
- 20:56 Karácsony Gergely: A legrosszabb az volna, ha évekig üresen állnának az új zuglói irodaépületek
- 15:59 Hosszú felépülés vár a 2000-es évek fő pletykabloggerére, aki élő adásban vagdosta szét magát a TikTokon
