Közélet
A páros több száz eurót szerzett így.
A férfit a gyalogátkelőn ütötték el közvetlenül azután, hogy lelépett a járdáról.
Hirdetési újságokban kínált valótlan munkalehetőségeket, különböző címeken kért pénzt a bankszámlájára az érdeklődőktől, majd az utalás után eltűnt.
Támadója egy idős férfi volt, aki lakókocsijában vetette rá magát a kamaszra.
Tárgyalás mellőzésével próbára bocsátotta a bíróság azt a két férfit, akik leköpték Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt.
2015. 01. 30. 10:18
A férfi az éjszaka közepén hívogatta volt párját, kattogtatta a fegyverét, és azt mondta, megöli magát, de két embert magával visz.
Az ismeretlen, bőrkabátos alak karácsony előtt támadt rá a jármű vezetőjére. A rendőrség képet közölt róla.
Kályha okozott tüzet csütörtök este egy nagykanizsai családi házban, ahol a bent lévők közül hárman is megsérültek.
Évának szerencséje volt; két buszvezető hatékony és gyors segítségének köszönhetően visszakapta a buszon felejtett táskáját. Köszönetét a BKK
2015. 01. 29. 16:13
A háromfős társaság 4,5 millió forint értékben lovasított meg kábeleket.
2015. 01. 29. 13:35
A férfi úgy akart bosszút állni volt párján, hogy valakivel megöleti élettársát.
2015. 01. 29. 13:00
A férfit és társait saját ügyvédjük perli mondván, átverték. Az egyik beugró védőről pedig kiderült, hogy a helyi börtön őre.
2015. 01. 29. 10:00
Kriminálpszichológusnak beszélt a férfi, aki négy emberre lőtt rá. Ketten nem élték túl a támadást.
2015. 01. 29. 08:44
Kigyulladt és teljesen kiégett egy menetrend szerint közlekedő autóbusz a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bánhorvátiban.
A szakértő szerint elképzelhető, hogy korábban többször is hibás bírói döntés született.
Ki kellett üríteni a Dózsa György úti megállót.
2015. 01. 28. 18:36
- 23:16 „Tudom, hogy jó a bal lábam. Miért ne lőnék?” – kérdezte a Bundesliga-játékos, miután bombagólt lőtt
- 21:53 Beállt a magyar támadó, három perc múlva győztes gólt szerzett
- 21:34 Lannert Judit szerint az előző kormány kérdőívében is szerepelt a kérdés, ami alapján a „genderszemlélet” terjesztésével vádolja Rétvári Bence
- 21:08 Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 20:56 Trump lecserélte kabinetfőnökét a választási vereség után
- 20:38 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 6.
- 20:27 Zidane olyat húzott a kerethirdetésnél, amire 1973 óta nem volt példa a francia fociban
- 20:07 Százmilliók a Fradinak, milliárdok kommunikációra a HungaroControlnál
- 19:45 Felgyülemlett feszültség – Hamiltonék leültek átbeszélni a ferraris belharcot
- 19:43 Donald Trump nemzeti emlékhellyé nyilvánította az Ovális Irodát
- 19:36 Kirúgták az Operaház főigazgató-helyettesét
- 19:24 Karácsony: Óriási fejlesztési dömping indul Budapesten
- 19:04 Az űrből is tisztán látszik a Balatonba ömlő sötét színű víztömeg
- 18:55 Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP több másik bankkal együtt a kamatstop miatt
- 14:58 „Undorodom az egésztől” – Verebes István is megszólalt az ügynökakták megnyitásáról
- 18:13 „A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor szerint, aki nem tud viselkedni, ne járjon Fradi-meccsre
- 13:47 B. Tóth László a beszervezéséről: Gondoltam, aláírom, úgysem tudok soha semmit
- 19:36 Kirúgták az Operaház főigazgató-helyettesét
- 15:04 Republikon: Maradt a 32 pontos Tisza-előny
- 14:27 A JÉGER okozta az aszályt? Az MTA pontot tett a vita végére
- 11:46 Közzétették az egészségügyi szakdolgozói bérrendezés részleteit
- 20:07 Százmilliók a Fradinak, milliárdok kommunikációra a HungaroControlnál
- 20:27 Zidane olyat húzott a kerethirdetésnél, amire 1973 óta nem volt példa a francia fociban
- 13:55 Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre
