Közélet

Orbán: Merkel után új, nyílt sisakos idők jönnek

Filip Singer / MTI / EPA pool
Filip Singer / MTI / EPA pool
A miniszterelnök nem tudta megfejteni a Merkel-titkot.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda az állami hírügynökség Országos Sajtószolgálatához is eljuttatta Orbán Viktor Szamizdat 14. című írását, amelyben a miniszterelnök saját honlapján azt elemzi, mi változik, miután december 8-án Angela Merkel távozik a német kancellári hivatalból.

A magyar kormányfő szerint Angela Merkellel a közép-európaiak életének egy darabja is távozik.

Mi még értettük őt, ő még értett bennünket. Szovjet megszállás, kommunista diktatúra, ellenállás és népmozgalmak 1988-89-ben, győzelem, szabadság, újraegyesítés és a csúcskancellár, Helmut Kohl, az új államalapító.

Orbán Viktor felidézte, hogy miniszterelnökként ’98-ban néhány hónapig együtt szolgálhatott Helmut Kohl kancellárral, majd együtt ették az ellenzék „sovány kenyerét” Merkellel, aki öt évvel korábban tért vissza a kormányrúdhoz, mint ő, de együtt csinálták végig 2010-ben a pénzügyi válságkezelést, harcostársak voltak az EU egyben tartásáért folyó küzdelemben, együtt nézték tehetetlenül az Európa számára tragikus orosz–ukrán háború kitörését.

A lojális és fegyelmezett németek, a lázadó és szertelen magyarok egy közös célért, egy Európáért, amelyben minden nemzet otthon érezheti magát.

Orbán Viktor szerint a 2015-ös migrációs invázió a kapcsolatokban nyílt törést okozott. A krízis önmagában is komoly próbatétel volt, de Rubiconná azért vált, mert felfedte

a mély filozófiai, politikai és érzelmi különbségeket a nemzetről, a szabadságról és Németország szerepéről. Kiderült, hogy a magyaroknak és más közép-európaiaknak a haza immanens, a nemzet origó, hazaszeretet nélkül nincs egészséges érzelmi élet. Kiderült, hogy a németek az európai civilizáció másik ösvényén haladnak, valamiféle posztkeresztény és posztnemzeti állapot felé.

A Merkel-titokról

Orbán Viktor fejedelmi többesre váltott, amikor a Merkel-titokról értekezett.

Mi, magyarok megértettük, hogy a németek ezt nem problémának, nem bajnak, nem orvosolandó civilizációs betegségnek, hanem természetes, sőt kívánatos, mi több erkölcsileg magasabb rendű állapotnak tartják. Az európai egység szövete felfeslett, már nem volt megállás. Migráció, gender, föderalizált Európai Unió, Európa elnémetesítése. Az európai együttműködés helyreállítása emberfeletti erőfeszítéseket igényel majd a posztmerkeli korszakban.

Angela Merkel nyitotta ki az ajtót a bajok előtt? Vagy ellenkezőleg: ő inkább megtámasztani próbálta, de a baloldali nyomás őt is félretolta? Ma még nem tudjuk a választ erre a kérdésre.

Orbán Viktor az új német kormány bevándorláspárti, genderbarát, föderalista, német Európát megcélzó programja alapján a Merkel-titok mindkét megfejtését lehetségesnek tartja, úgy látja, majd az idő ad választ. Szerinte most csak az biztos, hogy

a kétértelműség, a lopakodó politika és a sodródás korszaka Merkellel befejeződött. Új, nyílt sisakos idők jönnek.

Kapcsolódó
„Nagyon keményen fogalmaztunk a német koalíciós szerződésben Magyarországgal kapcsolatban”
Daniel Freund német zöldpárti képviselő szerint a kifizetéseket az uniós alapelvek betartásához kötő jogállami mechanizmus január-februárban, tehát a választási kampány hajrájában elindulhat Magyarország ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik