A 32 éves Pukler Gábor műszaki informatikus szakemberként több mint tíz éve tevékenykedik kereskedelmi területen. Szakmai karrierjét Siófokon kezdte, majd a székesfehérvári Alba Internet Kft. ügyvezető igazgatójaként folytatta, ahol 1997-2003 között sikeresen foglalkozott kiemelt távközlési- és internet-szolgáltatások értékesítésével, távközlési hálózatok tervezésével, kivitelezésével, valamint azok műszaki felügyeletével.
Pukler 2003 júniusában csatlakozott a T-Online-hoz a direkt értékesítési osztály vezetőjeként, ahol később igazgatóhelyettesi, majd 2005 májusa óta az értékesítési vezérigazgató-helyettesi posztot töltötte be. A szakember most visszatérve a „gyökerekhez” a több mint 20 éve sikeresen működő Albacomp Rt. vezérigazgatójaként folytatja pályafutását.
Az AlbaComp március 20-án közölte, hogy 3 éves szerződése lejártával távozik pozíciójából Laufer Tamás vezérigazgató. Laufer az Albacomp Csoportnál közel 4 évet töltött el, korábban a SZÜV Rt., majd az Albacomp Csoport vezérigazgatója, azt megelőzően pedig az Oracle Hungary ügyvezető igazgatója volt. Laufer Tamás a jövőben az infokommunikációs (ICT) piac más területén kívánja folytatni pályafutását, erről azonban bővebb információt eddig nem közölt.