Üzleti tippek

Azt szorgalmazza az igazságügyi tárca, hogy nyugati mintára Magyarországon is lehessen kft.-t alapítani törzstőke nélkül, ezért kezdeményezi a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény módosítását. Az érdekvédő és a követelésbehajtó szerint már eddig is túl liberális volt a cégalapítás, és ezzel a lépéssel tovább szaporodna a csalók száma.
2009. 09. 16. 15:00
A tavalyi, átlagosan másfél százalékos leírási veszteség idén öt százalék fölé nőtt a hazai cégek körében – közölt riasztó statisztikát a követeléskezeléssel foglalkozó Direktinfo Kft. Legújabb felmérésükből az is kiderül, hogy a legalább két szállítónak, 90 napon túl tartozó cégek 62 százaléka egy éven belül bedől. Mivel az üzleti életben ma az átlagos fizetési késedelem meghaladja a 110 napot, jövőre a felszámolások eddiginél is nagyobb mértékű
2009. 09. 16. 10:20
A hazai kkv-k közül egyelőre kevesen folytatnak tudatos marketing tevékenységet, és keveset is költenek erre a célra. A legnépszerűbb reklámeszköz az internet, 54 százalékuk használja ezt a lehetőséget.
2009. 09. 16. 09:34
Magyar nyelvű moziműsor-szolgáltatást indított az iPhone-tulajdonosoknak a Sanoma Budapest. A használatához szükséges alkalmazást ingyen az Apple Store-ból lehet letölteni.
2009. 09. 15. 11:53
Egy éve dőlt be a Lehman Brothers, Amerika egyik legnagyobb globális pénzpiaci cége. A csődvédelem bejelentése nyomán vált egyértelművé a gazdasági világválság. A témáról Szalay-Berzeviczy Attila írását az FN.hu-n olvashatja majd!
2009. 09. 15. 07:40
Az előzetesen ismertté vált 3000 helyett összesen 4000 munkahelyet szüntet meg az Opel új tulajdonosa, az alkatrész-gyártással, illetve beszállítással foglalkozó osztrák-kanadai Magna konszern Németországban.
2009. 09. 14. 18:06
Az amerikaiak csaknem kétharmada ért egyet azzal az állítással, hogy gyakran pontatlanok a médiában megjelenő tudósítások - derült ki a Pew intézet közvélemény-kutatásából.
2009. 09. 14. 11:31
Az egyre drágább kincsre, a tiszta vízre alapozta vállalkozását az Aquaprofit Zrt. két tulajdonosa. Ásványvíz-feltárással, kitermeléssel kezdték, majd a gyógyvizeket és a turizmust is felfedezték maguknak, és tanácsadóként a települési ivóvízellátásba is bekapcsolódtak. Útjukat a Figyelő Üzlet&Siker melléklete követte végig.
2009. 09. 13. 15:15
Belgium azt kéri az Európai Bizottságtól, hogy vizsgálja meg, nem történt-e versenyellenes lépés az Adam Opel GmbH eladása során, mivel egyes aggodalmak szerint Németország mások kárán óvta meg telephelyeit.
2009. 09. 13. 15:11
A kereskedelmi tévék szerencsétlenkedése a sportközvetítésekkel a netes kalózadások felé tereli a nézőket - írja a Figyelő. Másfél millióan néztek rendszeresen angliai kalózközvetítést és 177 fontosabb forrásból választhattak.
2009. 09. 13. 11:25
Egyre több ingyenes, fizetős és "elitnek" kikiáltott társkereső szolgáltatás jelent meg a piacon, ha nem vigyázunk, közel félmillió forintot is elkérhetnek tőlünk néhány randevúért. Feltérképeztük a magyar párkeresési szolgáltatók piacát. Buktatók és jó tanácsok az FN.hu-n!
2009. 09. 13. 08:00
A legkorábban érő muskotályos szőlő szedésével szombaton megkezdődött a szüret Tokaj-Hegyalján; a történelmi borvidéken összességében mintegy 350 ezer mázsa terméssel számolnak a gazdák - mondta Marcinkó Ferenc a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke az MTI-nek.
2009. 09. 12. 13:43
A tisztességes verseny szabályainak betartását, az állami támogatások folyósításának európai uniós megfelelését tovább figyeli az Európai Bizottság az Opel autógyár esetében, miután az amerikai anyavállalat, a General Motors beleegyezett, hogy európai leányvállalatát eladja az osztrák-kanadai beszállítói konszernnek, a Magnának.
2009. 09. 11. 15:21
A családi vállalkozások léte is veszélybe kerülhet, ha egy-egy hatósági ellenőrzésen fennakadnak, mert a minimális bírságnál nem lehet differenciálni cégméret szerint. Ami a nagynak még elviselhető összegű büntetés, az a kicsit tönkreteheti. Viszont az engedély nélkül működőket nem veszi célba az ellenőrzés.
2009. 09. 11. 10:39
Olvasói sztorik