A Madách-házak helyén egykor tizenhét épület állt, köztük az óriási Orczy-ház, mely egymagában megalapozta a későbbi zsidónegyedet, hiszen az 1750-es évek végére elkészült ház 1830-as bővítése után száznegyvenkét lakásnak, harminchét raktárnak, két zsinagógának, két rituális fürdőnek, egy iskolának, kóser mészárszéknek, óriási borraktárnak, valamint gyógyszertárnak, egy jókora istállónak, kóser étteremnek, valamint a város legnagyobb bizniszeinek megkötését biztosító Orczy Kávéháznak adott otthont, melynek többek közt Herzl Tivadar és Vámbéry Ármin is törzsvendége volt.
A sokszor egyszerűen csak Judenhof (Zsidóudvar) néven emlegett házat végül 1936-ban bontották le, hogy átadja a helyét a Madách-házakhoz sorolt Berlini Victoria Általános Biztosító Rt. bérházának, mely vágvecsei Wellisch Andor tervei szerint 1938-ra emelkedett ki a földből.
Az Orczy-ház lebontása azonban már évekkel korábban is beszédtéma volt, így a húszas évek során több magyar építész is gondolkodott a terület hasznosításán.
Ekkor tombolt Budapesten az első nagy felhőkarcoló-mánia, hiszen a tengerentúlon százával emelkedő, nem ritkán húsz-huszonöt emeletes házak tökéletes megoldásnak tűntek a fojtogató fővárosi lakáshiány megszüntetésére, valamint szupermodernnek tűntek, így a legtöbben örömmel láttak volna néhány hasonlót itthon is. (A magasház-vita sokadik fellángolásáról, az Astoria sarkára tervezett toronyról korábban már írtunk, ezt az anyagot itt olvashatja.)
Ezen újítani kívánó tervezők egyike volt Gregersen Hugó (1889-1976), aki második generációs norvég leszármazottként próbált betörni a magyar építészet világába – több-kevesebb sikerrel, hiszen a városrendezési pályázatokon rendre óriási toronyházakkal próbálta elnyerni a döntőbizottság szívét, azok viszont nem voltak túl nyitottak erre.
A legszebb vázlatát talán 1927-ben kézítette, a fentebb már említett Orczy-ház helyére:
A 27 emeletes ház természetesen elég vastag kritikát kapott, hasonlóan szomszédjához, a húsz évvel korábban Alpár Ignác által tervezett, szomszédos Anker-palotához, aminek piramisszerű tetejét még Illyés Gyula is tollhegyre tűzte:
Sőt, Alpár Ignácot a híres anekdota szerint még felesége is kérdőre vonta, hiszen a klasszicista, neoklasszicista és romantikus házak tengeréből kiemelkedő óriás még őt is meglepte:
Gregersen Hugóról 1928-ban így írt a Magyar Építőművészet:
Joggal, hiszen ugyanabban az évben az azóta is meglévő Rókus kórház helyére egy lekerekített élekkel rendelkező, hasonlóan magas, lépcsőzetes épületet álmodott meg:
Az építész egyébként 1925-ben nyitotta meg saját irodáját, a következő húsz évben pedig több, mint húsz bérházat és villát épített (így a Ráth György utca 36.-ot 1929-ben, a Böszörményi út 17-et 1933-ban, a Móricz Zsigmond körtéren álló, ívelt homlokzatú lakóházsor jobb oldali felét 1934-ben, a Fő utca 37/c-t 1936-ban, a Bem József utca 24-et pedig 1937-ben), de a háború után ő tervei szerint állították helyre a Központi Statisztikai Hivatal épületét, valamint építették meg a könyvtárát (1945-1948), alakították át az Andrássy úti Párisi Nagy Áruházat (1956), valamint építették újjá a városligeti Gundel Éttermet (1957). Sok esetben feleségével, a szobrász Lux Alice-szal (1906-1988) dolgozott együtt – kettejük antikot és avantgárdot vegyító munkái tökéletes harmóniában fértek meg egymás mellett.
