Közélet
Rengeteg ellopott jármű lehet annak a tolvajnak a számláján, aki egy veszélyes hüllőnek köszönhetően bukott meg.
A költségvetési csalással okozott vagyoni hátrány magasabb összegű, csaknem 100 millió forint – derül ki az ügyészség közleményéből.
2014. 05. 21. 15:07
A fenyegetőző miatt kétszer lepték el bombakutatók a Mercedes-gyárat.
2014. 05. 21. 15:02
Korábbi hírek szerint a férfi egy magyar vállalat kinti alkalmazottja, akit munkavégzés közben, az országot járva raboltak el vasárnap.
Az idős asszony botjával, majd egy papuccsal ütlegelte 84 éves férjét. Azóta megbánta tettét.
2014. 05. 21. 13:53
A város terén többen összesereglettek, hogy elégtételt vegyenek.
2014. 05. 21. 13:34
Míg az első hírek szívinfarktusról szóltak, az Index arról értesült, hogy tüdőembóliát kapott a 66 éves nyugdíjas.
Gyorsított eljárásban 240 ezer forint pénzbüntetésre ítélte és a járművezetéstől 2 és fél évre eltiltotta a bíróság azt a debreceni nőt, aki ittas vezetése során három autóval is összeütközött.
Az utasok kiúsztak a partra, ám az autó elsüllyedt.
2014. 05. 21. 12:54
Az egyenruhás állítólag 2011 novemberében "szoros kapcsolatot" alakított ki egy 12 éves fiúval.
A picire a Budapest és München között közlekedő szerelvény vécéjében találtak rá.
Példás együttműködést mutatott a 85-ös busz vezetője és két utas Kőbányán, akik együtt segítettek egy az út mentén fekvő mozdulatlan embernek.
2014. 05. 21. 12:23
Tényleg ivott, de nem volt ittas – egyebek mellett ezzel készülnek enyhébb büntetést kicsikarni.
2014. 05. 21. 11:58
A 26 éves fiatalt azzal fenyegették, hogy megölik.
2014. 05. 21. 10:52
A 11 éves gyereket a kínai férfi letérdeltette, hátrakötötte kezét és ütötte-verte őt.
A hírhedt bankrabló az utolsó szó jogán bocsánatot kért.
2014. 05. 21. 09:48
Az asszony mentőt hívott vérző párjához. Ha nem műtik meg, meghalhatott volna.
2014. 05. 21. 09:12
A gyanúsítottak állítólag azt hitték, egy vaddisznót sebeztek meg, később pedig a "pillanat izgalmában" döntöttek rosszul.
Na nem magának, hanem hatéves lányának.
Szerda hajnalban fogták el a férfit, aki kedden tűnt el egy pénzszállító cég táskájával.
2014. 05. 21. 06:13
Nagyon úgy tűnik, hogy mást nem is akart elvinni.
Két fiatal, 20 év körüli nőt vittek kórházba Budapest XV. kerületéből szén-monoxid-mérgezés gyanújával kedden este.
2014. 05. 20. 22:08
A fiú január 7-én esett le a harmadik emeleti korlátról iskolájának aulájába. Több hétig volt kómában, majd mélyaltatásban. Felébredt, de nem emlékszik a történtekre.
2014. 05. 20. 21:29
- 14:26 Benzinnel lelocsolták és felgyújtották a több mint 400 éves Basafát Nagykőrösön
- 14:24 Jelentősen emelkedik az üzemanyag ára szombaton
- 14:02 Megtudtuk, hogyan szervezik át az állami vezetők védelmét
- 13:47 „Szinte hihetetlen” – 2026-ban kétszer is megdőlt a legintenzívebb hőhullám rekordja Budapesten
- 13:47 Gajdos Bókának: Fejezze be ezt bohóckodást!
- 13:41 Őrült freestyle-ok és kertészkedés a hátsó ülésen: Katz Dávid a Wellhellóval utazott a Szigetre
- 13:35 Vidnyánszky Attila az átvilágításról: Remélem, hogy ez tényleg vizsgálat lesz, nem pedig ürügykeresés
- 13:34 Majka a Szigeten: Lehet, hogy most nem aktuális, de akkor is Isten áldja Bindzsisztánt!
- 13:27 Horvát erdőtűz: négy magyar megsérült, ketten kórházban vannak
- 13:20 Elfogatóparancsot adtak ki Novák János ellen
- 13:20 Horvát erdőtűz: egy nő egy tengerparti barlangba menekülve vészelte át tüzet
- 13:14 OTP: fizetni és pénzt felvenni sem lehet majd augusztus végén egy rövid ideig
- 13:02 Szíjj László cége is válaszolt Magyar Péter felszólítására: uszályokat és terméskövet adnak a paksi beavatkozáshoz
- 13:01 Nagyot futott, odacsapott az országos csúcsnak a férfi 4x400-as váltó
- 12:52 Paris Jackson: Egyértelmű volt, hogy Neverland nem nekünk, hanem a hátrányos helyzetű és beteg gyerekeknek van
- 06:00 Orbán Anita: Ragadt az épület, ha végighúztuk az ujjunkat egy szekrényen. Ez szimbólum is, hogy milyen állapotban vettük át a magyar diplomáciát
- 10:45 Halle Berry 60 éves lett: Bond-lány, Macskanő és Oscar-díjas díva is volt
- 07:00 Nyírbogát fideszes polgármestere megtorpedózta, hogy klímát szereljenek az idősotthonba, amire egy tiszás gyűjtötte össze a pénzt
- 07:30 Európa vaktérképen: hány országot ismersz fel?
- 09:48 Kikosarazta az Alkotmánybíróság a Fideszt a KEKVA-k ügyében
- 06:40 Erdőtűz tombol a horvát tengerparton, több száz lakost és turistát kellett kimenekíteni
- 09:03 „Ez az ország történetének egyik legsúlyosabb erdőtüze” – több életveszélyes sérültje van a horvát erdőtűznek
- 11:29 „A tanár az első fiún demonstrálta, hogyan kell a tarkóra ütni, majd felszólította a lányokat, hogy a sorban álló fiúkat jó erősen üssék meg”
- 10:11 Kapitány István kirúgta a Posta-vezért
- 06:27 Elszabadul a forróság a hétvégén, de már látszik, mikor jön az eső és a lehűlés