Az Engel nevű cég szerint Budapesten az új építésű lakások piacán 10-11 százalékos áremelkedésre lehet számítani
Az ingatlanpiacon várható áremelkedés és a régió országaihoz képest nagyobb fizetőképes kereslet miatt Magyarországon érdemes a leginkább beruházni – tette közzé az egyik vezető német befektető csoport gyorsjelentésében.
Az Engel nevű cég szerint Budapesten az új építésű lakások piacán 10-11 százalékos áremelkedésre lehet számítani. Az agglomerációban 7 és 9 százalék közötti, vidéken pedig 6-10 százalékos áremelkedés várható.
A cég elemzése szerint a múlt év második felében Varsóban átlagosan 8 százalékkal nőttek az ingatlanárak, Prágában pedig már helyenként 10 százalékos áresés volt tapasztalható.
„Az emberek csak akkor hinnék el, hogy igazi merénylet történt, ha valaki tényleg meg is halna” – kétharmadlázban égő tömeg fogadta Magyar Pétert Győrben
A Tisza rendezvényén arról kérdeztük az embereket: szoros eredményre vagy nagy különbségre számítanak-e a két nagy politikai tábor versenyében, tartanak-e csalástól, illetve a vesztes fél elfogadja-e majd a számára kedvezőtlen eredményt.
