Közélet

Gyurcsányékat kizárták az országból

A DK-ból egy rakás politikus fogta magát és lement Röszkére, “Menekültválság a magyar-szerb határon” címmel sajtótájékoztatót tartottak, ami nem annyira érdekes. A helyszín már egy fokkal érdekesebb volt: a Szeged-Szabadka vasútvonal belépési pontja, ahol a vagonzár található.

De ami a legérdekesebb, hogy Vadai Ágnes szerint átmentek Szerbiába, de vissza már nem engedik őket Magyarországra. Facebook-oldalán azt írja, hogy:

Átjöttünk Szerbiába Röszkénél. Fél óra múlva nem engedtek bennünket vissza a határátkelőn a magyar hatóságok Magyarországra. Most utat keresünk haza…

Nagyon izgulunk.

Frissítés

Teljesen érthetetlen, de Vadai törölte a bejegyzését a Facebookról. Néhány órával korábbi bejegyzésében azt írja, a rendőrségtől kaptak tájékoztatást. Közben Gyurcsány pedig arról posztolt, hogy megszólította egy férfi, a segítséget kérte.

A családja átjött a határon, őt visszatoloncolták. Most nem tudja, hogy hol van a felesége és gyerekei, megígértem neki, hogy felveszem a kapcsolatot a bevándorlási hivatallal, hogy segítsenek megtalálni a családját. Addig is, ha önkéntes segítők bárhol találkoznak egy nővel, aki keresi a férjét, Mohammad-et, mondják meg neki, hogy a szerb-magyar határ között várakozik, hogy utánuk tudjon menni.

Újabb frissítés

A 24.hu határnál tartózkodó tudósítói szerint Gyurcsányék visszajutottak Röszkére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik