Belföld

Uniós támogatásból elkezdték felújítani a keszthelyi óvodát, de végül elbontják

Keszthely Város Önkormányzata
Keszthely Város Önkormányzata
A meghiúsult projekt miatt a városnak közel 200 millió forint uniós támogatást kell visszafizetnie.

A keszthelyi önkormányzat 199,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással bővíti és újítja fel az Életfa Óvoda Kísérleti utcai tagóvodáját. Az intézményben 1979 óta nem történt bővítés, nagy felújítás. Az új tervek alapján nemcsak megszépül, hanem több gyermeket is tud fogadni a tagóvoda

– erről számolt be Ruzsics Ferenc, Keszthely akkori fideszes polgármestere még 2018-ban.

A tervekből viszont nem lesz semmi, egy friss előterjesztés szerint – amit múlt csütörtökön egyhangúlag megszavazott a képviselő-testület – ugyanis már az óvoda bontását tervezik.

446 milliót követel az önkormányzat

A Ruzsics által vezetett önkormányzat egy akkor még budapesti, ma már keszthelyi székhelyű céget, az InvestMondi-System Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t bízta meg, hogy több mint egymilliárd forint uniós pénzből újítsa fel az óvodát, a városi strandot és a Reischl sörházat. Az InvestMondi-System Kft. minden esetben a legolcsóbb ajánlatot adta, de a Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület (KÉVE) már 2019-ben felhívta a városvezetők figyelmét arra, hogy a kft. ügyvezetője és tulajdonosa egy felszámolás alatt álló, hasonló nevű és tevékenységű cégben is érdekelt, emellett a KÉVE irreálisan alacsonynak tartotta a vállalási árat.

Farkas Norbert / 24.hu Ruzsics Ferenc egy keszthelyi lakossági fórumon 2019 februárjában.

Becslések szerint az óvoda-felújítás jelenleg 75 százalékos állapotban van, de a múlt heti testületi ülésre készült határozati javaslatban arról írnak, hogy a beruházások állapotára és a kivitelezési körülményekre tekintettel az önkormányzat nem valósítja meg a projektet. (A szakértői vélemény szerint az épület készültsége csupán a mennyiségi teljesítés alapján 75 százalék körüli, a hibás teljesítések, az ázás okozta károk miatt a készültség igazából 40–45 százalékos.) A testület ezért felkéri a polgármestert a szükséges bontási munkálatok előkészítésére, valamint a jogi intézkedések megtételére.

Az óvoda bontási műszaki leírásban egy augusztusi szakvéleményre hivatkozva arról írnak, hogy „a kivitelezett állapot számos szakmai hibát tartalmaz”, és alaposan meg is csúsztak az építkezéssel, ami elmondható a strand- és a sörházberuházásról is. A sörház és az óvoda felújítása ügyében OLAF- és rendőrségi vizsgálat is indult, az utóbbi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságánál kötött ki. Végül az önkormányzat felbontotta a szerződéseket a kivitelezővel. A NAV-nál már májusban rákérdeztünk a vizsgálat állására, de választ azóta sem kaptunk levelünkre.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal viszont már nem vizsgálja tovább a beruházásokat – tudtuk meg Molnár Tibortól, a KÉVE alelnökétől. Az OLAF a Mindenki Magyarországa Mozgalom Zala megyei koordinátorát a Reischl sörház két TOP-os pályázatával kapcsolatban arról is tájékoztatta, hogy miután az önkormányzat elállt a projektekre kötött támogatási szerződésektől „és a támogatások teljes, kamattal növelt összegét visszafizette”, ezért nem nyitják újra a vizsgálatot. Magyarán az OLAF-ot csak az érdekelte, hogy az EU-t ne érje kár a projektek miatt, minden mással a magyar hatóságok foglalkoznak.

Kapcsolódó
Árulja a fideszes önkormányzat a keszthelyi sörházat, amit uniós pénzből kezdtek el felújítani
A fideszes polgármester kérdésünkre nem árulta el, hogy mennyi uniós pénzt fizettek ki eddig a kivitelezőnek, de egy közérdekű adatigénylés szerint több mint 300 millió forintot.

Korábban már kérdeztük a keszthelyi önkormányzatot az uniós támogatás visszafizetésről, de választ akkor nem kaptunk. A most már Lázár János keze alatt dolgozó, beruházási államtitkárrá kinevezett korábbi polgármestert, Nagy Bálintot váltó szintén fideszes Manninger Jenő viszont elárulta kérdésünkre, hogy

az óvoda esetében a teljes uniós támogatási összeget, majd’ 200 millió forintot kell visszafizetni, ebből 33 millió van még a számlán,

ami azt jelenti, hogy 33 millió forintot még nem használtak fel.

A frissen megválasztott városvezető hozzátette: természetesen a projekt építésében és műszaki lebonyolításában részt vevőket perelni fogják anyagi kártérítésért. Kérdeztük a többi meghiúsult projektről is, de Manninger ezekkel kapcsolatban konkrét összegeket nem említett. Annyit elárult: a strand és a sörház esetében az önkormányzatot nagyobb összegű visszafizetés nem terheli. „Részletesen ezekkel kapcsolatban csak máskor tudok nyilatkozni” – írta a polgármester.

Mohos Márton / 24.hu Manninger Jenő a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár nyitónapján Szentgyörgyváron 2021. augusztus 12-én.

Ami viszont már a csütörtöki testületi ülésre készült előterjesztésből kiderült, hogy a felszámolás alatt lévő Invest-Mondi Kft.-vel szemben az önkormányzat 446 milliós követelést tart nyilván. Ennek csak az óvodára vonatkozó része 145 millió forint.

Később döntenek az óvoda sorsáról

A polgármester Dukai Miklós önkormányzatokért felelős államtitkárt levelében arról tájékoztatta, hogy a Zalaegerszegi Törvényszék helyt adott az önkormányzat hiteligényének, viszont azt is megjegyzi, hogy a felszámolási eljárás során kiderült, hogy az Invest-Mondi Kft. semmilyen vagyonnal nem rendelkezik, ezért az önkormányzat a bontás és az újraépítés költségeire pénzt kér.

A teljes új épületrészt le kell bontani, a meglévő épületet pedig részlegesen

– olvasható az önkormányzati dokumentumban.

Olvasónk és Keszthely Város Önkormányzata Az óvoda 2021 januárjában olvasónk fotóján, valamint a 2018-ban kiadott látványterveken.

Manninger Jenőnél rákérdeztünk az óvoda további sorsára is. A városvezető úgy fogalmazott, a készülő óvodát az építésügyi szakvélemény szerint vissza kell bontani. További vizsgálatok alapján dönthetik el, hogy a még felhasználható anyagokból érdemes-e egy kisebb óvodát vagy valamilyen más épületet felépíteni.

„Az óvodai ellátásban a projekt meghiúsulása városi szinten már nem jelent gondot, a jövőben az egyház a közelben egy régi épület óvodára való átalakítását tervezi, és feltehetően a környékbeli iskola- és óvoda-felújítások miatt az igények is csökkennek” – tette hozzá a polgármester.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik