Közélet

Itt tényleg úgysem jönnek át

Két megyére hirdetett válsághelyzetet a kormány. A Szerbia felől érkező menekülteknek gyakorlatilag esélyük sincs, Gyurcsány Ferencet viszont beengedték.

22.00

Alant olvashatja, mi történt a szigorított menekültügyi intézkedések bevezetésének első napján. Ha az éjszaka folyamán különös dolog történik, arról természetesen beszámolunk, friss információkért pedig szerdán reggel mindenképpen számíthatnak ránk. Nyugodt éjszakát kívánunk!

21.53 “Juncker azt fogja csinálni Orbánnal, mint Ciprasszal”

Erről a francia Le Monde-nak beszélt egy brüsszeli forrása. Olvassa el nemzetközi sajtószemlénket.

21.24 Bakondi: “több mint hetven menekültügyi kérelmet nyújtottak be” kedden

A rendőrség a megfelelő erőkkel biztosítja a kerítést Röszkén – mondta Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó az M1-en. Szerinte a menekültek nagyjából “százfős aktív magja” próbálja hergelni a többieket. Közölte: meg van győződve arról, hogy a szerb hatóságokkal közösen rendezni tudják a helyzetet Röszkén. Azt mondta: az első napon több mint hetven menekültügyi kérelmet nyújtottak be, ebből a hatóságok mintegy negyvenet utasítottak el. A kedden életbe lépett szigorúbb jogszabályok nyomán, többek közt kerítésrongálás miatt mintegy 250 emberrel szemben intézkedtek.

21.19 Sátortábor a röszkei határátkelőnél

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a határ szerb oldalán egy nagy mezőn várnak a menekültek a bejutásra. Nézze meg újabb videónkat.

21.02 Egyetemista-szervezet is beszáll a helyzet kezelésébe

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája megállapodott a Karitatív Tanáccsal, hogy részt vesz a menekülthelyzet kezelésében – közölte Gulyás Tibor, a szervezet elnöke az MTI-vel. A főiskolások, egyetemisták így szervezett körülmények közt végezhetnek önkéntes munkát, a rutinos, tapasztalt segélyszervezetekkel együttműködve.

20.38 AP: Kitöröltették a magyar rendőrök egy újságíró felvételeit

A tudósító azt filmezte le, ahogy rendőrkutya támad rá egy menekültre. A kormányszóvivő tagad. Részletek itt.

20.24 A kisgyerekes családokat beengedik?

A 444 beszámolója szerint a röszkei tranzitzónát egy kisgyerekes családokkal teli busz hagyta el Magyarország felé. Ebből arra lehet következtetni, hogy az ő kérelmüket nem utasították el azonnal. A határon várakozók közt az a pletyka terjed, hogy a magyar hatóságok szelektálnak: kisgyerekes családokat beengednek, egyedül érkező férfiakat nem.

19.57 “Open, open, Germany, Germany”

Nézze meg videónkat a határ szerbiai oldaláról.

19.09 Vannak, akik már letettek a magyar határról

Az M1 tudósítója szerint többen inkább visszaindultak Horgosról a magyarkanizsai menekülttáborba.

19.02

Enyhült a hangulat a lezárt határátkelőnél – tudósítóink szerint a hangos tiltakozással felhagytak a menekültek, most szemetet szednek.

18.57

A röszkei-horgosi határátkelő szerb oldalán egy nagy mező van, ahol letáboroztak a menekültek, akiket nem engednek be Magyarországra. Már sátrakat is állítottak, vélhetően itt töltik az éjszakát.

24.hu / Kustánczi Norbert
24.hu / Kustánczi Norbert

18.39 A román Hírcsárda megtippelte, merre fogjuk folytatni a határkerítést

Szijjártó Péter bejelentette, hogy nem áll meg az építkezés a szerb-magyar-román hármashatárnál, a Times New Roman szerint erre tervezi a magyar kormány folytatni az építkezést:

Times New Roman
Times New Roman

A románok ma egyébként is humoruknál vannak, már aranyhalas vicc is született határzár témában.

18.27 Továbbra is hiába várnak

A menekültek Röszkénél, az autópályán lévő határátkelőnél, a szerb oldalon várnak bebocsátásra. “Merkel, Merkel”, “Open it, open it” (Nyissák ki) skandálást lehet hallani.

18.15 Merkel nem kér bocsánatot azért, mert emberségesek a menekültekkel

Angela Merkel német kancellár arról beszélt kedden délután, hogy a mostani helyzetben is barátságosnak kell lenni a menekültekkel, nem tartja elfogadhatónak azt az érvelést, hogy az emberséges bánásmód miatt erősödött fel a menekülthullám. Itt olvashatja el, mit mondott még Merkel.

A szerb szociális ügyi miniszter pedig arról beszélt, hogy Szerbia nem utasíthatja Magyarországot, hogy viselkedjen úgy, mintha az unió tagja lenne. Erről itt írtunk bővebben.

17.59 Ausztria határellenőrzést vezet be

Nem csak a magyar, hanem az olasz, szlovén és osztrák határszakaszon is – jelentette be a bécsi belügyminisztérium.

17.50 Lehazugozta Szijjártó a román külügyet

A magyar külügyminiszter végigment a magyar kormányt illető sajtóvádakon. Részletek itt.

17.43 Üres a magyarkanizsai menekülttábor

A vajdasági Magyarkanizsán lévő menekülttáborhoz érkeznek ugyan menekültekkel teli buszok, de az emberek tovább is indulnak a magyar határ felé annak reményében, hogy átjutnak. Előző bejegyzésünkben írtuk, hogy a taxisok meg is próbálkoznak azzal, hogy jó pénzért fuvarozzák a menekülteket, mondván, nyitva van a határ, pedig ez valójában nincs így.

17.10 Nyitott határral hitegetik a menekülteket Szerbiában

A 24.hu tudósítója épp a vajdasági Magyarkanizsán jár, ahol megtudta: a menekülteket most is taxival viszik a magyar határhoz, azt mondják nekik, hogy nyitva van és bejöhetnek Magyarországra. A valóság viszont nem ez, ezrek torlódtak fel és egyre türelmetlenebbül várják, hogy bejussanak.

16.51 A szegedi bíróságon búcsút inthetnek a szabad vasárnapnak

Konténertárgyalók egyelőre nem lesznek a határon, de megfeszített munkatempó igen. Részletek itt.

16.32 A román külügy nem rajong az újabb kerítés ötletéért

Mint korábban megírtuk, Szijjártó Péter azt jelentette be, hogy a magyar-szerb-román hármashatártól a román határon is folytatják a határzár építését. A román külügyminisztérium erre úgy reagált, hogy az EU két, stratégiai partnerségben lévő tagállama közé kerítést építeni politikai szempontból helytelen lépés. Közölték: a román külügy kevéssel a nyilvános bejelentés előtt kapott tájékoztatást a magyar féltől a tervekről.

16.20 Szerbia nem akar egyedüli áldozattá válni

Az ország számára elfogadhatatlan, hogy visszatoloncolják hozzájuk a menekülteket, miközben újabbak is érkeznek. Részletek itt.

16.14 Újabb bírálat az új szabályoknak

A Nemzetközi Migrációs Szervezet úgy látja, hogy a Magyarország déli határát átlépők ügyének kezelése „mintha szembemenne” az országnak az ENSZ és az EU tagjaként vállalt kötelezettségeivel. A szervezet budapesti irodavezetője a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: az új magyar szabályozás ellentmondani látszik az ENSZ menekültekre vonatkozó egyezményeinek és a menedékjogra, valamint a bűnügyi eljárásokra vonatkozó uniós előírásoknak.

Magyarországnak tiszteletben kell tartania nemzetközi kötelezettségeit, meg kell engednie, hogy az emberek menedéket kérjenek és megfelelő ellátást kell biztosítania nekik – mondta Magdalena Majkowska-Tomkin.

16.09 Patthelyzet

A 24.hu tudósítója szerint a röszkei határátkelőnél furcsa helyzet állt elő: a menekültek a “senki földjén” várakoznak, Magyarországra nem engedik be őket, de Szerbiába sem tudnak visszamenni.

24.hu / Kaufmann Balázs
24.hu / Kaufmann Balázs
24.hu / Kaufmann Balázs
24.hu / Kaufmann Balázs
24.hu / Kaufmann Balázs
24.hu / Kaufmann Balázs

16.04

Folyamatosan gyűlnek a menekültek a röszkei határátkelő szerb oldalán, ezernél is többen várakoznak. A 444 beszámolója szerint sokan sátrakat vernek a kerítés mellett és az autópályán. A közeli konténervárosban folyamatosan bírálják el a menedékkérők ügyét, valószínűleg mindenkit elutasítanak és visszaküldenek Szerbiába. A Helsinki Bizottság jogászai is a helyszínen vannak, a portál tudósítása szerint még ők sem egészen értik a helyzetet.

15.52 Kormányszóvivő: Mostantól nem érdemes szórakozni

Elkaptuk egy villáminterjúra Kovács Zoltánt. Azt mondta, mindenre van terve a kormánynak. Olvassa el, mit mondott.

MTI Fotó: Mohai Balázs
MTI Fotó: Mohai Balázs

15.49 Biztosítékot vár az Európa Tanács főtitkára Orbántól

Az Emberi Jogok Európai Egyezményétől válsághelyzetben sem lehet eltérni – figyelmeztetett Thorbjorn Jagland. Részletek itt.

15.18 A nagy sikerre való tekintettel a román határon is lesz kerítés

Ezt Szijjártó Péter jelentette be. Részletek itt.

15.15 Szerb miniszter: a magyar kormány nem egyeztetett

Aleksandar Vulin attól tart, hogy kicsúszik az ellenőrzés a hatóságok kezéből. Részletek itt.

15.02 Feszült a helyzet Röszkénél

A VS.hu beszámolója szerint a lezárt röszkei határátkelőnél, a szerb oldalon rekedt tömeg tiltakozik – éhségsztrájkba kezdtek és volt, aki azt mondta: szerdán, ha még többen lesznek, át fogják törni a kerítést. A határra folyamatosan érkeznek készenlétisek, de a menekültek még mindig többen vannak. A rendőrök közben felszólították a menekülteket, hogy hagyják el a két határ közti területet, a tudósítókat azzal fenyegették, hogy ha nem engedelmeskednek, kitolják őket.

14.58 Itt tényleg úgysem jönnek át

A kormány színjátékot játszik a menekültekkel a tranzitzónában – aki Szerbiában nem adott be menedékkérelmet, annak esélye sincs nálunk. Részletek itt.

 14.55 Kamu Charlie Hebdo-címlapon szörnyülködik a világ, a KDNP és Bayer Zsolt

Valaki fogott egy múlt heti Charlie Hebdo-t, ráragasztott egy karikatúrát, lefotózta és mindenki kiakadt. Még Bayer “Gandalf” Zsoltnak is ez adta a muníciót a napi hőbörgéshez. Részletek itt.

Twitter
Twitter

14.51 PM: a kormány átveri a menekülteket

A párt közölte: olyan magyar nyelvű papírokat íratnak alá a menedékkérőkkel, mellyel elismerik, hogy illegális határátlépést követtek el, ezért nem jogosultak kérelmük érdemi elbírálására. Csakhogy a menekültek nem illegálisan, hanem a röszkei tranzitzónában léptek az országba, amiről Lázár János is egyértelművé tette, hogy aki ott érkezik, nem követ el törvénysértést. Részletek itt.

14.33 Horvátország felé buszoztathatnak a szerb rendőrök

A határon lévő tudósítóink azt a fülest kapták, hogy a szerb hatóságok már a horvát határra viszik a menekülteket a magyar határzár miatt. Ezzel a menekültek útvonala Szlovénia felé tolódhat, esetleg Horvátországon keresztül a Dunántúlon próbálhatnak meg belépni Magyarországra.

14.30 Lyukon át próbálkoztak, elfogták őket

Röszkén tartózkodó tudósítóink szerint a nagy készültség ellenére több menekült is átjutott a határzáron, köztük kisgyerekes családok. A rendőrök elfogták, és a kedden életbe lépett szabályok szerint már bűncselekménnyel vádolhatják meg őket. Tudomásunk szerint a menekültek arról számoltak be, hogy szerb rendőrök mutatták meg nekik, hol van lyuk a kerítésen – az információért kétszáz eurót kértek.

14.20 Megvannak az első elutasított menedékkérők

A Szegedi Ítélőtáblán fellebbezhetnének, de el se tudnak jutni oda.

14.09 Lezárták az autópálya-határátkelőt Röszkénél

A forgalmat Tompa felé terelik – jelentették tudósítóink. Úgy tudni, a “senki földjén” tiltakoznak a menekültek, ezért állították le a forgalmat.

Közben akik izgultak azért, hogy Gyurcsány Ferenc visszajut-e, vagy kívül marad-e a határzáron, azok megnyugtatására vagy kedélyeinek borzolására jeleznénk, hogy ismét Röszkén bukkantak fel.

13.32 Foci a GYODA-vagonnál

Szürreális kép fogadta tudósítónkat a kerítés zárókövének számító GYODA-vagonnál: négy tízes éveinek végén, illetve húszasainak elején járó szír srác rúgja a bogyót a szerb oldalon felhalmozódott szemét között. A fiúk elmondták, hogy azt tervezik, hogy átmennek a határzáron. Ez egyelőre elég kivitelezhetetlennek tűnik, mert nagyjából 10-20 rendőr figyeli a magyar oldalról a játékot.

Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Fotó: 24.hu / Berecz Valter

13.17 Menekültek a regisztráció felé

13.05 Kizárták Gyurcsányékat az országból

Átjöttünk Szerbiába Röszkénél. Fél óra múlva nem engedtek bennünket vissza a határátkelőn a magyar hatóságok Magyarországra. Most utat keresünk haza

– írta Vadai Ágnes, aki főnökével ment Röszkére sajtótájékoztatót tartani.

Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Fotó: 24.hu / Berecz Valter

 13.03 Szijjártó: vízválasztó nap a mai

Az ország külügyére a Pesti Srácoknak adott interjút, amiben arról beszélt, hogy a bevándorlási válság miatt az Európai Unió fennállása egyik legnagyobb kihívásával néz szembe. szerinte nem túlzóak a 30-35 millió potenciális migránsról szóló nemzetközi elemzések.

12.55 Gyalog a regisztrációs pontra

12.44 Zárva a röszkei határ

12.35 Trócsányi: a problémát Európán kívül kellene kezelni

A bevándorlás problémáját Európán kívül kellene kezelni, máskülönben folyamatosan újabb menekültszámokról és a menekültek elosztásáról fogunk beszélni – mondta az igazságügyi miniszter az in.gr című görög hírportálnak. A tárcavezető a Frontex – azaz az Európai Unió határvédelmi ügynöksége – megerősítése mellett foglalt állást, és olyan megoldásokat sürgetett, amelyek megakadályozzák a tömeg beáramlását Európába.

12.20 Röszkén megnyílt az áteresztő pont – videó

12.05 Feltűnően kevesen vannak a határnál

Míg korábban több ezren voltak Röszkénél, kedden csak százakkal találkozott a 24.hu tudósítója. Többen visszafordultak a határról, inkább kisgyermekes családok maradnak az áteresztő pontnál. Tudósítónk a helyszínen több széttépett regisztrációs nyomtatványt is látott a földön heverni.

12.03. Békés tüntetés indult

Kiültek, többen az autópálya aszfaltsávjára, és a Szerbia felé tartó forgalmat akadályozzák.

Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Fotó: 24.hu / Berecz Valter

11.47 Párbeszéd a rendőrök között

Tudósítónk kapta el a jelenetet, amikor a hatóság embere értesül az okostelefonján valamelyik hírportálról:

Rendőr 1: Te figyelj, most írják, hogy a kormány válsághelyzet bevezetéséről döntött két megyében.
Rendőr 2: Na akkor vége a szabidnak

11.28 Itt a válsághelyzet

Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet hirdetett a kormány Bács-Kiskun és Csongrád megyében – jelentette be Kovács Zoltán kormányszóvivő kedden Szegeden. A rendelkezés kedden 12.30-13 óra körül lép hatályba. Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó arról is beszélt, hogy a legtöbb menekült afgán, bangladesi, iraki, pakisztáni és szír volt, de az elmúlt hónapokban megduplázódott az indiai, iráni és szenegáli állampolgárok száma. A válsághelyzetről bővebben itt írtunk.

Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Fotó: 24.hu / Berecz Valter

11.08 Német belügyminiszter: beszélni kell a nyomásgyakorlás eszközeiről

A kvótát elutasítók esetében “gyakran olyan országokról van szó, amelyek sok strukturális támogatást kapnak az Európai Uniótól”. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének részéről szerinte helyes felvetés, hogy beszélni kell arról, hogy az érintett országok viszont “kevesebb strukturális támogatást” kapnak.

10.55 Bokros szerint Orbán szükségállapotot akar

A Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) közleménye szerint a kormány alkotmányellenesen, az Alaptörvény módosítása nélkül, rugalmasan értelmezhető válsághelyzet kihirdetésére hatalmazta fel saját magát, amit akár belpolitikai célra is felhasználhat.

Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Fotó: 24.hu / Berecz Valter

10.52 Szerbia bekeményít, nem veszik vissza a regisztrált menekülteket

Alekszandar Vulin szerb munkaügyi miniszter elmondta, senkit nem tartanak erőszakkal Szerbia területén, és azt sem fogadják el, hogy bármely ország a megfelelő jogi procedúra nélkül bárkit visszatoloncoljon Szerbiába.

10.38 Időnként lezárják az M5-öst a határnál

A rendőrség vaskordonokkal időről időre lezárja az M5-ös autópálya mindkét oldalát a magyar, illetve a szerb határellenőrzési pont közötti területen, amíg a határ szerb oldalán táborozó menekülteket átirányítják a határátkelő előtt az áteresztő pontra.

Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Fotó: 24.hu / Berecz Valter

10.32 Megérkezett Gyurcsány a csapatával

Váratlanul megjelent Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba, Vadai Ágnes és Niedermüller Péter a határ a magyar részen. A DK elnöke elmondta, hogy azért érkezett, hogy tájékozódjon.

10.31 Kinyílt a regisztrációs pont

Megrohanták a menedékkérők a konténereket. Többen elindulta GYODA irányába. Segélycsomagokat osztanak (nem dobálják).  A NATO-kerítéssel körbevett és lakókonténerekkel berendezett tábor az a terület ahol a menekültek beadhatják menedékkérelmüket, és megvárhatják annak elbírálását is.

MTI / Máthé Zoltán
On the way (MTI / Máthé Zoltán)

10.30 Hétnapos munkavégzésre készülnek a bírák a határon

Százharminc kijelölt bíró munkájára támaszkodva hétnapos munkavégzésre készülnek a menekültügyeket elbíráló szegedi bíróságok, bővebben itt írtunk erről.

10.21 Konténerekhez terelik a menedékkérőket

A 24.hu tudósítója szerint Röszkén az autóútra felszerelt kapuk zárva vannak. Mindenkit átterelnek a regisztrációs ponthoz. A több konténerből álló egységet azonban nem nyitották ki. Mindenki arra vár, hogy valami történjen itt, de nincs semmi mozgás.

10.15 Röszke zár, Hegyeshalom nyit

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság megnyitotta a személy- és tehergépjármű-forgalom előtt az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető útszakaszát, ahol korábban leterelték a járműveket.

A hegyeshalmi határátlépési pont térségében zavartalanul halad a forgalom. (police.hu)

 10.01 Képen a megszégyenített határzár

MTI / Máthé Zoltán
MTI / Máthé Zoltán

9.56 Készül az egyik áteresztési pont

Készül az egyik úgynevezett áteresztési pont Röszkénél, az autópályán található határátkelő közelében. A magyar hatóságok konténereket állítottak fel, ám egyelőre senkit nem engednek be a területre.

Közben kedd reggelre mintegy 300-400 migráns rekedt a Horgos és Röszke közötti, az 5-ös főút menti úgynevezett régi határátkelőhelyen. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) egyik a helyszínen tartózkodó aktivistája arra a kérdésére, hogy mi fog történni az emberekkel, azt válaszolta, hogy “ezt senki nem tudja”.

Az MTI tudósítója reggel több menekült csoporttal is találkozott a magyar oldalon, az utak mentén Mórahalom és Röszke térségében. Ők még vélhetően az éjféli határzár előtt kerültek magyar területre és kikerülték a hatósági ellenőrzéseket.

9.43 Több százan éjszakáztak a határ előtt

A röszkei határnál sokan feltorlódtak, több száz ember éjszakázott itt. A rendőrök terelik át a népet a hivatalos átkelőhöz. Egy arab tolmács magyarázza az embereknek, mit tegyenek. A tömeg egy része elindult, de sokan itt maradtak.

9.07 Lezárták a röszkei határátkelőt

Szüneteltetik a röszkei és az ásotthalmi közúti határátkelő működését kedd reggel 7 órától – jelentette be Balázs László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) határrendészeti főosztályvezetője sajtótájékoztató. Erre az intézkedésre a szerb oldalon kialakult helyzet miatt került sor, mivel a határellenőrzés feltételei nem biztosítottak. A határátkelőhelyek működésének szüneteltetéséről a szerb hatóságokat értesítették.

MTI / Ujvári Sándor
MTI / Ujvári Sándor

9.05 Néhány menekültcsoport kószál

A 24.hu tudósítói Szerbiában, Horgosnál egyelőre csak néhány menekültcsoporttal találkoztak. Egyikük elmondta: reméli, hogy Magyarország nem küldi vissza.

8.57 Balesetet okozott egy embercsempész

Embercsempészés miatt indított eljárást a rendőrség egy 57 éves lengyel férfi ellen Győr-Moson-Sopron megyében. A sofőr azután bukott le, hogy balesetet okozott az M1-es autópályán, Hegyeshalom felé, Abdánál. A rendőrség nem részletezte, mi történt, de az ütközésről hétfő este negyed 10 körül kapták a bejelentés. A kocsiban – a lengyel férfin kívül – négy szír menekült utazott, mindannyian könnyű sérüléseket szenvedtek. Keddtől az embercsempészet is szigorúbb elbírálás alá esik.

8.32 Rendőrsorfal a határátkelőnél

MTI / Mohai Balázs
MTI / Mohai Balázs

 

8:30 – Egyre több menekült vár arra, hogy beléphessen Röszkénél

Kedd reggel mintegy háromszáz menekült várt arra a régi horgos-röszkei, azaz a Horgos 2 nevű határátkelőhelyen, a szerb oldalon, hogy beléphessen Magyarországra.

Hajnali fél 1 óta vártak arra, hogy megnyíljon a határátkelő, és átkelhessen Szerbiából Magyarországra. Sátrakban, vagy takaróba burkolózva az aszfalton aludtak. Reggel további körülbelül százan csatlakoztak a várakozókhoz. A Horgos 2 nevű határátkelőhelyen 7 és 19 óra között elsősorban az autópályáról letiltott járművek kelhetnek át, a migránsok a határnyitást várják, és abban bíztak, a hétfő este érkezettekhez hasonlóan ők is beléphetnek az Európai Unióba.

A határátkelőnél rögtönzött tábor alakult ki, olyan információkat is lehetett hallani, hogy hamarosan mobilvécéket is felállítanak az út mentén. Tegnap rekordszámú, 9380 ember lépte át illegálisan a határt.

8:29 – Rogán: ki kell hirdetni a válsághelyzetet

A Fidesz frakcióvezetője szerint a lehető leggyorsabban ki kell hirdetni a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet; Rogán Antal erről a Kossuth rádió 180 perc című műsorában beszélt kedden reggel, órákkal azt követően, hogy hatályba lépett az e kategóriát bevezető jogszabály-módosítás.

Az elmúlt hetek egyértelműen rámutattak arra, hogy rendkívüli migrációs veszélyhelyzet van Magyarországon és értelemszerűen az Európai Unió többi országában is – fogalmazott, hozzátéve, “meg kell tenni azokat a lépéseket, amelyek segítik megvédeni az országhatárt”.

A politikus megjegyezte: sokat kell még várni, mire kiderül, hogyan működik a határzár és az érintettek mennyire fogadják el ezeket az intézkedéseket, ugyanakkor azt hangsúlyozta, a kormány több mint egy hete folyamatosan tájékoztatja az új szabályokról a Magyarország felé tartó migránsokat.

“Bebizonyosodott az elmúlt hetekben, hogy Orbán Viktornak igaza van, hiszen ő hónapok óta hangoztatja, hogy ha nem tudjuk megvédeni a schengeni határokat, akkor Európában belül fognak felemelkedni a határok” – jegyezte meg Rogán Antal, aki ezért a legfőbb feladatnak a külső határok védelmét említette.

8:23 – Ne keresztezd Magyarországot

Egy menekülteken segítő brit oldal reagált a magyar határzárra, már Horvátországot és Szlovéniát ajánlja a menekülteknek.

7.43 – Betakarták hajnalban a GYODA-t

Az M1 tudósítása szerint néhány száz méterre a röszkei átkelőtől vágták át a kerítést, a gyorstelepítésű drótakadályra pedig rongyokat terítettek, hogy sérülés nélkül tudjanak átjutni azon. A 16 tagú csoportot az ott járőröző rendőrök elfogták, majd előállították őket.

Keddtől a korábbinál szigorúbb szabályok vonatkoznak a határzárat megrongálókra.

7.35 – Megjelentek az első képek is az új időszámításból

Röszkénél rendőri és katonai intézkedéssel határsértőket fogtak. Az azonban nem derült ki, hogy ők ugyanazok-e, akik megrongálták a határzárat.

MTI / Ujvári Sándor
MTI / Ujvári Sándor

Az MTI frissen megjelent képein katonák és rendőrök három elfogott illegális bevándorlót őriznek a biztonsági határzár mellett a szerb-magyar határon, Röszke térségében.

MTI / Ujvári Sándor
MTI / Ujvári Sándor

A képeken a határ szerb oldalán is látszanak menekültek, akik vélhetően át szeretnének jutni az unió innenső oldalára.

MTI / Ujvári Sándor
MTI / Ujvári Sándor

Nappali fényben is megcsodálhatjuk a magyar biztonsági kerítés zárókövét: a GYODA-vagont.

Olvasói sztorik