A Pilis Defense System Kft. hivatalosan elérhető adataiból kiderül, hogy külföldi eladásokból származik az árbevételük 90 százaléka, azon belül is a FÁK-országokba adnak el. A cég vezetője az Indexnek elmondta, nem ezeket az eszközöket adták el külföldre: saját gyártással is foglalkoznak, azokkal kereskedtek külföldön.
A cég egyik tulajdonosa és ügyvezetője, Gyarmati András szerint “szenzációhajhász vádaskodásról” van szó. A honvédelem elavult, leselejtezésre kerülő, inkurrens eszközeinek értékesítésére nyilvános pályázatokat írnak ki, melyeken ilyen eszközökre engedéllyel rendelkező cégek indulhatnak, és amúgy is csak nyomon követhető módon mozgathatók ezek az eszközök.
Gyarmati szerint aki ilyen vádakat meg tudott fogalmazni, az túl sok rablós filmet néz, és veszélyesnek tartja, hogy ilyesmivel “dobálóznak” olyan krízisszituációban, mint a mostani.
Mint azt korábban megírtuk Tordai Bence a honvédelmi tárca szerződéseire hivatkozva azt mondta, hogy 2013-ban és 2014-ben a kft. összesen 7,5 millió forintért vett 1357 repülőgépről indítható éles rakétát, 83 darab repülőgépre szerelhető gépágyút, 52 légvédelmi rakétát. Egy másik szerződés szerint a cég 501 helikopterről indítható páncéltörő, 57 légvédelmi, 214 levegő-levegő és 1203 darab egyéb rakétát vett, miközben megvásárolt öt darab mozgócél-felderítő lokátort is.