A jövő nemzedékek szószólója a tűzijátékozás szigorítását kéri a belügyminisztertől

A tűzijátékok lakossági használatának újraszabályozását, több ponton szigorítását kéri a belügyminisztertől a jövő nemzedékek szószólója. Bándi Gyula véleményét egészségvédelmi, levegőtisztasági és zajvédelmi érvekkel alátámasztva társadalmi párbeszédet is javasol. A szószóló szerint ugyanis a beszerzésre és a használatra vonatkozó rendelkezések túlságosan megengedők, miközben a szakszerűtlenül használt és tárolt tűzijátékok nemegyszer okoztak baleseteket.
Korábban a témában:

Az Alapvető Jogok Biztosának honlapján megjelent tájékoztatás szerint a tűzijátékok széles körű elterjedése, alkalmi, de kiváltképp az általánosnál is megengedőbben szabályozott szilveszteri alkalmazásuk egyre többekben kelt ellenérzést – olyannyira, hogy több ízben is petíció indult a betiltásuk érdekében. A számottevő környezeti és egészségügyi kockázatot hordozó intenzív használat dacára a hazai szabályozás abból a feltételezésből indul ki, hogy ezen eszközök veszélyességi foka alacsony, hanghatása pedig nem káros az emberi szervezetre. A szószóló az újraszabályozás javaslatának megfogalmazásakor figyelembe vette azokat a jelzéseket is, melyeket a társállattartók fogalmaztak meg a szilveszteri tűzijáték használattal szemben és áttekintette a külföldi gyakorlat tapasztalatait is.

Kiemelik:  hatályos kormányrendelet a zajhatásokon túl egyáltalán nem foglalkozik a tűzijátékok okozta – különösen a téli, eleve szmogveszélyes időszakban jelentős – levegőszennyezéssel.

A pirotechnikai eszközök minősítésében semmilyen szerepet nem kapott azok légszennyezésének értékelése, holott jól ismert a puskapor égéstermékei, illetve a színhatást okozó nehézfémek természet- és egészségkárosító kockázata.

Ezek mellett a szószóló felhívta a figyelmet arra, hogy a nem szakszerűen tárolt és felhasznált tűzijátékok több esetben baleseteket okoztak, valamint állatvédelmi szempontból is aggályos következményekkel járnak.

A magyar szabályozás megengedő

A szószóló javaslata szerint a nemzetközi összehasonlításban feltűnően engedékeny hazai szabályozást közelíteni kell a bevált európai példákhoz. A ma majdnem szabadon forgalmazható kisebb, 1. és 2. osztályú pirotechnikai eszközök vásárlását és birtoklását például 18 éves kor alatt – az alkoholos italokhoz hasonlóan – meg kellene tiltani. Emellett célszerű szabályozási eszközökkel is megkönnyíteni a piacon már megjelent környezetkímélő, csendes tűzijátékok elterjedését.

Bándi Gyula azt is javasolja, hogy magánszemélyek a jövőben ne is vásárolhassák meg a nagyobb, hangosabb és veszélyesebb, 3. besorolású pirotechnikai eszközöket, ezek használatára kizárólag rendőrségi engedéllyel rendelkező pirotechnikai szakértők legyenek jogosultak. Magánrendezvényeken csak szakértők közreműködésével, a közelben lakók nyugalma érdekében már a mostani szabályozásban is előírt előzetes rendőrségi bejelentéssel lehessen ilyen tűzijátékot rendezni. Szilveszterkor és – állami ünnep kivételével – egyéb ünnepi alkalmakkor a legmegfelelőbb az önkormányzatok lebonyolításában rendezett, közösségi szervezésű tűzijáték. Mindezek révén a mai kockázatok és zavaró hatások jelentősen mérsékelhetők lennének – érvelt a jövő nemzedékek szószólója Bándi Gyula.

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.