Közélet

Kétszer annyian hallottak a halott szurikátáról, mint az új Jobbik-elnökről

Az IDEA Intézet reprezentatív, Facebookon alapuló adatfelvétellel megmérte, hogy mennyire ismert a magyar társadalomban május két legfelkapottabb témája. Illetve azt is, hogy mi ezekről az emberek véleménye.

A két ügy a Jobbik belső krízise és elnökválasztása, valamint a Kecskeméti Vadasparkban elpusztult szurikáta volt. És micsoda meglepetés:

a szurikáta-gate-ről többen hallottak, mint a Jobbik belső balhéjáról.

Az ábrákon látszik,hogy a szurikáta-ügyről majdnem minden magyar hallott, míg a Jobbik kríziséről csak a háromnegyedük.

Azt viszont már csak 45 százalék tudta megmondani, hogy Sneider Tamás lett a Jobbik új elnöke Vona Gábor után.

Az IDEA arra is kíváncsi volt, hogy az emberek szerint ki felelős Zara, a vemhes szurikáta haláláért. Az eredmény elég szoros lett, de a legtöbbek szerint a gyerek kísérői a felelősek. Nem sokkal kevesebben gondolják úgy, hogy a vadaspark volt felelőtlen, és minden negyedik ember szerint a gyerek a főbűnös.

Akit mélyebben érdekelnek a vélemények, az az ábrán böngészheti az eredményeket. Az például érdekes, hogy

minél fiatalabb valaki, annál inkább a gyereket tartja felelősnek.

Böcskei Balázs, az IDEA Intézet igazgatója azt mondta, előzetesen azt feltételezték, hogy a közösségi média, így a Facebook-felhasználók jelentős része – már csak a kommentek, megosztások, üzenőfali megjelenések száma miatt is – „találkozott” az esettel. Ráadásul a szurikátaügyben nem csupán az állat elpusztulása, hanem annak etikai vonatkozásai is fókuszba kerültek. Az online térben zajló vitáknak is köszönhető, hogy az eredmények igazolták a várakozásokat: a szurikátaügyről több ember hallott, mint a Jobbik, a híreket heteken át domináló tisztújításáról.

Az IDEA Intézet a kutatás adatait közösségi média alapú kérdőív segítségével 2018. május 23-26. között vette fel az ország felnőtt népességét nem, életkor, iskolai végzettség és településtípus tekintetében reprezentáló 1000 fő megkérdezésével.

Öt fontos dolog, amire rávilágít a szurikáta tragédiája
Tanulságok a lakhatáshoz való jogtól az indulatkezelésig.

A kiemelt kép 24.hu illusztráció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik