Az elmúlt évtizedekben több olyan súlyú esemény is történt, amelyek maradandó nyomot hagytak azokban, akik koruknál fogva éppen átélhették azt: a hidegháború vége, szeptember 11., vagy – persze más léptékben – amikor Antall József halála miatt félbeszakadt Magyarországon a Kacsamesék vetítése. Most azonban a koronavírus-járvány alakjában egy olyan globális esemény zajlik (és fog még hónapokon keresztül), amely nem csak egy-egy ország lakosait formálja közösséggé, hanem az egész világot. Erre eddig nem sok példa akadt a történelemben, és ma még nem is láthatjuk pontosan a következményeit. Azt igen, hogy jó eséllyel a tizenéves generáció főszerepet fog játszani benne.
Ennek mikéntjéről Szabó Andrea, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének igazgatóhelyettese és tudományos főmunkatársa írt nemrég egy gondolatébresztő cikket. Szabó hangsúlyozza, hogy egyelőre csak hipotézisekről van szó, hiszen maga a jelenség annyira friss, hogy nehéz lenne messzemenő következtetéseket levonni, de ettől függetlenül érdemes elgondolkodni azon, hogy a globális világjárvány alkalmas lehet egy új generáció, a „vírus-generáció” kialakítására.
Jönnek a karantinik
Karl Mannheim tudásszociológus alapján a generáció olyan kortárscsoportok összessége, amelyeket a közös szocializáció, valamint azonos és közvetlen történelmi tapasztalatok formálnak úgynevezett élményközösséggé. A közös élményeket generációs tudás révén hasonlóan dolgozzák fel, az egyének számára pedig kialakul a generációs identitás. Például úgy, hogy 1993. december 12-én a magyar gyerekek jelentős része ott ült a tévé előtt, és a mai napig emlékszik arra a pillanatra, amikor bejelentették a miniszterelnök halálát.
A fenti példa azonban csak egyetlen ország ifjúságára volt hatással, ahogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadásra is egészen másképpen emlékszik egy amerikai, akinek családtagja halt meg az ikertornyok egyikében, mint egy nyugat-európai, aki a tévén nézte, esetleg egy közel-keleti, aki ellenségként tekint az Egyesült Államokra.
Szabó Andrea hipotézise szerint a Covid 19-járvány annyiban más, hogy nem csak lokálisan vagy nemzeti szinten hoz létre egy-egy algenerációt, hanem globális, nemzetek feletti jelentősége lehet. Hozzáteszi azt is, hogy ez az új generáció nem szünteti meg a mostani, születési évvel összefüggő generációkat (mint az X-, Y-, és Z-generáció), hanem egy történelmi alapú fejlődéssel keresztbe metszheti azokat. Egyes helyeken már fel is bukkantak lehetséges elnevezések erre az új generációra, például a
Egy ilyen generáció létrejöttéhez közvetlen érintettségre, valamint globális jellegre van szükség, jelen esetben pedig mindkettő adott: nem csak a magyar fiataloknak kell otthon tanulniuk, hanem a világ számos más országában is pont erre kényszerülnek a kortársaik, ahogy a kormányoknak is ugyanúgy kell reagálniuk, politikai berendezkedéstől függetlenül. Talán a második világháború vége lehetett hasonló globális katarzisélmény, annyi különbséggel, hogy az pozitív volt, míg a mostani inkább negatív – magyarázta lapunknak Szabó Andrea.
2020 az új 1968?
A generációformálódás időszakában három szempontot kell vizsgálni: élményközösség, generációs tudat, generációs identitás. A kutató szerint az élményközösséget jelen esetben egy furcsa keverék adja, amelyben otthon kell maradni, de közben tájékozódjunk az internetről, tanuljunk a digitális oktatás keretei között, zárkózzunk be, de legyünk egy nagy közösség tagja. Az olyan intézményi keretek, mint az iskolák, amelyek a fiatalok életében fontos szocializációs terepet játszottak eddig, most nem tudják ellátni a feladatukat, a helyükre léptek a családok, ami egészen új helyzeteket szül.
A digitális oktatás alkalmazása pont azokat a cselekvési formákat részesíti előnyben – telefonhasználat, internetezés –, amelyeket a társadalom eddig deviánsként, kerülendőként fogalmazott meg. Most viszont pont a fiataloknak erre a tudására van szükség, és így történhet meg az, hogy sokszor ők mutatják meg a tanároknak és a szülőknek, hogyan lehet alkalmazni ezeket az eszközöket az oktatás során.
1968 után második alkalommal ismét a fiatalok kultúrája lett a mainstream,
von párhuzamot a kutató azzal a megjegyzéssel, hogy az 1968-as események egy hosszabb folyamat eredményei voltak, és véres következményekkel is jártak. A jelenlegi azonban egy vértelen és nagyon gyors folyamat. Ráadásul nem csak egyszerűen mainstream lett az ifjúsági kultúra, de egyenesen kötelező is.
A másik két szempont egyelőre kicsit képlékenyebb. Arra egyelőre nincs egzakt válasz, hogy kialakulhat-e egy önálló „V-generációs” tudat, írja Szabó Andrea, de a tinédzserek kommunikációjában is ott van a koronavírus-járvány hatása az életükre, hiszen otthon kell maradniuk, nem találkozhatnak egymással.
Lehet, hogy még nem fogalmazták meg önmaguk számára, hogy a V-generáció tagjai, de, mi a társadalom többi része, lényegében már most is úgy tekintünk rájuk,
innen pedig már csak egy lépés a generációs tudat kialakulása. Ebben segíthet, hogy míg eddig azt hallották, hogy az iskolában ott kell ülni azért, hogy megkapják a szükséges oktatást, most a tudásátadásnak egy egészen más formája zajlik, ami hatással lehet az iskolával való viszonyukra is.
A generációs identitás megjelenése azon múlik, hogy lesz-e közös gondolkodásuk és cselekvésük, illetve azon, hogy pontosan milyen hatással lesz rájuk ez a különleges helyzet, ideértve azt is, hogy befolyásolja-e ez a politikához való hozzáállásukat.
Ahogy arról Szabó Andrea is írt, a mostani tizenéves generációnál már van ennek előzménye, mégpedig a Greta Thunberghez kapcsolható globális klímaválság elleni küzdelem, amely világszerte rengeteg fiatalt mozgatott meg – így Magyarországon is. Ez azt mutatja, hogy egy közös cél érdekében járványtól függetlenül is hajlandók elkezdeni mozgolódni, hajlandók másként gondolkodni, mint a szüleik, és hajlandók felelősséget vállalni a Föld jövőjének alakításában – magyarázta lapunknak Szabó Andrea. A felelősség pedig most is főszerepet játszik: azért kell otthon maradni, hogy ne terjesszük tovább a potenciálisan halálos vírust.
Messze még a szép új világ
Nem lehet azonban úgy felállítani egy hipotézist, hogy elmegyünk az esetleges negatív hatások mellett. Egyrészt generációs ellentéteket szülhet – mutat rá az egyik problémára a Politikatudományi Intézet kutatója. Szabó Andrea meg is említi a Bloomberg egyik cikkét, amelyben nem csak arról írtak, hogy a koronavírus miatt felerősödik a rasszizmus, hanem arról is, hogy
Miközben sok fiatal érzi annak felelősségét, hogy vírushordozóként veszélybe sodorhatja a betegségre érzékenyebb idősebbeket, mások a korábbi generációkat hibáztathatják azért, hogy ide jutottunk és karanténban kell élnünk.
Az elméletben remekül működő digitális oktatás is számos problémával küzd. Szép dolog ugyanis, hogy a fiatalok az informatikai műveltségükkel segítenek a helyzethez minél jobban alkalmazkodni próbáló tanároknak a tanításban, de ennek nem így kellene működnie. Főleg úgy, hogy a gyors átállás miatt sok esetben a szülők kénytelenek átvenni a tanár szerepét, és leadni a tananyagot, mert másképp nem megy.
Arról nem is beszélve, hogy a gyakorlatban nem csak Magyarország, hanem a világ számos, hátrányosabb helyzetben lévő pontján sem adottak a feltételek a megfelelő digitális oktatáshoz, emiatt a közép- és felsőközéposztály privilégiumai újfent felerősödnek, így még inkább eltávolodnak az alsóbb társadalmi csoportoktól. Amíg ez nem oldódik meg, addig mindenképpen szükség lesz az oktatásban is a személyes jelenlétre.
Kiemelt kép: Hans Lucas /AFP
