Közélet

Keszthelyi uniós pénzek: négy gyanúsításból egy vádemelés

Molnár-Bernáth László / MTVA
Molnár-Bernáth László / MTVA
Keszthely fideszes vezetése a 2010-es évek végén, még Ruzsics Ferenc regnálása alatt a városi beruházások nagy részét, így a Sörház és a Kísérleti utcai óvoda fejlesztését is egyetlen cégre bízta, annak ellenére, hogy az Invest-Mondi Kft. tulajdonosainak korábban már csődbe ment egy vállalkozása, sőt egyikőjük szerepelt a 10 millió forintot meghaladó adótartozók listáján is. A cég a beruházásokat nem fejezte be időre, az uniós támogatásokat pedig vissza kellett fizetnie a városnak. Az ügyben négy embert hallgattak ki gyanúsítottként, de végül csak az ügyvezető férje ellen emeltek vádat.

Négyből három gyanúsított ellen megszüntette az eljárást Keszthely ikonikus épülete, a Reischl Sörház és a helyi óvoda felújítása, pontosabban a felújítás elmaradása ügyében a Zalaegerszegi Járási Ügyészség – tudta meg a 24.hu. Így a kivitelező cég, az InvestMondi Kft. korábbi ügyvezetője ellen is megszüntették a nyomozást, miután a hatóság megállapítása szerint nem sikerült olyan bizonyítékot beszerezni, ami kétséget kizáróan támasztotta volna alá L. Mónika büntetőjogi felelősségét a költségvetési csalás bűntettében és hamis magánokirat felhasználása vétségében. Férjével, K-L. Csabával szemben azonban vádat emeltek.

Keszthely egykori fideszes vezetése a 2010-es évek végén, még Ruzsics Ferenc regnálása alatt a városi beruházások nagy részét, így a Sörház és a Kísérleti utcai óvoda fejlesztését is egyetlen cégre bízta, annak ellenére, hogy az Invest-Mondi Kft. tulajdonosainak korábban már csődbe ment egy vállalkozása, sőt egyikőjük szerepelt a 10 millió forintot meghaladó adótartozók listáján is 2009-ben. A kivitelező alig haladt a beruházásokkal, ezért nemcsak a helyi ellenzék, hanem a későbbi polgármester, az azóta Lázár János államtitkáraként dolgozó Nagy Bálint is feljelentést tett az ügyben.

A 850 millió forint uniós forrásból tervezett Sörház felújítását elvileg 2020 végén fejezték volna be, de 2021 júniusára oda jutottak, hogy az önkormányzat 601 millió forint induló vételárért árulni kezdte a Reischl-féle sörházat, amelyet végül a Veszprémi Főegyházmegye vásárolt meg.

Bencze János jobbikos képviselő az év elején megkérdezte Polt Pétert, hol tart az ügy, amelyben a várost közel egymilliárd forintos kár érte. A legfőbb ügyész válaszában közölte, hogy négy embert hallgattak ki gyanúsítottként költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználásának megalapozott gyanúja miatt. Polt akkor hozzátette: az ügyben még nem történt vádemelés, mert az érdemi döntéshez további nyomozati cselekmények elvégzése szükséges.

A nyomozás nemrég lezárult, és vádemelés is történt, de a négy gyanúsítottból csak egy ellen. A Zalaegerszegi Járási Ügyészség sajtószóvivője, Jánky Judit a 24.hu-nak elmondta:

egy személy – a kivitelező – ellen emeltek vádat költségvetési csalás bűntette miatt. Az ügy három további gyanúsítottja – a  kivitelező cég névleges tulajdonosa, a projektmenedzser és a műszaki ellenőr – elleni eljárás bizonyítottság hiányában megszüntetésre került.

Egyikük, L. Mónika, a kivitelező cég ügyvezetője tagadta a bűncselekmények elkövetését. Védekezésének lényege szerint az InvestMondi Kft. ügyvezetését csak azért vállalta, mert K-L. Csaba 2014-ben – korábbi cégének felszámolása miatt – nem tölthetett be vezető pozíciót gazdasági társaságban. Amúgy a cég tényleges irányítását, így a projektek szervezését és elszámolásait is férje végezte – állította L. Mónika. A határozat szerint K-L. Csaba már a megalakulástól kezdve teljeskörű meghatalmazást kapott a cég ügyeinek intézésére az ügyvezetőtől, a gazdasági társaság tényleges irányítója tehát ő volt.

A gyanúsított védekezését támasztja alá K-L. Csaba gyanúsított önmagára is terhelő teljeskörű beismerő vallomása, valamint a nyomozás során beszerzett igazságügyi írásszakértői vélemény, mely kategorikus megállapítást tett arra vonatkozóan, hogy a hamis számlákon és teljesítési igazolásokon szereplő kézírások kézeredete egyik okirat tekintetében sem L. Mónikától származik

– olvasható a birtokunkba jutott ügyészségi határozatban.

Marjai János / 24.hu

K-L. Csaba elismerte, hogy az összes hamis tárolási nyilatkozatot ő írta alá L. Mónika aláírással. Ezek a dokumentumok papíron azt igazolták, hogy az építkezéshez szükséges alapanyagok rendelkezésre állnak, ám az lnvestMondi Kft. valójában nem tárolt saját tulajdonban lévő anyagot egyik telephelyén sem. A terhelt beszélt arról is, hogy az ügyvezetőnek nem volt tudomása a hamisított aláírásokról és az alvállalkozók bevonásával kapcsolatos számlák fiktív voltáról sem. Az ügyben kihallgatott tanúk (az lnvestMondi Kft. alkalmazottai, alvállalkozók, a hamis tárolási nyilatkozatokon feltüntetett telephelyek cégtulajdonosai, pályázati projekteket vizsgáló építész-tervező) vallomása is alátámasztotta L. Mónika védekezését, mert egybehangzóan arról számoltak be, hogy a munkafolyamatok irányítását, a vállalkozási szerződésben foglalt feladatok elvégzésének koordinálását, az alvállalkozókkal, az önkormányzat képviselőivel való kapcsolattartást kizárólagosan K-L. Csaba végezte, a helyszínbejárásokon személyesen csak ő járt el.

A nyomozás során tehát nem sikerült olyan bizonyítékot beszerezni, amely kétséget kizáróan támasztotta volna alá L. Mónika büntetőjogi felelősségét a költségvetési csalás bűntettében és hamis magánokirat felhasználása vétségében, ezért a vele szembeni eljárást bizonyítottság hiányában megszüntette az ügyészség.

A házaspár tagjain kívül még H. Zoltán műszaki ellenőrt és M. Mihály projektmenedzsert gyanúsították meg. Az ügyészség szerint azonban L. Mónikához hasonlóan kétséget kizáróan az ő esetükben sem állapítható meg, hogy szándékosan hozzájárultak volna a költségvetés megkárosításához. Arra vonatkozóan sem került elő bizonyíték, hogy a teljesítési igazolásokat utolsóként aláíró polgármesternek, Nagy Bálintnak tudomása lett volna vagy tudnia kellett volna bármelyik rész­számla mellékletét képező, az alvállalkozók számára utalt összegeket tanúsítani hivatott számlák fiktív voltáról, illetve a beépítésre szánt építőanyagok meglétének igazolására szánt tárolási nyilatkozatok valótlan tartalmáról.

Marjai János / 24.hu

Dr. Weller-Jakus Tamás, a Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület (KÉVE) elnöke is feljelentést tett korábban az ügyben.

Ez a határozat két év nyomozás után egyszerűen botrányos. Nemcsak költségvetési csalás, hanem csalás és hűtlen kezelés tárgyában is feljelentést tettünk. A büntetőeljárási törvény szerint azonban a feljelentő nem tehet panaszt az ügyészség határozatával szemben, csak a sértett. Ez azért furcsa, mert jelen ügyben a magyar és az uniós adófizetőket károsították meg

– nyilatkozta a 24.hu-nak Weller-Jakus. A KÉVE vezetője azt sem érti, hogy a Sörház műszaki ellenőrét meg sem hallgatták az ügyben, azt pedig nevetségesnek tartja, hogy költségvetési csalást vizsgáltak a műszaki ellenőrrel szemben. „Ugyanakkor a hűtlen kezelést úgy elkerülték, mintha el sem hangzott volna. Csakhogy Keszthely városát közel 1 milliárd forintos kár érte” – mondta.

Korábbi cikkünkben már beszámoltunk arról, hogy miután az önkormányzat elállt a Sörház-projekttől, a támogatások teljes, kamattal növelt összegét visszafizette. Az óvoda esetében a teljes uniós támogatási összeget, majd’ 200 millió forintot kellett visszafizetnie az önkormányzatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik