Közélet

Több mint 700 álláskeresőt vert át a csaló

Hirdetési újságokban kínált valótlan munkalehetőségeket, különböző címeken kért pénzt a bankszámlájára az érdeklődőktől, majd az utalás után eltűnt.

Vádemelést javasol a rendőrség egy férfival szemben, aki fiktív munkalehetőséget hirdetve csalt ki pénzt több mint hétszáz embertől – tudatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.

Szabó Zita tájékoztatása szerint a csemői férfi 2012 augusztusától internetes oldalakon, majd később több hirdetési újságban kínált valótlan munkalehetőségeket. A gyanúsított az érdeklődőktől a szerződéskötés, postázás, illetve orvosi vizsgálat költségeire különböző összegeket utaltatott bankszámlájára.     Miután azonban a jelentkezők kifizették a kért pénzt, a hirdetőt nem tudták többé elérni. Eközben egy jászberényi vállalkozás vezetője is feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, mert a valótlan tartalmú hirdetésekben cége adatait fedezte fel.

A szóvivő jelezte: az ügyben a Jászberényi Rendőrkapitányság folytatott eljárást csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A több szálon futó nyomozás eredményeként azonosították a 29 éves hirdetőt és megállapították, hogy a férfi éveken át 722 sértettet károsított meg, körülbelül egymillió forint összértékben.     

A rendőrök a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, ellene a nyomozást január 29-én befejezték, az iratokat vádemelési javaslattal továbbították a Jászberényi Járási Ügyészségnek.     

A férfi előzetes letartóztatásban van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik