Üzleti tippek

Tiszta vizet a vállalkozásba!

admin
admin

2009. 09. 13. 15:15

Az egyre drágább kincsre, a tiszta vízre alapozta vállalkozását az Aquaprofit Zrt. két tulajdonosa. Ásványvíz-feltárással, kitermeléssel kezdték, majd a gyógyvizeket és a turizmust is felfedezték maguknak, és tanácsadóként a települési ivóvízellátásba is bekapcsolódtak. Útjukat a Figyelő Üzlet&Siker melléklete követte végig.

Még a közös szocialista múlt is számított abban, hogy Sencsen város vízgazdálkodásának megtervezésére magyar vállalkozást választott a kínai állami partner. „Velünk jobban megértetik magukat, mint a francia, olasz vagy német cégekkel” – magyarázza Nádasi Tamás, az Aquaprofit Műszaki, Tanácsadási és Befektetési Zrt. elnöke.

A 300 millió forintos alaptőkével most létesülő vegyes vállalat a Hongkonggal határos, 13 millió lakosú város új ivóvízhálózatát és termálfürdő-beruházásait is kialakítja. A lehetőség óriási: jóformán egyetlen olyan település sincs az 1,3 milliárd lelkes, vízhiányos Kínában, ahol egészséges ivóvíz folyik a csapból. A felszíni vizek szennyezettek, sok településen ivóvízvezeték sincs.

Már az egyetemen is vállalkozott

Nádasi egy véletlen folytán szakosodott a vízre. A kilencvenes évek elején a nagykanizsai sörgyár főmérnöke volt, s vállalata érdekeltségébe tartozott a Fonyódi ásványvíz. Megismerve ezt az üzletágat, annyira megtetszett neki, hogy ásványvízprojektek menedzselésére Aquaprofit néven tanácsadó „egyéni céget” alapított.

Egy ásványvízkút engedélyezésénél, a vízügyi igazgatóságon találkozott későbbi üzlettársával, a hidrogeológus Udud Péterrel, akinek szintén volt hasonló profilú vállalkozása. Nem ez volt az első vállalkozása: húszéves korában az egyetemen már „sportfogadási irodát” alapított a barátaival, majd pattogatott kukoricát is gyártottak, amíg az egyetemi vezetés le nem állíttatta a bizniszelést.

Fotó: Lakos Gábor

Fotó: Lakos Gábor

Bővülő lehetőségek

Miután összebarátkoztak, 1996-ban 50-50 százalékos részesedéssel közös céget alapítottak, amely az Aquaprofit nevet tartotta meg. A szakmai munkát – kezdetben még a terepfeltárást és a kútkutatást is – Udud, az üzlet szervezését Nádasi végezte. Az ásványvízkutatás után gyógy- és termálforrások felkutatásába, az erre épülő turizmus megtervezésébe, később a helyi ivóvízellátással kapcsolatos tanácsadásba is bekapcsolódtak.

Utóbbinak nagy piaca van: a településeknek meg kell felelniük az uniós ivóvízszabványnak, amely szerint a megengedett arzéntartalom a jelenlegi magyar előírás ötöde. A 200 milliárd forintos, országos vízminőség-javítási programra a következő években több pénz jut, mint az autópálya-fejlesztésekre.

Ki kiben bízik

„Aquaprofit? Ja, az Udud Péter-féle cég!” – vágja rá Wágner Gábor, a Szentkirályi Ásványvíz Kft. beruházási igazgatója. Önkéntelenül is a személyekhez köti a vállalkozást, amellyel régi a kapcsolata. „Könnyű velük dolgozni” – mondja. Azt is előnyüknek látja, hogy magyar szakemberek: jobb a helyismeretük, több a tapasztalatuk, mint a külföldi konkurenseknek.

Ám nem minden megrendelő gondolkodik így. Az Aquaprofit is megélte már, hogy külföldi versenytárs ébresztett nagyobb bizalmat a potenciális partnerben. Utólag elégedetten nyugtázták, hogy az ideális helynél jóval messzebb telepítette a kutat, amellyel mélyebbről és sokkal nagyobb költséggel lehet a vizet felszínre hozni.

A nehézségeket sem titkolják

Az elszalasztott megrendeléseknél azonban jóval több fejfájást okoz a párosnak a vészesen romló hazai fizetési morál. Főleg akkor, amikor a megrendelők fizetési késedelme miatt néha ők sem tudnak határidőre utalni. „Előfordult, hogy rákényszerültünk felszámolási eljárás indítására is” – idézi fel Udud Péter, de az érintett partner nevét nem árulja el.

A nagyság átka, hogy a cég növekedésével egyre élesebbek a konfliktusaik a versenytársakkal. „Amióta piacvezetők vagyunk több területen, sok a »kihívó« konkurencia, de ezeket eddig sikerült higgadtan kezelni” – mondja a vezérigazgató.

Több márka hátterében

Az Aquaprofit a Szentkirályinál szerzetthez hasonló referenciákkal egyre ismertebbé vált a szakmában. Főleg azután, hogy megalapozta a Nestlé ásványvizes fejlesztéseit, amelyek keretében közös irányítás alá került és fölfutott az Aquarel, a Theodora Kereki és a Kékkúti márka.

A Coca-Cola vezetését négyévi tárgyalással sikerült rávenniük a természetes ásványvizek palackozására. Azóta az óriáscég több mint 20 palackozóüzemet épített fel Európa-szerte.

Vízi projektek

Az ásványvizes megbízásokat termálfürdő-fejlesztések követték. A legnagyobb Sárváron, ahol nemcsak a fürdőt tervezte a cég, hanem hozzá a 230 szobás Park Inn Hotelt is, s mindehhez ők rakták össze a tanulmányokat, a pályázatokat. A sárvári munkát egyebek mellett zalakarosi, bükfürdői, budapesti, harkányi, hévízi, gyulai és hajdúszoboszlói fejlesztés követte. A fürdővárosok többségénél a cég készítette el az egészségturizmusra épülő városfejlesztési programot.

Dolgoztak olyan projekteken is, mint Budapest gyógyfürdőinek rekonstrukciója, a Duna árvízvédelmi fejlesztése, Észak- és Dél-Alföld ivóvízminőség-javítása, az Országos Egészségturizmus Fejlesztési Stratégia kialakítása, Magyarország termálvízkészletének felmérése.

Sarokpontok

■ Érdemes a meglévő tevékenységgel rokon üzletágakkal bővíteni
■ Komplex szolgáltatással könnyebben lehet megbízáshoz jutni
■ Bizalmat ébreszt a partnerekben, ha „megszemélyesíthető” a cég

Az ötlettől a teljes megvalósításig
“Lobbista, pályázatíró, tanácsadó, tervező, sőt koncepcióalkotó is van a csapatunkban. Ha kell, befektetőt is keresünk” – ismerteti Nádasi Tamás a receptet. Ez annyira bevált, hogy az Aquaprofit újabb tevékenységeket indított: a településfejlesztést és a projektfinanszírozást.

Sok helyszínen

A meglévő balatonfüredi és debreceni mellett irodákat nyitottak Horvátországban és Romániában, s részvénytársasággá alakították a céget. Utóbbit bonyolította, hogy az Aquaprofitnak három központja is van. A mérnöki tervezést, a vízgazdálkodási, környezetvédelmi tevékenységet Udud Péter lakhelyére, Pécsre összpontosították. A turisztikai ügyekért felelős Nádasi Tamás viszont Nagykanizsán él, és mindketten ragaszkodnak otthoni irodájukhoz. Ráadásul szükség volt egy fővárosi bázisra a projektek előkészítéséhez, valamint a legnagyobb megrendelőkkel, a hivatalokkal és a bankokkal való kapcsolattartáshoz.

A sok helyszín a két tulajdonos életformáját is meghatározza. Hétfőn és pénteken külön-külön, a lakásukhoz közeli irodában, vagy éppen valamelyik fejlesztésnél dolgoznak. A hét többi napján vállvetve, főként Budapestről irányítják a többi üzletágat és a befektetőközvetítést.

Két fél, egy egész

A magas, nyúlánk, elmélyülőbb típusú hidrogeológus-közgazdász Udud Péter és a mokány, rámenős, született menedzser Nádasi Tamás teljesen eltérő alkatú, beállítottságú. Mintha csak az üzlet lenne a kapocs közöttük. „Remekül kiegészítjük egymást” – állítja a munkamegosztásról Udud. „Néha ugyan belekontárkodunk egymás területébe, de igazi vita sosincs köztünk” – teszi hozzá.
A kapcsolatuk továbbra sem pusztán üzleti, inkább baráti, amit még a víz iránti szenvedély is erősít. Közösen vásároltak a baranyai Ormánságban 100 hektár területet, ahol 30 hektáros halastavat alakítottak ki. „Hogy ne csak beszéljünk a vízgazdálkodásról.”

Megtartják

Azt, hogy mit hoz a jövő, a tulajdonosok sem tudják előre. Az ázsiai piacra lépés mindenesetre új fejezetet nyit a gyorsan fejlődő vállalat életében, amely a válság ellenére kétmilliárd forint forgalmat tervez az idén. Míg más befektetők a válságban legszívesebben túladnának a cégeiken, az Udud–Nádasi párosnál ez fel sem merül.

Pedig a gyakran kopogató befektetők mellett már egy nagybank is visszautasíthatatlan ajánlatot tett. „Komoly pénzt kaptunk volna a cégért” – idézi fel Nádasi Tamás, de inkább megtartják, magyar tulajdonban.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73867259, Az ellenzÈki kÈpviselık kivonulnak az ¸lÈsterembıl az Orsz·ggy˚lÈs plen·ris ¸lÈsÈnek kezdetÈn, majd sajtÛt·jÈkoztatÛt tartanak a Parlamentben 2019. febru·r 18-·n., Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.