Piaci hírek szerint az amerikai Wal-Mart Store, a világ legnagyobb áruházlánca másfél év után ismét mozgolódni kezdett Magyarországon. A Napi Gazdaság szerint e mellett egy újabb német barkácsáruházlánc is piacra lép rövidesen.
A környező országok közül Ausztriában és Csehországban már jelen levő (Európában egyébként jól ismert) német Bauhaus AG magyarországi hálózatának kiépítésére készül. A hírek szerint a cég túl van már az első építési telkek megszerzésén, ugyanakkor még nem tudni, hogy az ország melyik részén kezdi fejlesztését.
A világ legnagyobb áruházlánca, a Wal-Mart másfél évvel ezelőtt, hárommillió forint törzstőkével, Global Sourcing Kft. néven alapított magyar leányvállalatot, amit elsősorban exporttevékenységre szánt. Most több forrásból is megerősítették, hogy a vállalat saját áruházak nyitására készül.
A Wal-Mart a világ legnagyobb kiskereskedelmi hálózata és az ingatlantanácsadók szerint, ha meg is jelenik a magyar piacon, azt nem önálló hálózat építésável, hanem akvizícióval teszi. Kérdés, hogy van-e Magyarországon jelen pillanatban olyan felvásárolható hálózat, amely iránt érdeklődne a vállalkozás.
„Az emberek csak akkor hinnék el, hogy igazi merénylet történt, ha valaki tényleg meg is halna” – kétharmadlázban égő tömeg fogadta Magyar Pétert Győrben
A Tisza rendezvényén arról kérdeztük az embereket: szoros eredményre vagy nagy különbségre számítanak-e a két nagy politikai tábor versenyében, tartanak-e csalástól, illetve a vesztes fél elfogadja-e majd a számára kedvezőtlen eredményt.
