FN

Párhuzamosan az Európai Unió belső reformjaiinak szentelt kormányközi konferenciával, a tagállamok és a közösségi intézmények szemlátomást mind jobban belemelegednek egy másik, az integráció távolabbi jövőjéről szóló vitába is. A két folyamat látszólag független egymástól, legalábbis ezt próbálják elhitetni azok, akik nem akarnak további akadályokat gördíteni az amúgy is rendkívül bonyolult intézményi alkudozás útjába. NAGYOK ÉS [...]
2000. 11. 01. 00:00
Jupitert a római mitológiában sok szerepe között a vihar isteneként is tisztelték, pedig az akkoriak még nem tudhatták, hogy az azonos nevű bolygó alapot is szolgáltat erre. A Naprendszernek ezen a gázbolygóján Cassini 1665-ben fedezte fel a Nagy Vörös Foltot, amiről a lelkes csillagászok idővel megállapították, hogy a bolygó felhőtakarójának óriási méretűre duzzadt örvénylő vihara. [...]
2000. 11. 01. 00:00
A lemezkiadók jól kitervelt stratégia szerint dolgoznak: ha már kifújt a nyári őrület és még messze a karácsony, akkor jön el a ,,gyűjteményes” kiadások ideje. Végigtekintve az elmúlt esztendő zenei kínálatán, nem kétséges, hogy a latin zene tarolt – nosza, jönnek is egymás után az ilyen típusú bulikorongok. A CD-özönből talán a Latin Fever a [...]
2000. 11. 01. 00:00
A lakás-takarékpénztárakba befizetett megtakarításokhoz a kormány múlt heti döntése értelmében az eddigi 30 százalék helyett csak 15 százalékos állami támogatást biztosítanak, az ily módon felvehető évi összeg maximumát pedig 36 ezer forintról 18 ezerre mérséklik. A kabinet a jövő januártól életbelépő változást azzal indokolta, hogy a vonatkozó jogszabály elfogadása óta eltelt három évben jelentősen csökkent [...]
2000. 11. 01. 00:00
A Honeywell – amely ez év elején egyesült az AlliedSignallal – az utóbbi időben csalódást okozott a befektetőknek, s a közelmúltban lefelé módosította nyereségkilátásait. A társaság repülőgépmotorokat, elektromos készülékeket, különleges vegyszereket, házi biztonsági rendszereket és nagy épületek fenntartásánál, karbantartásánál használatos elektronikai berendezéseket állít elő, és az NBC révén érdekelt az amerikai tévéhálózati iparban is. A [...]
2000. 11. 01. 00:00
Aki látta Hundertwasser gyógyhotel-komplexumát Ausztriában, sejti, miről van szó. Igaz, ott az utolsó szögig mindent a XX. század egyik leginkább formabontó formaművészére bíztak – ekkora kockázatot azért a minap debütáló Art’otel Budapest építtetői nem vállaltak, amikor felkérték Donald Sultant, hogy képzőművészeti alkotásaival tegye lakályosabbá Budapest legújabb szállodáját. Az arizonai központú Park Plaza Worldwide tulajdonában lévő [...]
2000. 11. 01. 00:00
Szakértők szerint nincs semmi meglepő abban, hogy a rendőrségnek nem sikerült igazolnia az RFR, vagy korábbi nevén Profila rosszhiszeműségét. Az aukciósházak ugyanis valóban nem kötelesek minden beadott bélyegről eredetiséget igazoló szakértői nyilatkozatot kérni. Ennek ellenére a szakértők szerint a nyomozók egy percig sem hitték el, hogy az RFR – akár a beadó felelősségére is – [...]
2000. 11. 01. 00:00
Gyerekkorában regényírói babérokra vágyott, ma legszívesebben a háza körüli szőlővel és állataival foglalkozna az egyik idei közgazdasági Nobel-díjas amerikai professzor, James Heckman.
