Közélet
Az Aradványpuszta felől Nyíradony irányába tartó személyautó egy másik személygépkocsival ütközött össze szombaton.
Négyen megsérültek, amikor két személygépkocsi ütközött össze a veszprémi belső körgyűrű Füredi úti kereszteződésében szombaton.
A sérültek közül négy tűzoltó.
A 26 éves férfi nem bírta megemészteni, hogy elhagyta élettársa. Feltörte a kocsma ajtaját, és tönkretette a nő kocsiját - írja a kemma.hu.
Zakopanéban mintegy négyszáz vendéget és tíz alkalmazottat kellett szombaton biztonságba helyezni.
A pilisi lakóház 6 négyzetméteres melléképületében történt a robbanás.
A nagykátai férfi karácsonykor rontott rá volt élettársára egy családi házban Monoron. Megszúrta a zsebkésével, rugdosta, majd társa segítségével elrabolta.
A rendőrök megtalálták a lengyeltóti férfi fagyasztóládájában a már levágott sertést.
A Soproni Rendőrkapitányság kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást két budapesti fiatalember ellen.
A baleset Magyarszerdahely belterületén szombat hajnalban történt. Senki nem sérült meg, az utasokat egy másik busszal szállították el.
A Blikk olvasóriportere fotózta le, ahogy a hordágy kirepül a betegszállító autóból, rajta a szerencsétlenül járt utassal.
A rendőrség a gépjármű-értékesítések miatt indított nyomozást a Magyar Postánál. A feljelentés szerint a járműveket nyomott áron adták el.
A Hír24 esti hírműsora - 2014.12.26.
A 23 éves nő először csak veszekedett, majd a vita odáig fajult, hogy kést rántott.
A férfi még 2011-ben gázolt halálra egy brit családapát. Hiába kérte, hogy Magyarországon tölthesse le börtönbüntetését, elutasították a kérvényét.
A rendőrök Kapuváron igazoltattak egy autóst, és benéztek az utastérbe is.
A Jin nevű férfi nemrég vesztett pert egy birtokvitában. Nyolcan megsérültek.
Hétfőn két férfi két mázsa kivágott tűzifával bukott le Kistelek külterületén. A hideg beköszöntével mégis megjelennek a fatolvajok.
Halálra gázolt egy nőt egy személyvonat csütörtök este.
Este 8 óra körül egy gyalogost gázolt el a Budapestről Sopronba tartó vonat Rábapatonánál.
A Hír24 esti hírműsora - 2014.12.25.
- 20:35 „Még mindig sokkban vagyok”– Sophie Turner élete legrosszabb napjaiként emlékszik az időszakra, amikor híre ment, hogy válik
- 20:13 Védelmi miniszter: Robert Fico az életéért harcol
- 19:55 Faültetéssel köszöntötték a hetvenéves Gyarmati Andreát
- 19:52 Kapuvári tragédia: az anya végzett gyermekével, majd saját magával
- 19:40 Imre Bence győztes góllal búcsúzott a Fraditól
- 19:34 2,5 milliárd forintos alapot hoznak létre a budapesti társasházak felújítására
- 19:11 Vidnyánszky Attila azt mondja, nem tudja, mikor tér vissza a Nemzeti Színházba Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó
- 19:00 A szemünk előtt dől össze a nárcisztikus, erőszakos ingatlanmágnás birodalma
- 18:58 100 éves harangokról mesél a kiszombori útvesztő
- 18:38 Videó készült arról, ahogy ötször meglövik Robert Ficót
- 18:34 Háromhavi csúcsra ugrott a forint
- 18:21 Két Liverpool-sztárra is szemet vetettek a szaúdi klubok
- 18:05 Megérkeztek a The Last Of Us második évadának első fotói
- 18:04 Lesz Biden-Trump vita, az időpontja is megvan
- 17:59 Putyinnak nem a béke, hanem a gazdaságosabb háború lehet a célja az új védelmi miniszterrel
- 15:09 Meglőtték Robert Ficót, életveszélyes állapotban van
- 10:26 Nagyot koppanhat, ha azt hiszi, erről a jövedelméről nem tud a NAV
- 11:41 Kellemetlen meglepetés érheti, ha mostanában esedékes az autója műszaki vizsgája
- 15:46 Holtan találtak egy nőt és a kislányát Kapuváron
- 15:59 Orbán Viktor: Megdöbbenéssel értesültem a barátomat ért kegyetlen támadásról
- 18:38 Videó készült arról, ahogy ötször meglövik Robert Ficót
- 10:45 Hernádi Judit: Nem tehetem be a lábam a köztévébe
- 12:35 Elérhető a 600 ezer forintos nyugdíj, kiváltságos helyzet kellhet hozzá
- 07:17 Földön fekvő kisbabát fotóztak Taylor Swift koncertjén
- 11:59 Érdemes péntekig várni a tankolással