Közélet

A terv működik, de nem biztos, hogy Sorosé

  • Hatalmas mennyiségben kommentelnek a neten az úgynevezett Soros-tervről.
  • 50 ezernél is több poszt egy év alatt, több mint 40 országból.
  • Egyfajta terv biztosan működik: a téma beleivódott mindennapi internetes politizálásunkba.
  • Ténygyár-YNSIGHT tartalom.

A Soros-terv körül kialakult politikai, társadalmi és ideológiai vita az utóbbi hónapokban meghatározóan tematizálta a magyar nyelvű online térben folyó beszélgetéseket. A folyamatos „sorosozás” töretlenül foglalkoztatja az internetezőket. A vizsgált időszakban – 2016 decembertől 2017 decemberéig – összesen 54980 bejegyzés született világszerte, magyar nyelven az ügynevezett Soros-tervvel kapcsolatban, amely bőven meghaladja az eddigi években a legfontosabb médiumokban megjelenő cikkek számát, mutatva a közösségi média tematizáló erejét. A kiemelkedően magas diskurzusvolument 11 400 egyedi közösségi média felhasználó generálta, 1200 online felületen. Egy-egy felhasználó átlagosan 5-ször szólalt meg a beszélgetésben, a témában heves, sokszor gyűlölködő viták alakultak ki. Néhány példa.

Tudatosan tette az illuminati, hogy végrehajtsa a fehér ember kevert fajjá degradálását, azaz a soros tervet.

Azért hívják képletesen Soros-tervnek, mert nagy nyilvánosság elé ő állt ki ezzel először. Soros amúgy csak KisMiskaJóska végrehajtó a gépezetben. Milliárdokat keres azon hogy menedzseli a folyamatot.

Olyan ez a Soros-terv, mint a békaemberek a “Tanú”-ban: mindenki csak röhög rajta a háttérben, de ha azt mondja a hatalom, akkor létezik.

Van Soros-terv, de azt a Fidesz készítette és igyekszik végrehajtani. Szétlopni az országot, szétrohasztani az egészségügyet, és ráfogni a nyuszira, hogy fingott.

A hangsúlyos időszak előtt is elhangzottak Soros Györggyel, a Soros-hálózattal kapcsolatos kijelentések fideszes politikusoktól, ám az áttörés 2017 márciusa, áprilisa környékén következett be. Ekkor lett Soros utótagja a „terv”, hirtelen meg is ugrott a Soros-tervvel kapcsolatos említések száma, háromszorosára emelkedtek az online médiában megjelenő találatok, a kormányzati kommunikációra vehemensen reagáltak az internetezők.

2016 december közepe és 2017 június vége közötti hat hónapban összesen 6922 bejegyzés született Soros-terv témában, míg 2017 júliusa, tehát a hivatalos kormányzati kommunikációban megjelenő permanens sorosozás utáni hat hónapban ez a szám drasztikusan, közel hétszeresére (48043 bejegyzésre) emelkedett.

Április végén (04. 24.) Orbán Viktor Brüsszelben többek között Sorosról is beszélt, több kormányzati ember, például Kósa Lajos és Németh Szilárd is azt nyilatkozta, hogy a „milliárdos spekuláns” Magyarország meggyengítésén dolgozik. Ettől kezdve a sorosozás a mindennapi diskurzus állandó részévé vált.

A következő kiugrási pont július elején (07.03.) figyelhető meg, ami új dimenzióba helyezte Soros Györggyel kapcsolatos kormányzati kommunikációt. A hónapok óta módszeresen felépített sorosozás, ami korábban csak egy-egy odaszólásban, elvétve nyilatkozatban jelent meg, a hivatalos kormányzati kommunikáció szerves részévé vált. Az utcai Soros-plakátok kikerülésével párhuzamosan a korábbi hónapok bejegyzésszámaihoz képest tízszeres emelkedés figyelhető meg. A Fidesz Facebook-oldalán megjelent, hogy Soros György bevándorlási tervét hajtják végre Brüsszelben, és helyes, ha a magyarok tudnak erről. Soros tervének egyik pontja az, hogy évente egymillió migránst hozzanak Európába.

A lendület itt nem állt meg, július végéhez közeledve (07.24.) a kormányzathoz erősen lojális sajtó és maga a Fidesz is azt állította, hogy „minden uniós intézmény, így az Európai Bíróság is a Soros-terv végrehajtásán dolgozik.”

Az Európai Uniót vádló kijelentések mögé beállt Lengyelország is. Itt figyelhető meg a bejegyzések első jelentősebb kiugrása, 1530 bejegyzéssel.

A vizsgált év során a legmagasabb kiugrási pont szeptember végén (09.25.) figyelhető meg, amikor két nyilatkozat is borzolta a kedélyeket és rengeteg felhasználói kommentet váltott ki. Az egyik Navracsics Tibortól származott, aki az Európai Bizottság tagjaként, ugyanakkor fideszes politikusként cáfolta a Soros-terv létezését, és egyszerű belpolitikai kampányfogásnak minősítette a témát. A másik Szél Bernadettől, az LMP miniszterelnök-jelöltjétől származott, aki kikérte a Soros-tervet, és a nemzeti konzultáció kérdéseit cáfolta.

Október 10-én Aradszky András, a KDNP politikusa napirend előtti parlamenti felszólalásában arról beszélt, hogy a Soros-terv a sátán végső támadása.

November 20-án megszólalt maga Soros György is, aki pontról pontra cáfolta a nemzeti konzultáció kérdéseinek tartalmát.

Elérés és bevonódás

A bejegyzésekkel több mint egymillió interakciót mértünk.  A like-ok, share-ek és kommentek, azaz az engagement összesen 1 080 489 volt. A bejegyzések tartalma potenciálisan akár 388 236 305 emberhez is eljuthatott világszerte.

Az online hírportálok cikkei és a reakcióként adott kommentek mellett a Facebookon a legaktívabb diskurzus. A felhasználók posztjaikban, vagy egyes médiumok hivatalos oldalain komment formában adnak hangot politikailag polarizált véleményüknek. A véleménykülönbségek itt, valamint az egyes tematikus fórumokon a legélesebbek.

A Soros-tervről szóló diskurzust erősen negatív kontextus jellemzi. A bejegyzések több mint 46%-a negatív és mindössze 8,9%-a pozitív hangvételű. A kritikák elsősorban olyan felhasználóktól származnak, akik nem hisznek a Soros-terv létezésében, azt az ország valódi problémáiról való figyelemelterelésnek, politikai kommunikációs lépésnek, félelmekre és idegengyűlöletre építő húzásnak, vagy egyszerűen hazugságnak tartják. Ezzel szemben a terv létezését gyakran összeesküvés-elméletekkel, hamis külföldi hírekkel támasztják alá.

Globális vita

A magyar nyelven zajló vitához több mint 40 országból érkezett vélemény. A bejegyzések legnagyobb része magyarországi felhasználóktól származik, őket olyan országok kommentelői követik, ahol nagyobb számú magyar közösség él, mint az Egyesült Királyság, az Amerikai Egyesült Államok és Ukrajna.

Elsősorban a fiatal férfiakat foglalkoztatja

A netező férfiak lényegesen involváltabbak ebben a politikai témában, mint a nők. A megnyilvánuló felhasználók 73%-a férfi, és mindössze 27%-a nő. A Soros-terv körüli kampány a fiatalabb korosztály felhasználói aktivitását serkentette, a bejegyzések 77%-a 18 és 34 év közötti korcsoportból származik.

A kormány kommunikációja sikeresen összekapcsolta a Soros-terv és az EU elleni küzdelmet

A Soros tervhez kapcsolódó leggyakoribb kifejezések magához Soros Györgyhöz, Az Európai Unióhoz, az Európai Bizottsághoz, Brüsszelhez, Orbán Viktorhoz és Németh Szilárdhoz kapcsolódnak. (Sorrendben: Soros, Soros-terv, Soros György, Orbán Viktor, Soros-tervről, Bizottság, Brüsszel, Unió, Magyarország, Jobbik, Európai Bizottság, Nemzet, Európai Unió, Németh Szilárd.)

A hashtagek között a #sorosterv, #soros, #georgesoros voltak a leggyakoribbak. Ezeket követte a #nazi, #ss, #whitegenocide, #trump, #paid, #kek és #maga. Ezek a hashtagek azóta már felfüggesztett fiókoktól származnak, amelyeknek célja, hogy Donald Trumpot népszerűsítő álhíroldalak cikkeit terjesszék. A cikkek Soros György II. világháborúban betöltött, nácikkal kollaboráló szerepét firtatják, valamint más összeesküvés-elméleteket vonultatnak fel.

Kiemelt kép: MTI/EPA pool/Olivier Hoslet

Ajánlott videó

Olvasói sztorik