Közélet

Reflektorfénynél vizsgálták a rendőrgázolás nyomait

Újraindult a forgalom az M5-ös autópályán hétfőn késő este a röszkei felhajtó és az 55-ös út csomópontja között a Budapest felé vezető oldalon - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.

A sztrádát azért zárták le, mert délután egy görög autós tisztázatlan körülmények között elsodort egy intézkedő rendőrt.

A Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egy görög állampolgár a röszkei átkelőnél lépett magyar területre, az M5-ös autópályán a belső sávban haladt, amikor egy rendőrjárőr igazoltatni akarta. A sofőr a rendőr jelzésére nem állt meg, és – tisztázatlan körülmények között – elsodorta a járőrt.


Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A görög sofőrt a járőr és segítségül hívott kollégái két kilométeren keresztül üldözték, majd egy ütközést követően tudták elfogni. Az eset során – az első adatok szerint – senki nem szenvedett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket – közölte a Szanka Ferenc.

A Szegedi Nyomozó Főügyészség vizsgálja, fennállnak-e a nyomozás elrendelésének feltételei hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntette miatt.

Az autópályán a röszkei határátkelőhely közelében mintegy két kilométer hosszan – ahol elsodorta a járőrt a görög autós és ahol a szalagkorlátnak ütközött – rögzítették a nyomokat reflektorok fényénél a rendőrök – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik