Közélet
Bakondi György szerint jövő héten írják alá a két állam országos rendőr-főkapitányai az erről szóló megállapodást.
A bolgár határőrség 129 menekültet talált egy Törökországból az ország területére belépő hűtőkamionban.
2015. 10. 31. 19:48
A kormányfő kunszentmiklósi beszédének íve az első bencés iskoláktól a 21. századi készségekig hajlott, majd azokkal a latin sorokkal zárt, amivel Bach is szignózta a munkáit.
2015. 10. 31. 15:13
Szakértők szerint kockázatos az új úttípus. A terveket viszont úgy kell elkészíteni, hogy később autópályává fejleszthessék a gyorsutakat.
2015. 10. 30. 20:24
Két hete eljött a gyerekek és a gyermeklelkű felnőttek ideje. Mostantól gombnyomásra nyílnak az M2-es és az M4-es metrók ajtói, azaz mostantól lehet
2015. 10. 30. 15:32
Egyes források szerint a földpályázatok és -eladások miatt kell távoznia Simon Attila Istvánnak, maga a földművelésügyi miniszter erősítette meg a hírt.
2015. 10. 30. 13:02
Videó
Első fokon a Fővárosi Törvényszék kimondta, hogy Ungár Klára megsértette Kocsis Máté jó hírnevét, amikor azt mondta róla: meleg. A rapid tárgyalás eredményével a polgármester elégedett, Ungár viszont attól sem zárkózott el, hogy a következőkben bizonyítékokkal szolgáljon. Videó.
2015. 10. 30. 12:57
- 15:06 Autóbusz ütött el egy vándorcirkuszból elszökött tevét Bajorországban
- 15:00 „Ha négy-öt napig senki nem adna vért, a rendszer nem tudna működni”
- 14:44 Ilyen szürreális módon talán még sohasem buktak el bajnoki aranyérmet
- 14:43 A Netanjahu-ellenes erők vezetőjét, Gadi Ejzenkotot bízták meg kormányalakítással Izraelben
- 13:58 Gyerekeket, nőket, kutyákat, macskákat mészároltak le a tatárok Bugac mellett
- 13:54 Szabad-e ablakot nyitnunk fagypont alatt?
- 13:50 Több hullámban jön az eső jövő héten, pénteken akár 21 fok is lehet
- 13:18 Kiránduló ír önkéntesek is mentették a krakkói lövöldözés sebesültjeit
- 13:02 Marosi Gergely: Aljas módszereim arra, hogy focifüggő legyen a négyéves fiamból
- 13:00 Több mint 100 millió forint a különbség Budapest legdrágább és egyik legolcsóbb kerületének átlagos ingatlanára között
- 12:46 Gigaflamingók, pápai labda és lángoló autó a hét képein
- 12:39 Sajnos ez a realitás, mondta a vereség után, másnap kirúgták a Kisvárda edzőjét
- 12:38 Havasi Bertalan: Ez ordas hazugság!
- 12:27 Videó: kiégett egy társasházi lakás Budapesten
- 12:02 Bocsánatot kért Magyar Pétertől az őt borral leöntő férfi
- 08:50 Fotókon a krakkói lövöldözés utáni órák: helyszínelés, sajtótájékoztató, megemlékezés
- 08:00 „Jól befürdetett a bankunk a babaváró hitellel”
- 10:51 Orbán Viktor: Ideje lenne felébredni!
- 07:32 Mit lehet tudni jelenleg a krakkói vérengzésről?
- 10:01 Krakkói lövöldözés: öt külföldi is megsérült, a halottak egyike brit állampolgár
- 09:14 New Yorkban kapott modellszerződést Görög Zita 19 éves fia
- 11:37 Gáspár Virág azt mondja, a származása miatt nem engedték be egy budapesti szórakozóhelyre
- 11:29 K-Monitor: Ókovács Szilveszter több mint 73 milliót kapott az alapfizetésén felül az Operaháztól
- 10:20 Megszületett a döntés a Bon-Bon jövőjéről Szolnoki Péter halála után
- 09:31 Török Gábor pontosította, hogy mi volt valójában az Orbán-korszak
