Közélet
Élő
2021. 09. 30. 13:09
Élő
A Jobbik elnöke videóval jelentkezett csütörtök délután, amelyben többek között köszönetet mondott az előválasztásban résztvevőknek, illetve jelezte,
2021. 09. 30. 12:49
Élő
Folyamatosan frissülő térképünkön megnézheti, melyik egyéni választókerületben melyik induló győzött. A kerületeket pártok szerint színeztük, ha pedig az ujját/egeret a kerületek fölé viszi, részletes információt kaphat az eredményekről.
2021. 09. 30. 12:00
Élő
Csúsztatni kell az előválasztás következő fordulóját, hogy fel tudjanak készülni logisztikailag a szavazásra, és ne forduljanak elő újabb hibák –
2021. 09. 30. 10:45
Élő
Éjjel 3 órakor felfüggesztették az eredmények közlését, az OEVB és a szavazatszámlálók reggel 9 órától folytatják a munkát. Most ott tartunk, hogy: a
2021. 09. 30. 08:52
Élő
A szerda éjszakáig összeszámolt 50 választókerület döntő többségében (40 körzetben) a DK-s Dobrev Klára nyerte a miniszterelnök-jelölti előválasztást
2021. 09. 30. 06:38
Élő
2021. 09. 30. 06:31
Élő
Komárom-Esztergom megye 3. számú választókerületében Nemes Andrea ügyvéd, az MSZP jelöltje nyert, a szavazatok 57 százalékával. Az itteni helyzet
2021. 09. 30. 06:30
Élő
Szerdán délelőtt kezdődött meg az előválasztáson leadott több mint egymillió szavazat összeszámolása. Hamar kiderült, hogy a folyamat lassabban halad
2021. 09. 30. 05:59
Élő
Amikor Gulyás Gergelyt arról kérdezték, miért ennyire drága a Déli Körvasút kivitelezése, a miniszter azt mondta, hogy nem lehet máshoz hasonlítani,
2021. 09. 29. 13:33
Élő
a mértéke azonban még kétséges – mondta Gulyás Gergely. Megjegyezte, hogy kormányzati döntés még nincs erről, de a fideszes képviselők is
2021. 09. 29. 13:15
Élő
Van egy külön honlap, ott vannak információk – válaszolta Gulyás, aki arról is beszélt, hogy ugyan Nyugat-Európához képest rosszul állunk az
2021. 09. 29. 12:52
Élő
A kormány a minap felvett hitelnek egy minimális részét fogja költségvetési célra fordítani. A felhasználás attól függ, hogy mennyi mindent kell
2021. 09. 29. 12:31
Élő
Ez egy alkotmányos kötelezettség, amelyre egy demokráciában szükség van – jelentette ki a miniszter. Az időközi választások azonban más tészta,
2021. 09. 29. 12:09
Élő
Ezt Gulyás Gergely akkor mondta, amikor az RTL riportere jelezte, a Magyar Hang újságíróit ismét nem engedték be a kormányinfóra, ezért helyettük neki
2021. 09. 29. 11:55
Élő
12,2 milliárd forintos támogatást biztosít a koronavírus-járvány miatt elhalasztott műtétek várólistáinak rövidítésére, és Gulyás tájékoztatása
2021. 09. 29. 11:51
Élő
a pedagógusok átoltottsága pedig 85 százalék, ezért Szentkirályi Alexandra szerint nem kell arra számítani az iskolákban, hogy újra „csiki-csuki”
2021. 09. 29. 11:40
Élő
és a több mint 90 százalékuk 60 évnél idősebb Gulyás tájékoztatása szerint
2021. 09. 29. 11:37
- 08:00 Kvíz: Mindent tudsz Guardiola manchesteri időszakáról?
- 07:45 Választási bírót vegzáltak közvetlenül a választás előtt, mert azt hitték letölthette a Tisza-applikációt
- 07:44 Kegyelmi ügy: a Vidéki prókátor bírálja Magyar Pétert
- 07:40 Viszi-e majd Novák Katalint rendőr a parlamentbe?
- 07:38 Szerekes Adrien elárulta, miért került feketelistára – egy államtitkár világosította fel az okáról
- 07:01 Keddi friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:00 Pajorinvázió a kertben: nem minden lárva ellenség
- 06:58 Csökkentek az adományok, mégis nyereséges volt 2025-ben a Fidesz
- 06:54 Seprűnyéllel, fakanállal verte a gondozott gyerekeket a tatabányai nevelőszülő
- 06:30 Bírósági tárgyalás közben szülte meg gyerekét egy nő New Yorkban
- 06:28 Galla Miklós üzent a 73. születésnapján: Nem így képzeltem... Rettenetes állapotban vagyok
- 06:26 „Életmentő” – első osztályú Intercity-kocsikat bérel a MÁV nyárra
- 06:20 Pósfai Gábor és Vitézy Dávid külön egyeztetést tartott a közelgő BL-döntőről
- 06:00 „Csomó olyan dolgot csinálhattak, amiknek most el akarják tüntetni a nyomait” – szakértők segítségével illesztgetjük össze a ledarált NER-darabkákat
- 05:45 Kvíz: Felismered a bűnügyi sorozatokat csupán egy képkocka alapján?
- 19:08 Tölgyessy: nemzetközi mértékben is vége az Orbán-sztorinak, a Fidesz elnevezés átok alá került
- 21:42 Egy nap alatt ketten vetették le magukat a veszprémi völgyhídról
- 16:55 Havasi Bertalan bevallotta: ezért kellett a független sajtót távol tartani Orbán Viktortól
- 05:45 Kvíz: Felismered a bűnügyi sorozatokat csupán egy képkocka alapján?
- 17:00 Nyilvánosságra hozzák a kegyelmi döntést, leállítják a kék villogózást – sajtótájékoztató a második kormányülésről
- 05:30 Kvíz: képtelenség hibázni, csak fel kell ismerni képekről a kerti eszközöket
- 05:30 Kvíz: Eligazodsz a francia konyhában? Ezzel a 10 kérdéssel megtudhatod!
- 21:55 Itt vannak a minisztériumok bejelentett közigazgatási államtitkárai
- 16:15 Molnár Áron: Mága Zoltán Hankó Balázs támogatásával kért állami pénzt a Fidesz kampányára
- 06:00 „Csomó olyan dolgot csinálhattak, amiknek most el akarják tüntetni a nyomait” – szakértők segítségével illesztgetjük össze a ledarált NER-darabkákat
