Nagyvilág

Putyinnak nem a béke, hanem a gazdaságosabb háború lehet a célja az új védelmi miniszterrel

Contributor / Getty Images
Contributor / Getty Images
Az orosz elnök lecserélte a védelmi miniszterét, és Szergej Sojgu helyett egy közgazdászt nevezett ki a posztra. Andrej Belouszov a számok nyelvén ért igazán, ami Putyin szerint most a legfontosabb tudás a háború megnyeréséhez. Ezzel viszont az is eldőlni látszik, hogy egyhamar nem látja esélyét a harcok lezárásának.

Vlagyimir Putyin a hétvégén átalakította kormányát, a legnagyobb nemzetközi visszhangot pedig Szergej Sojgu menesztése jelentette. A védelmi miniszter 12 éve volt hivatalban. de távozása – a hatalmi harcok miatt – már érett. A kiszivárgott információk szerint az elnök sem volt maradéktalanul elégedett az ukrajnai háborúban játszott szerepével, az viszont váratlan volt, hogy ki váltja őt a poszton.

Utódja Andrej Belouszov közgazdász lesz a tárca élén, akinek katonai tapasztalata nincsen, és korábban egyetlen orosz biztonsági szolgálatnál sem volt döntéshozó. Ezek alapján tényleg furcsának tűnhet a kinevezése, de a külföldi elemzők szerint ez is csupán azt jelzi, hogy Moszkvának továbbra is a háború élvez prioritást, és az azzal járó pénzügyi következmények menedzselésére próbálnak berendezkedni az elkövetkező évekre Belouszov vezetésével.

„A helyzet most még nem kritikus, de különös figyelmet igényel”

A BBC összeállítása szerint a most 65 éves Belouszov 2012-ben lett először kormánytag, akkor gazdaságfejlesztési miniszterként debütált, majd egy évvel később Putyin közvetlen tanácsadója lett. Ő volt az egyetlen az elnök környezetéből, aki gazdasági szakértőként támogatta a Krím-félsziget elcsatolását, majd 2018-ban a negyedik ciklusára készülő Putyin mögötti kampánycsapatban volt fontos szerepe. 2020-ban első miniszterelnök-helyettes lett, most pedig egy teljesen új szerepkörben bizonyíthatja rátermettségét.

A hivatalos indoklás szerint Belouszov kinevezésének oka, hogy az orosz védelmi kiadások az egekbe szöktek, ami veszélyes lehet az államra nézve, erről Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője beszélt. Mint fogalmazott, „ismert okokból közelítünk a nyolcvanas évek közepén kialakult helyzethez, amikor a védelmi kiadások 7,4 százalékon álltak. A helyzet most még nem kritikus, de különös figyelmet igényel.”

Aki innovatívabb, az tud majd győzni a csatatéren. Emiatt természetes a jelenlegi helyzetben, hogy az elnök úgy döntött, egy civilnek kell irányítania a védelmi minisztériumot

– magyarázta Peszkov.

Ebből könnyen ki lehet következtetni a CNBC szerint, hogy Belouszov nem azért érdemelte ki Putyin bizalmát, mert háborús zseni lenne, sokkal inkább azért, mert ért a számok nyelvén. Nagyjából így foglalta össze a kialakult helyzetet a Guardiannak Alexandra Prokopenko, az egyik legismertebb orosz gazdasági szakértő is, aki szerint a Kreml elhúzódó háborúra számít, ami kizárólag jól optimalizált gazdálkodással nyerhető meg, mintsem a csatatéren.

Lillian SUWANRUMPHA / POOL / AFP Andrej Belouszov

Erre utal az is, hogy környezete szerint az új védelmi miniszter legnagyobb erőssége az, hogy évekre előre tud pontosan tervezni. Van határozott jövőképe, kitart az ország vezetése mellett. Innen nézve tehát logikus a hosszú háborút vizionáló Putyintól, hogy őt nevezte védelmi miniszternek, ráadásul Belouszovnál nem sokan látják tisztábban a katonai-ipari-gazdasági összefüggéseket az országban.

Bennfentesek szerint az elit felnéz rá, figyelmes és gyakorlatias hozzáállásával kivívta magának a tiszteletet. Konstantin Sonin, a Chicagói Egyetem professzora szintén a Guardiannak adott nyilatkozatában megjegyezte, Belouszov előnyére válik, hogy nem karizmatikus, nincs saját politikai tábora, ezért az elnök megbízhatónak, igazi katonának tartja. Nem elhanyagolható az sem, hogy más kormánytagoktól eltérően egyáltalán nem él nagy lábon, és a korrupciós ügyek is elkerülték mostanáig.

Teljesen világos a fentiek ismeretében, hogy Putyin nem számít a háború gyors lezárására, erről írt Rácz András Oroszország-szakértő is a Facebookon közzétett gyorselemzésében. A szakértők egyetértenek abban, hogy a fegyvergyártás és a fegyverszállítások mértéke és kiegyensúlyozottsága határozhatja meg, hogy ki kerül ki győztesen a harcokból: Oroszország vagy a Nyugat. De ehhez mindenekelőtt számolni kell, amihez Belouszov ért. Mark Galeotti történész a The Spectator című lapban megjelent írásában úgy fogalmazott, a cél nem a béke, hanem egy gazdaságosabb háború. Az ő legfőbb feladata az lesz, hogy folyamatosan és hosszútávon biztosítsa az oroszok katonai szükségleteit, de várhatóan nem vesz részt majd a taktikai tervezésben, a csapatok szervezésében.

Mindez korántsem jelenti azt, hogy a csatatérre kevesebb figyelmet fordítanának az oroszok, ugyanis Valerij Geraszimov vezérkari főnök a helyén maradt és továbbra is ő felelős az orosz csapatok ukrajnai előretöréséért. Távozásáról sokat cikkeztek az elmúlt időszakban, ugyanis hónapokig nem jelent meg nyilvános eseményeken, de Peszkov szerint nem rengett meg a bizalom az irányában.

Sojgu peremember lehet, Patrusev jövője kérdéses

Sojgu esetében lehetett rá számítani, hogy nincs maradása, ugyanis helyettesét, Tyimur Ivanovot néhány héttel ezelőtt korrupció miatt letartóztatták. A volt védelmi minisztert ugyanakkor mégsem tette teljesen parkolópályára Putyin, és a Nemzetbiztonsági Tanács titkári posztjára nevezte őt ki.

Ez gyakorlati értelemben nem tűnik Sojgu lefokozásának, hiszen továbbra is ráhatása lesz a bel- és külföldi védelmi ügyekre, de Tatiana Stanovaya orosz elemző arról írt, hogy a Nemzetbiztonsági Tanács mostanra Putyin azon kulcsfiguráinak a gyűjtőközpontjává vált, akiket nem lehet elengedni, de nincs is hely számukra valójában sehol. A Guardiannak a védelmi tárca egy volt tisztviselője a neve elhallgatását kérve arról értekezett, hogy Putyin túszul ejtette Sojgut ezzel a kinevezéssel, és nem hagyja őt nyugdíjba vonulni, ezzel ugyanis elismerné, hogy az ukrajnai háború első két éve nem volt egy átütő sikertörténet.

Az átszervezés igazán nagy vesztese mégis Nyikolaj Patrusev lehet, aki az ukrajnai invázió mögött is az egyik legfontosabb döntéshozónak számított, és akinek most Sojgu átvette a helyét. Bár a kormányzati kommunikáció szerint lesz új feladata, erről egyelőre keveset tudni.

Patrusev neve időről időre előkerült, amikor Putyin lehetséges majdani utódairól volt szó. Az elnöki posztnak nincsen kimondott várományosa, de a Kreml megfigyelői folyamatosan frissülő listát vezetnek a potenciális jelöltekről, melyen Patrusev is előkelő helyet foglal el.

Hogy beválnak-e a Belouszovhoz fűzött remények, Sojgu mennyire szorul majd a háttérbe, és Patrusev visszakerül-e a közeljövőben a politika sűrűjébe, azt nem tudni, az viszont eldőltnek látszik, hogy Putyin elég elhatározott a háború vagy béke kérdéskörben.

Kapcsolódó
Mitől más a legutóbbi merényletkísérlet Zelenszkij ellen?
Ukrajnában letartóztattak két, az ukrán elnök biztonságáért is felelős ezredest azzal a gyanúval, hogy orosz ügynökökként Zelenszkij kiiktatására törekedtek. Az ukránok szerint ez már nem az első merényletkísérlet volt az elnökükkel szemben. De miért akarná megöletni Putyin Zelenszkijt?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik