Belföld

A volt fideszes polgármester megkötötte, a jelenlegi felbontotta a felújítási szerződéseket Keszthelyen

Két beruházás szerződését már felmondta, egy másikét pedig a napokban bontja fel Keszthely fideszes városvezetése, miután az összesen több mint másfél milliárd forintos projektek alig haladnak.

A település korábbi kormánypárti polgármestere, Ruzsics Ferenc által vezetett képviselő-testület egy akkor még budapesti, ma már keszthelyi székhelyű céget, az InvestMondi-System Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t bízta meg, hogy több mint egymilliárd forint uniós pénzből újítsa fel az egyik helyi óvodát, a városi strandot és a Reischl sörházat. Ez utóbbi a legnagyobb projekt, az önkormányzat európai uniós forrásoknak köszönhetően 850 millió forintból újítja fel a műemlékvédelem alatt álló épületet, ahol a tervek szerint kézműves sörfőzde, sörterasz és szövetkezeti bolt is lesz. A projektet elvileg 2020 végén fejezték volna be.

Fontos kiemelni, hogy az InvestMondi-System Kft. minden esetben a legolcsóbb ajánlatot adta, ám a Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület (KÉVE) bejegyzésében arról ír, hogy ellenzéki képviselők már 2019-ben felhívták a városvezetők figyelmét arra: az InvestMondi-System Kft. ügyvezetője és tulajdonosa egy felszámolás alatt álló, hasonló nevű és tevékenységű cégben is érdekelt, illetve a KÉVE irreálisan alacsonynak tartotta a vállalási árat is.

A kivitelezések végül alaposan megcsúsztak, ezért, ahogy azt korábbi cikkünkben megírtuk, az OLAF – egy bejelentés alapján – mindhárom projekttel kapcsolatban előzetes vizsgálati eljárást indított, a rendőrség pedig már az új fideszes városvezetés feljelentése alapján kezdett nyomozni a sörház és az óvoda felújítása ügyében.

Az önkormányzat oldalán elérhető dokumentum szerint a kivitelező a csúszást a pótmunkákkal és likviditási gondokkal magyarázta, valamint azzal, hogy „az OTP befagyasztotta szabad hitelkeretüket”. Ám március végi levelük szerint pénzügyi problémáik nagy részét megoldották és az alvállalkozók felé „intenzíven rendezni tudják/rendezik az elmaradt teljesítéseket”. Majd kijelentették, hogy készen állnak a sörház befejezésére, még úgy is, hogy állításuk szerint „álhírekkel, szóbeszédekkel, nyilatkozatokkal” tarkított környezetben kell teljesíteniük. De készek vagyunk rá – írta a cég ügyvezetője, Kamondi-Lukács Mónika, aki márciusban azért nem nyilatkozott a 24.hu-nak, mert állítása szerint férje Kamondi-Lukács Csaba intézi a cég összes ügyét.

Mindenesetre a levele nem hatotta meg az önkormányzatot, amely felbontotta a szerződést a kivitelezővel. Mint az önkormányzati előterjesztésben írják, a kivitelező nem tartotta be sem az e-építési napló folyamatos vezetésére vonatkozó kötelezettségeit, sem az ütemterveket, de arra is kitérnek az előterjesztésben, hogy csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt az önkormányzat feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a sörház ügyében. A Zala Megyei Kormányhivatal áprilisban állapította meg, hogy Kamondi-Lukács Csaba nem megfelelő jogosultsággal rendelkező műszaki vezető, a Magyar Mérnöki Kamara által vezetett kamarai névjegyzéki nyilvántartásban nem szerepel ilyen nevű műszaki vezető. Végül az államkincstárral történt egyeztetés után a korábban benyújtott kifizetési kérelmeket visszavonják, az önkormányzat pedig a szerződés felbontása után átveszi a munkaterületet, és felkeresnek egy műszaki szakértőt, „a projekt státuszának megállapítása céljából”.

A sörházzal kapcsolatban többek között azt is megkérdeztük az önkormányzattól, látnak-e esélyt a felújítás befejezésére. A polgármester azt ígérte, hogy hétfőn délelőtt soron kívül küldik kérdéseinkre a válaszokat. Nagy Bálint végül az MTI-vel közölte először, hogy nemcsak a sörház, de a többi beruházás esetében is felbontják a szerződést. A 24.hu-nak később azt írta, hogy az önkormányzat szándéka, hogy mielőbb befejezzék a projektet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik