Közélet

Tizenéveseket gázoltak el Budapest két pontján is

Két kamaszt a XIII. kerületben sodort el egy kocsi, és autós hajtott egy lánynak a XV. kerületben is. Mindannyiukat a zebrán ütötték el.

Az egyik baleset a XIII. kerületi Béke utcánál történt, egy fiút és egy lányt sodort el egy autóst a Rokolya utcai kereszteződésnél, a zebrán. A 16-17 éves fiatalokat az első információk szerint fejsérülésekkel vitték kórházba, egyikük állapota sem súlyos – derült ki a rendőrség és a mentőszolgálat tájékoztatásából.

A helyszínelés még tart, a Béke utcán csak a külső sávban haladhat a forgalom.

Ugyancsak zebrán gázoltak el egy lányt a XV. kerületben, a Bánkút utcában. Szerencsére a 14 éves gyerek is csak könnyebben sérült – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A 69-es villamos helyett egyelőre pótlóbuszok közlekednek az Újpalota, Erdőkerülő utca és a Rákospalota, MÁV-telep megállók között a helyszínelés miatt.

A világ legveszélyesebb kereszteződése

Hanoiban van, ott így figyelnek a gyalogosokra – két amerikai próbált meg áthaladni rajta:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik