Ha már ennyien ellátogattak egy ingyenes irodalmi estre, mivel mással is kezdhette volna mondandóját Lackfi János, mint egyik Írországban élő ismerősének történetével.
Képzeld, életemben először fizettem irodalmi estért, öt fontot, egy kortárs íróért. Agyukra ment ezeknek a füstölt whiskey és a töltött birkagyomor
– mesélte a számunkra idegennek tűnő sztorit Lackfi.
Nevetett ezen csütörtökön este a Képmás-est sorozat első részén a Várkert bazárban összegyűlt jó pár ember, akik ingyen és bérmentve hallgathatták végig az író, költő és műfordító “Üzlet-e ma az irodalom?” című előadását. Mert hát ugye a támogatók (közérdekű közlemény: értelmes célokra is tudják használni pénzüket a Pallas Athéné alapítványok!).
A felvezetés után Lackfi egy kicsit a múltba evezett vissza, mégpedig egészen Ady Endréig, hiszen nem gondoljuk, hogy az irodalom kimaradna abból a sztereotip gondolatkörből, miszerint
Gondolnánk. Bezzeg egykor micsoda rangja volt a művészeknek, nem kellett üzlettel, pénzzel és ehhez hasonló dolgokkal bajlódniuk. Csakhogy Ady kétkötetes levelezését átfésülve érdekes adatot osztott meg a jelenlevőkkel Lackfi: a rengeteg levélben 252-szer esik szó pénzről, míg művészetről mindössze hatszor.
Ráadásul vannak ezek a városi legendák, hogy márpedig költőnek születni kell. Lackfi szerint még szakmai körökben is szokás azt mondani egy-egy kezdőnek, hogy
sajnos ezt az irodalmat nem lehet megtanulni, fiatalember.
Jogos a kérdés, hogy igaz, hogy a művészet egy szubjektív dolog, de van képzőművészeti, zeneművészeti és színművészeti egyetem is, írásművészeti egyetem miért nincs? Nem, az író szerint a bölcsészkar nem az.
Szokás úgy is hozzáállni a kérdéshez, hogy összehozni az irodalmat és a pénzt már szinte valami közszemérembe ütköző dolog. Lackfi szerint ez egyébként is egy önbizalomhiányos szakma. Pedig az egy dolog, hogy az írók, költők megírják a műveiket, utána kevesen engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy csak ülnek otthon, és várják, jól fogynak-e könyveik a könyvesboltokban.
Lackfi lelkesen meséli, ahogy könyveivel egy dobozban helyszínről helyszínre jár, elad, dedikál, beszélget. Tudja, hogy nem mindenki csinálja ezt így, azt mondja, egy kolleginája szóvá is tette, miszerint neki nem feladata, hogy hurcolja a könyveit magával. Egy énekesnő ismerőse szerint pedig ő ezt a “kofatempót” nem bírná csinálni.
Van az a mondás, hogy amatőr zenész a művészetről beszél, a profi a pénzről
– teszi hozzá.
Sokan jönnek azzal, hogy a kultúra nem árucikk, de Lackfi azt kérdezi, akkor valami attól nem árucikk, hogy jó minőségű? Szerinte
Ehhez pedig úgy tűnik, Lackfi elég jól ért, hiszen az, hogy egy kortárs írónak vagy költőnek több mint harmincezer kedvelője legyen Facebookon, nem kis teljesítmény. Nem ő az egyetlen aktív alkotó a közösségi oldalon, elmondása szerint egészen szürreális panaszokkal is megtalálják néha alkotótársai:
Kitettem az új regényrészletem, azt hatan lájkolták, bezzeg a fotót a norvégiai nyaralásról már 34-en. Nem teszek többet képet a szöveg mellé, mert a rohadékok csak azt nézik
– meséli.
A modern szemléletet pedig nemcsak a Facebookon való jelenléte jelzi, hanem az is, hogy büszkén beszél arról, hogy saját menedzsere van, aki segít az íráson kívüli teendőiben.
Évente körülbelül 300 megkeresésem van, ebből olyan 100 fellépést vállalok el
– mondja.
Azt is elárulta, hogy öt évvel ezelőtt stroke-ot kapott, ekkor még inkább elgondolkodott azon, hogyan is kellene tudatosabban építeni a karrierjét.
Azelőtt úgy voltam vele, hogy a marketing egyet jelent azokkal az Armani-öltönyös hülyegyerekekkel, akik semmit nem tudnak, de mindenbe belepofáznak.
Azóta viszont rájött, hogy létezik az “irodalmi brand” is, így ő megírja a szöveget, viszont minden mást meg tud csinálni helyette a menedzser.
Az est zárásaként Dr. Tóth Péter Benjámin, az Artisjus statégiai és kommunikációs igazgatója a zenészek szemszögét képviselve csatlakozott a beszélgetéshez.
A zenészeknek és az íróknak van mit tanulni egymástól. Mindkettő egy szegényház alapvetően
– fűzi hozzá.
Az igazgató szerint az irodalom területén a könyvtárak szerepét kellene újragondolni. Párhuzamként a zenei streaming szolgáltatásokat hozta fel, amelyeknek az a lényege, hogy valamilyen havi előfizetési díjért cserébe korlátlan zenei hozzáférés kapható cserébe.
De azért más a két művészeti ág helyzete, hiszen Tóth szerint az emberek 98 százaléka hall valamilyen formában zenét, akár a boltban, amikor bevásárlás közben szól a rádió a háttérben. Viszont verseskötetet viszonylag kevesen olvasnak a bevásárlókocsi tologatása közben.
Lackfi is egyetért abban, hogy a könyvtárak szerepe kulcskérdés a jövőben.
Van egy kis falu Szeged mellett, ahol a könyvtár szó szerint élőhellyé vált. Itt működik az akvarisztika szakkör, mások bögrékre matricáznak, a gyerekek videojátékokkal játszanak – ja, de csak akkor használhatják őket, ha előtte húsz percig olvastak.
Az író tudatosan gondolkodik azon a téren, hogy egy-egy megjelenés magazinokban, tévében vagy rádióban nem jelent közvetlen visszacsatolást.
Nem tudom, hogy ezek után hányan veszik le majd a könyveimet a könyvespolcról, de az biztos, hogy ha egy néni meglát, akkor elgondolkodik majd, majd rájön, hogy jaj, hát a tévében láttam. Ez inkább a köztudatba kerülésről szól.
A hatgyermekes apuka Facebook oldalát például egyik lánya, Margit kezeli, Szabó T. Annával pedig olyan verslavinát indítottak el a közösségi oldalon, aminek keretében Lackfi egyik verse több százezer emberhez jutott el. Ezt az író egy igazi költészettörténeti pillanatnak tartja. Ha az a kérdés, hogy lehet-e üzlet ma az irodalom, akkor a válasz valószínűleg az, hogy igen, így, ahogy Lackfi János csinálja.
