Pénzügy
A Budapesti Corvinus Egyetem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal köztartozásmentes adatbázisában szerepel, milliárdos tarozásait rendezte, így nem fenyegeti végrehajtás.
2014. 11. 06. 17:10
Az élet sokszor hozhatja úgy, hogy viszonylag rövid időn belül van szükségünk pénzre céljaink megvalósításához.
2014. 11. 06. 17:07
Ha kétszázezer forint felett tényleg csak rekreációs célra, belföldi turizmusra vagy meleg ételre lehet majd juttatást adni, az elég érdekes helyzetet teremthet.
2014. 11. 06. 16:31
A héten került a kormány elé a fair bankokról szóló törvényjavaslat, amelynek egyik sarokpontja a hiteleknél a legalább 3 éven keresztül változatlan kamat lesz. Ennek egyik következménye lehet, hogy nem lesz olcsó hitel.
2014. 11. 06. 15:02
Több mint kétmilliárd euró veszteség keletkezik évente Magyarországon abból, hogy mintegy 400 ezer 15 és 29 közötti fiatal nem végez társadalmilag és gazdaságilag hasznos tevékenységet.
2014. 11. 06. 13:54
Egyik olvasónk jelezte, hogy novemberben megszűnik a falujában a fiók. Arra gondoltunk, ez már talán a tervezett rendszer-átalakítás egyik lépése lehet.
Kifejezetten éles verseny indulhat a devizahitelek kivezetése kapcsán, amivel rengeteget nyerhetnek az ügyfelek.
2014. 11. 06. 09:42
Tény: az adóhivatal aktuális feketelistáján több adóadósságot felhalmozó költségvetési szervezet is szerepel.
2014. 11. 06. 08:54
Mindössze négy esetben vettek fel államilag támogatott hitelt a gyógyszerészek.
2014. 11. 06. 08:27
Jelentősen gyengült szerdán a magyar fizetőeszköz a bankközi devizakereskedelemben.
2014. 11. 05. 17:29
A kormány húzza-halasztja, hogy tárgyaljon a legkisebb bérről. A szakszervezetek a létminimumhoz zárkóztatnák fel több év alatt a minimálbért. A munkáltatók a bizonytalanság miatt évekre nem köteleznék el magukat. A kormány 3,4 százalékot mondott a bérnövekedésre.
Magyarországon novembertől árulják az iPhone 6-ost. Megnéztük, miként lehet személyi hitelre vásárolni a készüléket.
2014. 11. 05. 12:31
A leggazdagabb és a legszegényebb magyarországi településeken élők vásárlóereje közötti különbség tovább nőtt - derül ki a GfK piackutató szerdán Budapesten ismertetett tanulmányából.
2014. 11. 05. 11:32
A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon is elutasította a bank keresetét, így a pénzintézet egyoldalú szerződésmódosítási feltételei tisztességtelenségnek minősülnek.
2014. 11. 05. 11:19
Gigadugóra talán nem kell számítani, de ha kérdez a vevő, el kell tudni mondani, hogy milyen allergén anyagok vannak a felvágottban. Vagy legalább meg kell mutatni, hol a tájékoztató.
Az MNB felügyeleti biztosokat rendelt ki a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt.-hez, akik átvették az irányítást, és amíg a vizsgálat tart, korlátozásokat alkalmaznak.
2014. 11. 05. 08:43
A rendben fizető adósokra már elkészült az elszámoltatásról szóló MNB-rendelet. Egyre jobban úgy tűnik, a hátralékosok náluk rosszabbul járhatnak.
2014. 11. 05. 08:14
A bankok elszámolása ezer milliárd forintba kerülhet, amit tovább több száz millió forinttal növelhetnek a munkaerő- és informatikai fejlesztések.
2014. 11. 04. 18:50
A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács az adótörvénnyel és a költségvetéssel kapcsolatos égető kérdéseket szeretné megvitatni a kormánnyal.
2014. 11. 04. 16:50
Bár korábban még a cafetéria-rendszer jövő évi szűkítéséről beszéltek, ma Rogán Antal azzal állt a nyilvánosság elé, hogy a Fidesz-KDNP javaslata szerint a juttatások adóterhei 200 ezer forintig ne változzanak.
2014. 11. 04. 16:08
A javaslat a fogyasztói kölcsönszerződéseknél vezetné be a korlátozást. A devizahiteleket edig legkésőbb jövő év végégig vezetnék ki.
2014. 11. 04. 15:57
Gyakorlatilag azonban „csak" minden ötödik hazánkfia keres külföldi állást éppen.
2014. 11. 04. 14:18
A Newcastle-i Egyetem kutatói szerint az Egyesült Királyság boltjaiba szánt Visa-kártyáknál bizonyos esetekben a limiten túl sem kér PIN kódot a rendszer.
2014. 11. 04. 13:55
- 00:00 5 ok, amiért a trappista jó választás
- 00:00 Korunk legújabb ingatlanvásárlási tényezője: az idő
- 23:25 Oscar-díj 2026 – Sean Penn megszerezte a harmadik szobrát, de nem jött el átvenni
- 21:28 Vádat emeltek a Karcagon élő német nő ellen, aki megfojtotta a saját gyermekét
- 20:43 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 15.
- 20:17 Egy légitársaság örökre kitilthatja járatairól azokat, akik nem hajlandók fejhallgatót használni
- 19:25 Háború és béke: megnéztük, és lerövidítettük Orbán Viktor és Magyar Péter beszédét
- 19:25 Nemcsak új terminál, de számos más fejlesztés is vár a budapesti reptérre
- 19:21 Óriási kokárda, lovaskocsik és rengeteg zászló – képgaléria a Tisza Nemzeti Menetéről
- 19:18 Zárug Péter Farkas: Orbán elvégezte a kötelezőt, de Magyar volt a meggyőzőbb
- 19:08 Kicsit hűvösebb idő lesz jövő héten, elkél majd az esernyő is
- 19:03 Magyar Péter: 28 napunk van, úgy küzdjetek, hogy nincs második esély
- 18:54 „Sikítva hívnák vissza Orbán Viktort!” – a Békemenet résztvevői a Fidesz esetleges vereségéről
- 18:21 Tűzzel játszik Japán új miniszterelnöke, amikor elődje gazdaságpolitikájának folytatását ígéri
- 18:04 Jön a drámai hajrá a kosárlabda-vb selejtezőjén, Japán borította a papírformát
- 15:12 Így nézett ki az idei Békemenet – fotókon a legizgalmasabb pillanatok
- 19:21 Óriási kokárda, lovaskocsik és rengeteg zászló – képgaléria a Tisza Nemzeti Menetéről
- 15:43 Nagyon magasra tette a választási lécet Orbán Viktor
- 16:00 Zárug Péter Farkas: Orbán óriási kockázatot vállalt a beszédében
- 19:18 Zárug Péter Farkas: Orbán elvégezte a kötelezőt, de Magyar volt a meggyőzőbb
- 18:54 „Sikítva hívnák vissza Orbán Viktort!” – a Békemenet résztvevői a Fidesz esetleges vereségéről
- 12:50 Zelenszkij: Kész vagyok bármilyen vezetővel együtt dolgozni Magyarországon, aki nem Putyin szövetségese
- 11:14 Kijev tájékoztatást adott a Barátság vezetékről, de Orbánék küldöttsége helyett csak a magyar nagykövet lehetett ott
- 19:03 Magyar Péter: 28 napunk van, úgy küzdjetek, hogy nincs második esély
- 14:22 Politico: Generációs törésvonal dönthet a magyar választáson
