Közélet

Zugírászattal gyanúsítanak egy volt rendőrt

Az egykori egyenruhás közjegyzői-, adóhatósági-, végrehajtási-, közigazgatási-, illetve büntetőeljárásokban beadványokat készített ügyfeleinek és képviselte őket.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség zugírászat vétségének megalapozott gyanúja miatt hallgatott ki szerdán egy volt rendőrt, aki a jelenlegi adatok szerint, – már magánszemélyként – évekig végzett jogi tevékenységet úgy, hogy arra nem volt jogosult. Az egykori egyenruhást kihallgatása után elengedték, a továbbiakban szabadlábon védekezhet.

A gyanú szerint a volt tiszthelyettes 2009-től magánszemélyként, majd 2012 márciusától egy jogi segítségnyújtással foglalkozó cégben dolgozott, és pénzért cserébe rendszeresen fogadott el jogi megbízásokat úgy, hogy azt nem tehette volna meg. A megbízások alapján különböző eljárásokban, nevezetesen közjegyzői-, adóhatósági-, végrehajtási-, közigazgatási-, illetve büntetőeljárásokban beadványokat készített ügyfeleinek és képviselte őket.

Az ügyészség emberei szervezett akcióban csaptak le a volt rendőrre, majd házkutatást tartottak nála.  Otthonában számos okiratot, jelentős mennyiségű készpénzt, illetve számítástechnikai eszközt foglaltak le, amelyek alátámasztották a gyanút.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik