Közélet

Megkéselte, majd azt ordította, megöli

A nagykátai férfi karácsonykor rontott rá volt élettársára egy családi házban Monoron. Megszúrta a zsebkésével, rugdosta, majd társa segítségével elrabolta.

A Személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán R. Rómeó 31 éves és R. József 25 éves nagykátai lakosok ellen.

A 31 éves férfi 2014. december 25-én 16 óra 40 perc körüli időben jelent meg egy monori családi háznál, ahol volt élettársa vendégségben tartózkodott. R. Rómeó a fenti időben berontott a ház bejárati ajtaján, majd minden előzmény nélkül – a nála lévő zsebkéssel – többször megszúrta volt élettársát. A nő a földre esett, azonban a R. Rómeó még ekkor sem hagyta abba a bántalmazását. A sérült nőt rugdosni kezdte és közben az ordította, hogy megöli.

A sértett ismerősei mentőt hívtak és közben próbálták megfékezni a 31 éves férfit, aki a kést a kabátja zsebébe tette, volt élettársát pedig kivitte a ház előtt parkoló autóba – melyet társa, R. József vezetett – és elhajtottak a helyszínről.

A rendőrök Bénye közelében utolérték őket, a járművet megállították és a benne ülő személyeket intézkedés alá vonták. A 25 éves sofőr kiszállt az autóból, azonban R. Rómeó ezt a rendőrök többszöri felszólítására sem tette meg. A hátsó ülésen utazó férfi egy pléddel próbálta betakargatni a mellette ülő sértettet. A rendőrök a férfit végül kiszállították az autóból, majd társával együtt elfogták és a Monori Rendőrkapitányságra állították elő őket, a sérült nőhöz pedig mentőt hívtak.

A nyomozók R. Rómeót és társát – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított ellenük – írja a police.hu.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik