Gazdaság
A várakozások szerint nem változtat a jegybanki alapkamat szintjén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa hétfői kamatdöntő ülésén, a Reuters által megkérdezett elemzők szerint év végére csökkenhet 5,0 százalékra az alapkamat a jelenlegi 5,25 százalékról.
Magyarországot már nem fenyegeti az államcsőd veszélye, lassan elmúlik a gazdasági válság is – jelentette ki Martonyi János külügyminiszter a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) éves jelentésének bemutatóján.
Az alapok vagyona decemberre így elérheti az 5500 milliárd forintot is.
Barroso ugyanakkor sikeresnek és a "változások motorjának" nevezte a közös valutát.
Lassan elmúlik a gazdasági válság is - közölte a külügyminiszter.
A minisztérium évente egymilliárd euró bevételt remél az új adónemtől.
Akár már jövő tavasszal állami kézbe kerülhet az MKB . A Figyelő úgy tudja, hogy az idén 60 éves pénzintézetért 300 millió eurót fizetne a magyar állam, de a német tulajdonos egymilliárd euró alatt nem hajlandó megválni az MKB-tól.
A kevésbé képzett hitelfelvevők jobban hajlanak a banki feltételek elfogadására.
2015 végén megindulhat az áramszállítás Európa felé.
Az árat illetően még jelentős eltérések vannak a felek között.
A kereskedők alacsony forgalmú, csendes kereskedésre számítanak.
A mobilinternet hálózati kiszolgálását a Vodafone biztosítja a Btel részére.
A Vodafone-nal kötött hosszú távú együttműködés alapján a Btel (Business Telecom Távközlési Kft.) saját márkanévvel mobilinternet szolgáltatást indított.
Az építőipari termelés volumene májusban 10,6 százalékkal csökkent a tavaly májusihoz képest a kiigazítatlan és a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A bankot Mao Ce-tung idején alapították.
Az év első öt hónapjában a termelés 11,6 százalékkal volt kisebb, mint egy évvel korábban.
A komplexum 2013 szeptemberének végén nyithatja meg kapuit.
Még csak most kezdődik a szezon.
Az unió akár meg is tilthatja a törvény végrehajtását.
Nincs árverseny a bankok között a lakossági piacon, ezért a bankadó jó része a mostani körülmények között a lakosságra hárítható, de a felügyelet tehetne ez ellen – mondta az fn.hu-nak Oblath Gábor. A Költségvetési Tanács tagja szerint az idei hiánycél tartható, és az új adócsomag a 2011-es büdzsét sem borítja fel. Interjú.
"A tárgyalásnak nincs alternatívája, a Magyar Bankszövetség a kormányzatot meg kívánja győzni arról, hogy a bankadó jelenlegi mértékének súlyos gazdasági következményei lesznek" - mondta a szervezet főtitkára az MTI-nek.
Helyes döntés volt a közszférában dolgozó vezetők fizetésének kétmillió forintos korlátot szabni - közölte a miniszterelnök szóvivője. A kabinet annak ellenére tart ki korábbi döntése mellett, hogy az Európai Központi Bank nem ért egyet a jegybank ügyeibe való kormányzati beavatkozással, Simor András és más jegybanki vezetők fizetésének csökkentésével.
Újabb személycserékről döntött az APEH elnöke: váltás történt az egyik elnökhelyettesi poszton, és új vezetője van a biztonsági főosztálynak is. Vida Ildikó, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnöke saját hatáskörben újabb személycserékről döntött – közölte az adóhatóság. Vida Ildikó közös megegyezéssel, július 15-i hatállyal megszüntette Mogyorósiné Gábor Hajnalkának, az APEH Központi Hivatal elnökhelyettesének [...]
- 06:51 Visszautasítja a Legfőbb Ügyészség Magyar Péter őket ért bírálatát
- 06:23 Többnyire napos lesz a szerda, egy-két helyen zivatarokkal
- 05:58 „Kezdenek működni az intézmények” – Zárug Péter Farkas és Fleck Zoltán Baka András jelöltjének elutasításáról
- 03:38 Akkora gólt lőtt a Liverpool tehetsége, hogy álmélkodik a fél világ
- 22:47 A Real Madrid középpályása megsérült, kimarad a válogatottból
- 21:45 Nyárai Gerzson, a 24.hu munkatársa kapta a Minőségi Újságírás Díj különdíját
- 21:11 MotoGP: Nem lesz 2027-es Magyar Nagydíj
- 21:00 Bodor Emese: Szegény incel gyermekeink
- 20:53 A nap legfontosabb hírei - 2026.09.22.
- 20:41 Tizenegy gól, sportszerűtlen kapus – hiába duplázott a fiatal magyar csatár
- 20:26 RTL: 4,5 millió forintba került Orbán Viktor davosi szállása három éjszakára
- 20:01 „Felbujtó szerepet játszhatott” – Simor András Matolcsy György meggyanúsításáról
- 19:51 Mbappé: Közel álltam a Liverpoolba igazoláshoz
- 19:45 Magyar Péter: Kérem az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogomat
- 06:00 Kihirdették a győzteseket: káprázatosak 2026 legjobb madárfotói
- 19:45 Magyar Péter: Kérem az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogomat
- 18:04 Baka András a 22-es csapdájában: két és fél hónapon belül működésképtelen lehet az ügyészség
- 15:09 Kezdeményezték Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését, a volt fejlesztési miniszternél milliárdos kenőpénz elfogadása a gyanú, a kormányfőnél telefonlopás
- 20:01 „Felbujtó szerepet játszhatott” – Simor András Matolcsy György meggyanúsításáról
- 16:41 Török Gábor: Ezt a megoldást tanítani fogják. Hogy jó vagy rossz példaként, abba inkább ne menjünk bele
- 18:11 Megszólalt Seszták Miklós, ügyvédjén keresztül üzent
- 15:46 Egy 48 éves helyi férfi szúrta le késsel a taktakenézi önkormányzati képviselőt, elkapták a gyilkost
- 03:38 Akkora gólt lőtt a Liverpool tehetsége, hogy álmélkodik a fél világ
- 18:35 Matolcsy Györgyöt gyanúsítottként hallgatták ki
- 17:40 Kaminski Fanny 24 órás rendelkezésre állásról beszélt Orbán mellett, de közben a Fidesz-frakciónak is dolgozott