– Az elmúlt években a szakma számtalan rangos elismeréssel díjazta munkátokat, elsősorban tényfeltáró-oknyomozó cikkeitek miatt. A Manager Magazin (MM) stábja májusban mégis távozni kényszerült. Lehetséges, hogy még sincs szükség ilyen típusú írásokra?
M. A.: Nemcsak arra törekedtünk, hogy jó tényfeltáró anyagokat készítsünk, megpróbáltunk máshogy újságot csinálni, mint ahogy az ma Magyarországon szokásos. Olyan dolgokról próbáltunk írni, amelyek fontosak és érdekesek. Éppen ezért belsős munkatársakból álló szerkesztőséggel dolgoztunk, mert külsősökkel nem lehet ilyen anyagokat készíteni. A kiadó türelme azonban elfogyott, mondván, így nem lehet nyereségesen működtetni a lapot, és radikálisan csökkenteni akarták a szerkesztőségi költséget, illetve a létszámot. Ezt azonban mi nem tudtuk elfogadni, ezért távozott a csapat egy emberként.
– Igen, de lehet hogy nem véletlenül lett vége a történetnek. Lehet, hogy nálunk nincs akkora kereslet egy ilyen lapra és ezért középtávon sem tud fennmaradni. Gondolom például Venezuelában sincs oknyomozó újságírás…
M. A.: Szerintünk egy év kellett volna ahhoz, hogy üzletileg is sikeres legyen az MM. Akadt egy viszonylag széles réteg, amely vevő volt a lapra, és a konfrontatív stílus ellenére hirdetői érdeklődés is mutatkozott. Az Axel Springer rossz üzleti döntést hozott, mert jó marketinggel és megfelelő brandinggel nagyot fejlődhetett volna a magazin.
– Mikor derült ki, hogy nem megy tovább?
V. É.: Januárban a németországi Manager Magazin évindító rendezvényén még elismerően nyilatkoztak munkánkról a Spiegel kiadó vezetői, akik nagyon büszkék voltak a magyar szerkesztőség által kapott díjakra. Az Axel Springer év eleji tulajdonszerzését követően azonban áprilisban Hamburgban történt valami, mi sem tudjuk pontosan mi, de ekkortól minden megváltozott.
– Mire vagytok a legbüszkébbek a MM-mél eltöltött időszakból?
V. É.: Arra, hogy sikerült egy összetartó, hasonlóan gondolkodó nyolcfős szerkesztőséget felállítani, és beépíteni jó pár fiatalt a csapatba.
– Milyen szempontok alapján válogattátok ki a munkatársaitokat?
V. É.: Sosem a gazdasági újságírás öreg rókái közül válogattunk. A mély közgazdasági ismeretek megléte helyett sokkal fontosabb volt számunkra, hogy a nálunk dolgozó bizonyítani akarjon, hogy ne azt nézze és mondja, mit miért nem lehet megcsinálni, hanem hogyan lehet.
– Az MM-re jellemző volt, hogy sokkal konfrontatívabbak voltatok, mint általában a gazdasági, üzleti lapok. Sok kollégátok azt mondta, ők is felvállalnák ezeket a konfliktusokat, de nincs annyi szabadságuk az újságkészítésben, mint nektek.
V. É.: Szerintem, tisztelet a kivételnek, a magyar újságírók meg sem próbáltak máshogy lapot készíteni. Egyszerűen elfogadtak mindenféle korlátot, és belefáradtak ebbe a reménytelen helyzetbe.
– Sokszor tapintottatok rá kényes témákra. Hogyan reagált erre az üzleti, gazdasági elit?
M. A.: Érdekes, hogy egyik interjúalanyunkkal sem romlott meg igazán a kapcsolatunk egy-egy cikk megjelenése után. Az üzleti világ elfogadta az újságkészítés általunk képviselt szabályait. Elmondtuk például, hogy magnófelvételt készítünk az interjú során, és ezen a szövegen – a ténybeli tévedések korrigálásán túl – nem lehet utólag módosítani.
– El tudjátok képzelni, hogy a tényfeltáró újságírás hangsúlyosabb szerepet kapjon Magyarországon?
V. É.: Ha a HVG-t vagy a Népszabadságot el lehetne ilyen irányban mozdítani, az áttörést hozhatna.
– Különben 50 év kell a változáshoz?
M. A.: Még az is kevés lesz.
– Volt olyan nagyágyú, akivel nem sikerült anyagot csinálnotok?
V. É.: Igen, Várszegi Gábor.
– Lehet-e és érdemes-e együtt tartani a csapatot?
M. A.: Ez még nem dőlt el. A kollégák mindenesetre azt várják, hogy folytassuk, hiszen velünk tartanának.