2000. 10. 30. 22:00
A lakossági fogyasztók mellett a kórházaknál, az iskoláknál (beleértve a felsőoktatási intézményeket), valamint a szociális intézményeknél sem emelkedik novemberben a gáz ára – közölte Hónig Péter, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára azt követően, hogy a kormány és a Mol Rt. megegyezett a gázár alakításáról. A hazai 12 milliárd köbméternyi éves gázfogyasztásból 4,5 milliárd köbméterhez ily [...]
2000. 10. 25. 00:00
A MEGÉRTŐK. Attól tartanak, hogy ez az eset az egész piacnak árt. A fiktív számlázás ugyanis nem idegen a hazai gyakorlattól, hiszen anélkül képtelenség lenne kifizetni azokat a magas jövedelmeket, amelyek (főként az informatikai, de akár más üzleti) szektorra jellemzőek. S ha ez a lehetőség megszűnik, akkor fontos vállalkozások mennek majd csődbe. Ők azt mondják, [...]
2000. 10. 25. 00:00
A hektikus árfolyammozgások közepette is meglehetősen stabil volt az Antenna Hungária (AH) részvényének árfolyama az utóbbi napokban, sőt a hét egészét tekintve kismértékben erősödött is a kurzus. A papírok néhány héten belül az érdeklődés homlokterébe kerülhetnek, hiszen a nyilvános kibocsátás november közepén indul, és várhatóan december elején kerül sor a felkínált új részvények árazására. (A [...]
2000. 10. 25. 00:00
Nyilvánosságra hozták az államháztartás szeptemberi mérlegét. Eszerint a deficit 10 milliárd forintot tett ki, ami a központi költségvetés 6 milliárd forintos hiánya, a tb 4,9 milliárd forintos deficitje és az elkülönített állami pénzalapok 0,9 milliárd forintos többlete eredőjeként alakult ki. Az államháztartás előzetes költségvetési hiánya a helyi önkormányzatok nélkül szeptember végén 244 milliárd forint volt, [...]
2000. 10. 25. 00:00
Szinte észrevehetetlen maradt a szerbiai változáisok és a közel-keleti válság drámájára szegeződő figyelem árnyékában az Európai Unió (EU) október derekán Biarritz fürdővárosban tartott informális csúcsértekezlete. Előtte hasonló sorsa jutottak a rendkívül fontos francia alkotmányos változások, valamint a Chirac elnök tekintélyét megingató botrányok. Pedig ezek az események, ha formailag nem is, a valóságban komolyan hatnak egymásra. [...]
2000. 10. 25. 00:00
A sundance-i díjnyertes Todd Philips filmvígjátékénak eredeti címe mindenképpen kifejezőbb, mint a nem túl szerencsés magyarítás – Cool túra -, amelynek egyébként semmi köze a film tartalmához. Az utaztatós filmek hagyományát a kollégiumok idétlen világával ötvöző alkotás legfőbb erénye a leplezetlen dörgölőzés a hatvanas évek miliőjéhez. Azokhoz az időkhöz, amikor a fiatalok romlottsága valóságos kakaózsúr [...]
2000. 10. 25. 00:00
Az Egyesült Államokban – ellentétben Magyarországgal – az olajár-emelkedés lényegében nem “gyűrűzött” be az inflációba. Az augusztusi adatok szerint a tengerentúlon 3,4 százalékos éves árszínvonalemelkedést regisztráltak, amiből a maginfláció 2,5 százalék volt. Ez utóbbi jelzőszám az előző hónaphoz képest 0,1 százalékponttal még javult is. Az olajárak szárnyalását az Újvilág tehát messze nem annyira sínyli meg, [...]
2000. 10. 25. 00:00
az eurót – ezzel a szalagcímmel jelent meg a múlt hét keddjén a Financial Times, miután az Európai Központi Bank (ECB) elnöke egy újságinterjúban azt állította, hogy az amerikai elnökválasztás előtt nem lesz nemzetközi intervenció a közös európai valuta védelmében. E kijelentésével Duisenberg minden kétséget kizáróan gazdaságtörténeti kuriózumra ragadtatta magát, hiszen a nyílt beavatkozásra vonatkozó [...]
2000. 10. 25. 00:00
Olvasói sztorik